KERESÉS
2016-08-26

Egy korábbi bejegyzésemben (Kincs, ami nincs) áradoztam már arról, gyerekként mennyire magával ragadtak a Bud Spencer és Terence Hill filmjei. Nemrég jöttem rá, hogy a filmekben a direkt poénok mellett rengeteg finom abszurditás van, ami vagy feltűnik a nézőknek vagy nem. Én ez utóbbi kategóriába tartoztam, de mióta felfedeztem ezt az érdekességet, kicsit más szemmel (is) nézem újra a filmjeiket nézném újra a filmjeiket, ha lenne időm . Az nyilván mindenkinek feltűnik, hogy szinte minden filmjükben babot (vagy ha azt nem, mást és sokat) kajálnak együtt vagy külön, több vagy kevesebb sikerrel és függetlenül attól, hogy éppen a vadnyugaton vannak vagy modern környezetben. Az egyik örökzöld jelenet a hagymásbab-krumplishal párbeszéd az "...és megint dühbe jövünk" című filmből, ha valaki nem emlékezne rá:

Kicsit gondolkodtam ezen a jeleneten. Ebben tökéletesen tetten érhető az abszurd humor, amire az előbb céloztam. Mire gondolok? Arra, hogy figyeljétek meg, honnan indul és hová jut ez a nem egészen egyperces rész. Terence ki van akadva, mert nem nyerte meg a futamot, mert valaki megbuherálta a csónakja motorját, és dühösen keresi az elkövetőt. Érthető az idegessége, hiszen egy versenyt vesztett el, és most szeretne utánajárni a dolgoknak. Ehhez képest pár másodperc múlva észreveszi a gusztán rotyogó hagymásbabot, és Bud tökéletesen szenvtelen és elutasító reakciói ellenére megpróbál "megalkudni" (fogadni) a kajára. Ez teljesen kizökkenti a filmet abból a kerékvágásból, hogy Terence a rosszakaróját kereste, mintha elvágták volna a cselekményt, és hirtelen teljesen másról van szó. Egy pillanatra nem is érti a néző... (már aki elsőre látja... van még ilyen?). Mit beszélgetnek ezek az ételről, amikor fontosabb dolog után kellene mennie Terence-nek. Ennek ellenére egyre elmélyednek a kajával kapcsolatos párbeszédben, nemcsak kiderül, hogy ez krumplishal, de Terence feni rá a fogát. Aztán amilyen váratlanul jött, olyan gyorsan vége is szakad ennek a kis közjátéknak, és visszazökkenünk az eredeti mederbe, amikor megjelenik a szerelő.

Az egész jelenetsor megkoronázása, hogy a konfliktusból kikerekedő bunyó végén senkié sem lesz a hagymásbab. Ezek a hosszabb-rövidebb, kissé abszurdnak is nevezhető, humoros és feledhetetlen jelenetek (ilyen a fagyizós-pisztáciás is) szerintem nagy mértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy a film ennyire szerethető sokadik megnézés után is. Olyan jelenetek ezek, amelyek nélkül is érthető lenne a cselekmény, tehát ha ezek netán a vágóasztalon végezték volna, akkor is kerek egész lenne a film, de szerencsére - és mindenki legnagyobb örömére - minden filmet számos ilyen kis jelenet színesíti. Szerintem amikor a pisztáciás jelenetet leforgatták, majd vászonra került, nem tudták a készítők, hogy a világ fagyiárusainak sorsát milyen mértékben befolyásolják. Én néha megkérdezem a fagyizóban, hogy naponta hányszor sütik el a pisztáciás poént a vendégek . Egyszer csalódott választ kaptam, hogy "ezen a héten még csak háromszor" .

Persze nem szeretnék filmelemzős bloggá válni, nem is értek hozzá, csak szerettem volna megosztani veletek a fenti gondolatokat, ahogyan a következőket is, bár erről már Kincs, ami nincs című bejegyzésemben részletesen írtam: ezek a filmek fele ennyire sem lennének élvezetesek, hangulatosak a tökéletesen megkomponált zenék nélkül. Az 1978-ban megjelent ...és megint dühbe jövünk sem kivétel ez alól. Ha meghallom az alábbi zenét, azonnal beugranak nekem a kiugró kutyák, lovak, jai alai, rulett, meg minden, ami a főcímben van:

A dal instrumentális változata szól a főcím alatt, amelyben az énekszólamot szintetikus hanggal helyettesítették, de ide szándékosan azt a verziót szúrtam be, amelyikben éneklik a Brotherly Love című számot. A dalt Guido & Maurizio De Angelis szerezte, kis túlzással azt is mondhatnám, hogy remekművet alkottak. A hetvenes évek második felére jellemző discoszámok valamennyi jellemzője megfigyelhető a dalban. Engem leginkább a dallam és az akkordvezetés fogott meg, hiszen annyira egyedi és ötletes, hogy (szerintem) biztosan nem másolták sehonnan, és ha valaki ezt lekoppintaná, tutira felismerhető lenne a plágium. Imádom a basszusszólamot, a trombiták nagyon jól válaszolgatnak, illetve töltik ki a sorok közötti helyeket. Szerkezeti szempontból is kiváló a dal: lendületes a bevezetője, aztán majdnem ugyanazokra az akkordokra szólal meg a versszak, majd a kicsit hosszabb átvezető az igazán egyedi akkordokmenetre épülő refrénig jutattja el a számot, amelynek a végén van egy kis "levegővétel", majd kezdődik újra az egész: versszak, átvezető, refrén. Egy kis dobolós átvezető rész után egy félhanggal fölfelé modulálunk új lendületet adva a szám utolsó egy percének, hiszen az első versszakot hallgathatjuk meg újra. Olyan jól fel van építve a dal, hogy a fülünk éhesen várja mindig a következő fordulatot.

Gondoltam egyet, rákerestem a neten a Brotherly Love akkordjaira, és letöltöttem az akkordokkal kiegészített dalszöveget, melyet aztán fel is tettem a Letöltések menüpontba, a megtekintéshez kattints ide (új ablakban nyílik meg). Ahogy látszik, nem "vészesek" az akkordok, és nagyon jól is szól ukulelén. De gondoltam még egyet, hogy ne legyen olyan egyszerű a dolgom, és elhatároztam, hogy megcsinálom "rendesen" a dalt, azaz úgy feldolgozom, hogy a dallamot is játszom, nem csak az akkordokat sikálom.

Nem tagadom, van benne néhány apró hiba, ezeket nézzétek el nekem. Elhatároztam, ha "mutatható" állapotba fel tudom hozni, készítek róla videót, hogy legalább az alapötletet lássátok, és megtanulva sokkal jobban el tudjátok játsszani annál, mint ahogyan azt a videóban látjátok. A bevezetőt és a versszakot meglehetősen könnyű eljátszani, a bonyodalmak az átvezetőnél kezdődnek, ahol a Hb dúrral tud alaposan meggyűlni az ember baja, és a refrén sem könnyű. Készítettem "hogyan játsszuk" videót is, ezt majd egy következő bejegyzésben teszem majd közzé. Addig is a "sikálós", tehát az egyszerű, akkordozós verzióval lehet próbálkozni, nem nehéz, kezdők is szeretni fogják!

Bud Spencer elmékének is szentelem ezt a bejegyzést, melyet egyben szeretettel ajánlok a Magyar Bud Spencer és Terence Hill rajongói társaságnak, a Spencerpolo.hu blogjának és a Krumplishal blognak.


Az ukulele.hu-n minden blogbejegyzés (az írott szövegen kívül ideértve a képeket, videókat) szerzői jogi védelem alá tartozik, ezért a blogbejegyzések többszörözése, terjesztése, másolása, átdolgozása és bármilyen egyéb felhasználása kizárólag a szerző előzetes írásbeli engedélyével lehetséges. A blogbejegyzések internetes címének (linkjének) közösségi oldalakon vagy más honlapokon történő megosztására ez a korlátozás nem vonatkozik, sőt megköszönjük, ha a bejegyzés linkjének terjesztésével az ukulelézést népszerűsíted:
http://www.ukulele.hu/blog/es-megint-duhbe-jovunk


2016-08-22

Az ukulele.hu új bloggereként elsőként a második ukulelém vásárlása körül támadt gondolataimat szeretném megosztani, és írok egy keveset a hangszerről is.

A történet úgy kezdődött, hogy a szoprán ukulelém mellé szerettem volna venni egy tenort is, és nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy mit válasszak. Nem elsősorban a márkát, mint inkább a kivitelt kellett meghatároznom, mert a hangzást nem annyira a fejre festett logó, mint a felhasznált faanyag határozza meg. A hangszer, amin elkezdtem ukulelézni, egy Baton Rouge szoprán volt, ami véleményem szerint a világ legőszintébb hangszere: laminált anyagú, de ezt egy percig sem tagadja holmi flancos éltakarással, és így az ára – a felesleges sallangok híján – a jó hanagzás mellett is megfizethető marad. Azt csak érdekességként említem meg, hogy annyira konstans minőség (vagy már annyira megszoktam a hangzását), hogy nemrégiben valaki játszott egy ugyanolyanon pár méterre tőlem, és egy pillanatig el kellett gondolkodnom, hogy miért a hátam mögül hallom az ukulelémet.

Így aztán a másodiknál a fő szempont az volt, hogy ha lehet, legalább a fedlapja tömör fa legyen, mivel a hangzás szempontjából az számít a legtöbbet; a fogólap és a nyak anyaga nem igazán releváns, mert a nyak a legtöbb gyártónál mahagóni, a fogólap pedig rózsafa vagy ében (néha juhar). A teljesen tömörfa hangszereket meg az áruk miatt kellett elvetnem. Végül a hawaii ukulelés, Brad Bordessa útmutatóját (angolul tudóknak link: So You Want To Buy A Uke… ) elolvasva körvonalazódott bennem, hogy laminált test mellett fenyő fedlapra van szükségem, annál is inkább, mert valami olyan hangszert szerettem volna, aminek jól áll a bluegrass-country, és egy kicsivel nagyobb a hangereje is.

A gyári – főleg a laminált anyagú – ukulelék annyira nem térnek el egymástól (lásd a korábbi megjegyzésemet a Baton Rougeról), hogy az online rendeléssel zsákbamacskát vettem volna, így a The Ukulele Site néhány jó hangminőségű tesztjét meghallgatva egy Kala KA-STG (Spruce-Tenor-Gloss, azaz fenyő-tenor-fényezett) mellett döntöttem.

Miután eldöntöttem a „melyiket” kérdését, volt pár nap agyalás azon is, hogy most akkor mély vagy magas negyedik húrja legyen-e, illetve hogy egyáltalán C-re vagy D-re hangoljam-e.

Végül a kérdésben két faktor döntött. Az egyik a lányom volt, mert megkérdezte, hogy „Apa, ha megveszed az új ukulelédet, megkaphatom a régit?” Mondtam neki, hogy túrót, de kölcsönadom, ha tanulni akarsz rajta. Így aztán jobbnak láttam, ha azonos hangolású a kettő, hogy tudjak neki mutatni dolgokat. A másik ok pedig a bendzsó-stílusú játék, amit nagyon szeretek, és ahhoz a legfelső húrnak magasnak kell lennie, mint az öthúros bendzsókon.

Így aztán magas G maradt, és a C vagy D kérdést pedig huszárosan átvágtam egy kápó vásárlásával. A magas vagy mély G kérdés azért érdekes és inkább előre meghozandó döntés, mert a mély G – nylon húroknál legalábbis – vastagabb, és ezért a nyerget jobban ki kell reszel(tet)ni, viszont ha utána mégis visszatesszük a magas G húrt, akkor hajlamosabb zizegni a szélesebb résben.

Végül Csehországból rendeltem meg az ukulelét, a postában viszont már nem bíztam, de a ukeshop.cz tulajdonosa, Ben Anderson volt olyan kedves, és eltette nekem a július végi ukulelefesztiválig - a fesztivált így egy vadonatúj tenorral jártam végig (meg a szopránommal, meg a félig kész sütisdobozlelémmel, de erről majd máskor). A tenor (de főleg a doboza) nagyon nagynak tűnt elsőre másfél évnyi szopránon játszás után, meg mivel a fesztiválra a legtöbben szopránt vagy kisebbet vittek magukkal, a környezetből is kitűnt a méretével.

Az ukulele egy gyönyörű darab, az oldala és a háta laminált mahagóni, a nyak mahagóni, a fogólap rózsafa, és meseszép fényes lakkréteg borítja. A méretéhez képest meglepően könnyű, jól egyensúlyban van, és csodásan szól. Általában esténként, a gyerekeim elalvása után szoktam gyakorolni, és nagyon kell figyelnem rá, hogy halkan játsszak, ami ezen a hangszeren nem is annyira könnyű.

Amit azért nem árt észben tartani, hogy bár a gyári hangszerknél az alapminőség konstans, kisebb gyártási pontatlanságok előfordulhatnak, amelyeket érdemes megmutatni egy hangszerésznek. Egy gyártási hiba ezen is volt, a húrlábon a csontbetét az egyik oldalon magasabb, ezért el fogom vinni lecsiszoltatni, de ez szerencsére meglehetősen egyszerű művelet. A hangzásban nem jelent különbséget, de a felső húrok picit magasabban vannak.

Ami leginkább meglepett, hogy ennek a hangszernek illata is van, a belseje ugyanis nincs felületkezelve, és remek friss faillat árad belőle. Az ízét nem próbáltam, de az összes többi érzékszervemre pozitív hatást gyakorolt, jó második ukulele.


Az ukulele.hu-n minden blogbejegyzés (az írott szövegen kívül ideértve a képeket, videókat) szerzői jogi védelem alá tartozik, ezért a blogbejegyzések többszörözése, terjesztése, másolása, átdolgozása és bármilyen egyéb felhasználása kizárólag a szerző előzetes írásbeli engedélyével lehetséges. A blogbejegyzések internetes címének (linkjének) közösségi oldalakon vagy más honlapokon történő megosztására ez a korlátozás nem vonatkozik, sőt megköszönjük, ha a bejegyzés linkjének terjesztésével az ukulelézést népszerűsíted:
http://www.ukulele.hu/blog/gondolatok-a-vasarlas-korul-kala-kastg


2016-08-11

Kezdőkben és haladókban is gyakran felmerül a kérdés: mit gyakoroljak, hogyan tovább? A haladók talán könnyebben feltalálják magukat, de a kezdők, akik még az akkordozás rejtelmeivel ismerkednek, lehet, hogy elakadnak. Ennek a megoldására találtam egy nagyon jó kis oldalt. Én is terveztem, hogy valami hasonló akkordmenet-gyűjteményt készítek, de azt hiszem, valaki már megelőzött, és nagyon jól tette . Az egyik facebookos ukulelecsoportban akadtam rá a következő oldalra: ukulelego.com

Az oldalnak az egyik érdekessége, hogy nem ömlesztve mutat mindenféle akkordmenetet, hanem gombnyomásra "dob" egy újat (alul, a "Give me another" gomb). Direkt egy hosszabb akkordmenetet fotóztam, de látszik, hogy ennek a lejátszása sem örgöndősség, hiszen csupa "alapakkordról" van szó. Vannak persze ennél rövidebb akkordmenetek is. Ahogy az előbb utaltam rá, főleg kezdők vehetik ennek hasznát, hiszen kész (elvileg jól hangzó) akkordmeneteket mutat a honlap, és nekünk nincs más dolgunk, mint végigjátszani (mondjuk mindegyik akkordból egy 4/4 hosszúságot: tá-tá-tá-tá ritmussal, hogy a legegyszerűbbel kezdjük). Kezdőknek azért is lehet nagyon jó ez az oldal, mert az akkordváltásokat szuperül be tudják gyakorolni. Sokszor leírtam, és amikor valaki ukulelézni tanítok, akkor is mindig elmondom, hogy az egyik legnehezebb dolog megtanulnia egy kezdőnek azt, hogy az akkordváltás a megfelelő tempóban, "észrevétlenül" történjen. Ha két akkord között gondolkodnunk kell, máris szétesett a dal, elveszett a produkció. Haladóknak elsősorban azért lehet jó ez az oldal, mert számukra ismeretlen akkordmenetekkel találkozhatnak. Ha már le tudjuk játszani az akkordsort, érdemes memorizálni, és úgy eljátszani. Ez nagy lépés, hiszen nem kell már a monitort lesni, melyik akkord következik, és tudunk próbálkozni más ritmussal, esetleg akkordfelbontással (azaz nem sikáljuk a húrokat, hanem a négy ujjunkkal külön pengetjük a húrokat).

Nem tudom, mekkora lehet ennek az oldalnak az akkordmenet-adatbázisa, remélem, minél nagyobb. A honlap hátránya, hogy nem lehet egy nagy listában letölteni az összes akkordmenetet, és úgy szemezgetni. De egyben érthető is ez a megoldás, hiszen ezzel éri el a honlap tulajdonosa, hogy minél több időt töltsünk az ukulelego.com-on .

Azt javasolom tehát, ragadjatok ukulelét, nyomogassátok a Give me another gombot, játsszátok le az akkordmenetet, és ha megtetszik, töltsetek kicsit több időt az adott akkordmenet begyakorolásával (memorizálásával). Jól jöhet ez akkor is egyébként, amikor csak úgy megfogod a hangszert, és hirtelen nincs ötleted, hogy mit játssz, vagy a barátok kérik, hogy "pöngess már valamit", és akkor jön az ismerős gondolat: "Jó, de mit is...?" , és ekkor hirtelen a segítségedre siet a pár napja megtanult akkordsor.


Az ukulele.hu-n minden blogbejegyzés (az írott szövegen kívül ideértve a képeket, videókat) szerzői jogi védelem alá tartozik, ezért a blogbejegyzések többszörözése, terjesztése, másolása, átdolgozása és bármilyen egyéb felhasználása kizárólag a szerző előzetes írásbeli engedélyével lehetséges. A blogbejegyzések internetes címének (linkjének) közösségi oldalakon vagy más honlapokon történő megosztására ez a korlátozás nem vonatkozik, sőt megköszönjük, ha a bejegyzés linkjének terjesztésével az ukulelézést népszerűsíted:
http://www.ukulele.hu/blog/akkordmenetek