Nem hiszem, hogy létezik ember a földön, aki ne hallotta volna életében legalább egyszer ezt a dalt. Esetleg a helikopterre nyíllal támadó őslakosok nem, de akinek bármikor is volt köze a XX. század nyugati könnyűzenéjéhez, biztosan ismeri a Beatlestől Let It Be-t. Nem véletlenül választottam ezt a dalt több mint nyolc évvel ezelőtt, amikor az első "hogyan kísérjünk akkordozással"-témájú videót készítettem, hiszen mindenkinek a fülében benne van, nem túl gyors, jól követhető, alapakkordokkal kísérhető szerzemény. Akkor még fogalmam sem volt arról, mivé növi ki magát az "uksi.blog.hu". Nagyon sok minden változott azóta, hogy az a felvétel elkészült (ráadásul pont ma öregedtem egy évet ). Néha gondolkodom azon, hogy a régi bejegyzéseimet - de legalábbis videóimat - letörlöm, deaktiválom, mert ennyi év, tapasztalat és tanulás után visszanézve látom a bakikat, néha jön az "ezt máshogy kellett volna"-érzés. Ezek közé tartozik a régi Let It Be-bejegyzés is, de rájövök, hogy inkább hagyom, mert ez most már a "történelem része", és az lenne inkább a szomorú, ha évek múltán nem érezném úgy, hogy a kitartó gyakorlás lassacskán meghozza a gyümölcsét.

Bocs, egy kicsit elkalandoztam, hiába, tényleg sok minden történt a blog indulása óta. Visszatérve tehát a Let It Be-hez: a korábbi - 2011-es - bejegyzésben az akkordozást tanultuk meg, most pedig a szóló ukulelés feldolgozást szeretném megmutatni, vagyis azt, hogy miként játszom a dal akkordjait és dallamát egyszerre.

Az alábbi videó egyébként kitűnő példája annak, hogy miért nem választok magamnak szoprán méretű hangszert szóló ukulelés előadáshoz. Most azért játszottam azon, mert kíváncsi voltam, hogy a tenor méretű hangszeren begyakoroltakat mennyire tudom átvinni szoprán hangszerre. A válaszom egyértelmű: nehezen. Persze ez is megszokás és gyakorlás kérdése: én legtöbbször tenor méretű ukuleléken játszom, ezért a kezem nincs hozzászoktatva ahhoz a szűk helyhez, amely egy szoprán méretű ukulelének a magasabb tartományában található. A Let It Be-nél egyébként ez annyira nem is szembeötlő, de majd hamarosan lesz egy másik dalról blogbejegyzés, amelyet szintén szoprán hangszeren játszom, és annak a felvételén egyértelműen látszik, hogy a szoprán hangszeren megszenvedek az ukulele testéhez közelebbi bundokon lefogandó barré akkordokkal. Hogy miért? A válasz nagyon egyszerű: kisebb helyre kell odapréselni egyszerre 3-4 ujjamat, és a nagyon keskeny bundokra nehéz úgy odatalálni, hogy a lefogástól megrövidülő húrok normálisan meg is szólaljanak. Fogadjátok tehát szeretettel a Let It Be-t: