Beszámoló a 2022. novemberi I-es tanfolyamról - Ukulele Magyarország
KOSÁR MEGNYITÁSA
KERESÉS
KÖZÖSSÉGI OLDALAK
Ukulele Magyarország
Magyar Ukulele Klub
Ukulele Hungary csatorna
Instagram
Twitter


A mai hideg reggelen bepakoltam millió ukulelét és a többi szükséges cuccot az autóba, és mivel kicsit késve indultam, beletapostam a gázba, hogy időben a tanfolyam helyszínére érjek (és találjak parkolóhelyet). Néhányan épp akkor érkeztetek, köszönöm, hogy segítettetek felcipekedni. Jó hangulatban kezdük az előkészületeket, kicsit átrendeztük a termet, kihajtottuk a kottaállványokat, közben folyamatosan érkeztek a résztvevők, és néhány perccel 9 óra után elkezdtük a tanfolyamot.

Ahogy az az I-es tanfolyamon lenni szokott, megtanultuk az alapokat, sokat akkordoztunk, gyakoroltuk az egyenletes pengetést és az akkordváltásokat. Jó volt látni rajtatok a lelkesedést, néha pedig biztatnom kellett Benneteket, amikor valami nem úgy ment, ahogy szerettétek volna. Mondtam akkor is, és most is szeretném megerősíteni, hogy nincs semmi gond azzal, ha valami nem megy rögtön. Az I-es tanfolyam célja, hogy megadja a kezdő lökést és sok-sok információt ahhoz, hogy a tanfolyamot követően könnyebben tudjatok elindulni az ukuleletanulás csodálatos útján.

A tanfolyam végén a D'Addario - a világ egyik legnagyobb húr- és kiegészítőket gyártó cége - jóvoltából néhány ukulelés kiegészítőt sorsoltunk ki. Hatalmas köszönet érte a D'Addarionak!

Köszönöm, hogy a tanfolyam legvégén segítettetek az összepakolásban és lecipekedésben !!!

Néhány nap múlva találkozunk a II-es, aztán a III-as tanfolyamon .

Készítettem néhány képet, fogadjátok szeretettel (nem tudom, mi volt a telefonommal kicsit torzította a képeket):

Az ukulele.hu-n minden blogbejegyzés (írott szöveg, képek, videók, hanganyagok) szerzői jogi védelem alá tartozik, ezért a blogbejegyzések többszörözése, terjesztése, másolása, átdolgozása és bármilyen egyéb felhasználása kizárólag a szerző előzetes írásbeli engedélyével lehetséges. A blogbejegyzések internetes címének (linkjének) közösségi oldalakon vagy más honlapokon történő megosztására ez a korlátozás nem vonatkozik, sőt megköszönjük, ha a bejegyzés linkjének terjesztésével az ukulelézést népszerűsíted:

https://ukulele.hu/blog/beszamolo-a-2022-novemberi-ies-tanfolyamrol

Ajánlott blogbejegyzések

Gáll Tamás 2017-02-28
Nagyon régen készítettem már "együttakkordozós" videót, de most felvettem néhány dalt, amelyek közül elsőként a Herman's Hermits régi slágerét szeretném megmutatni ukulele (pontosabban banjolele) kísérettel. Ezzel a dallal kiválóan gyakorolhatnak...

Gáll Tamás 2014-03-20
A Pachelbel Brothers világ körüli turnén van, de még indulásuk előtt sikerült megkérnünk az ukulelésüket, hogy fedje fel kánonjuk titkos receptjét. A dalt nem csak azért érdemes megtanulnunk, mert ezen túl minket követelnek majd az esküvőszervezők, hanem azért...

Gáll Tamás 2018-12-01
Kezdőknek szóló sorozatunk mostani részében - a C-dúr és az A-moll után - az F-dúrt tanuljuk meg. Ez az első akkord, amelynek lefogásához egynél több - egészen pontosan kettő - ujjunkra van szükség. Ha a C-dúr és az A-moll biztonságosan megy már,...

Gáll Tamás 2019-04-02
Nem hiszem, hogy létezik ember a földön, aki ne hallotta volna életében legalább egyszer ezt a dalt. Esetleg a helikopterre nyíllal támadó őslakosok nem, de akinek bármikor is volt köze a XX. század nyugati könnyűzenéjéhez, biztosan ismeri a Beatlestől Let It Be-t. Nem véletlenül...

Gáll Tamás 2021-08-24
Örülök, ha egy ukulelekülönlegesség kerül a kezembe: a nyolchúros ukuleléket mindig idesorolom, hiszen ilyet viszonylag ritkán próbálhatok. A fa anyaga rétegelt mahagóni, és az ukulele megjelenése a megszokott Baton Rouge-jellegzetességeket mutatja (napsugár gravírozás...

Gáll Tamás 2023-03-19
Gyönyörű, napos, bár kicsit hűvös vasárnap reggelre ébredtem, és izgatottan indultam útnak, hogy egy újabb III-as tanfolyamon találkozhassak az ukulelés tanítványaimmal. Családias légkörben, kilencen csaptunk a húrok közé 9 óra után pár...

Gáll Tamás 2011-03-06
Az ás-és írásokat több mint tíz éve ismerés, mindenkinek terjesztés! Magam részéről örök értéknek, sokszor tökéletes szociológiai tanulmánynak tartás, többször visszaolvasás, mindig valami újdonságot felfedezés....

Gáll Tamás 2013-11-09
Az előző bejegyzésben ígértem, hogy megmutatom, hogyan lehet elpengetni a Mennyből az angyalt ukulelén. Természetesen nem "szentírás" az, ahogyan én játszom, ez egyféle feldolgozás, ki-ki tetszőlegesen alakíthat, változtathat rajta. Ezzel együtt bízom benne, hogy sokatok elnyeri...

Gáll Tamás 2012-10-21
...avagy a szomszédok biztos örültek . Pár hétig nyúzhattam egy Lanikai LU21-CE típusú, elektroakusztikus ukulelét. Nem csalódtam a Lanikai gyártmányban, remek kis hangszert hoztak össze. Bár a LU típusjelzés a "beugró" szintet jelöli, de ez ne tévesszen...