Biztos nem én vagyok az első és az utolsó, aki szavakat keresve és nehezen találva magasztalom egekbe ezt a zsenit . Aki nem ismerné, a világ legjobb akusztikusgitárosáról van szó, aki 5 év után újra Magyarországra látogatott, és mindenkit elkápráztatott a játékával. Ilyenkor sokan az ún. "tehetségről" kezdenek áradozni, de szerintem ez a szó igazából nem is jelent semmit. Vagyis nem túl sokat. Lehet valaki tehetséges, amit én úgy értelmezek, hogy valamihez van érzéke, de ez önmagában édeskevés a TUDÁSHOZ. A tudáshoz sok izzadságos munka kell, kitartás és hosszú évek fáradhatatlan gyakorlása. A tehetség néhány százalékán felüli 85-90%-a nem jön magától, azért meg kell küzdeni. Ebben az ausztrál gitárosban az a szenzációs, hogy ő ezt a tudást olyan szinten kimaxolta, mintha nem is ebben az univerzumban élne. Ha valaki, ő mindent tud a gitározás legapróbb részleteiről. Az a minimum, hogy a zeneelmélet a kisujjában van, és hogy a dalai, feldolgozásai végtelenül pontosan össze vannak rakva. Könnyedén és természetesen játszik, minden kis mozdulatából árad az a TUDÁS, amit évek alatt felhalmozott, és közvetelen stílusával, finom humorával, nagyszerű kapcsolatteremtő képességével azonnal megnyeri magának a közönséget. 

Remélem, nem bánjátok, ha erről a gitárosról írok pár szót, mert bár nem ukulele, de mégis rokon hangszer. És erről az emberről példát lehet venni, hiszen a zenével szembeni alázat és szerénység mindvégig jelen van vele a színpadon, miközben egy gyors, technikás darabról vált egy líraira, aztán egy kis ír zenét csempészik a dalok közé, majd az egyiknek a végén az ausztrál himnusz dallamából vesz át pár sort. 

Nagyon előrerohantam a történettel! Először is horror volt a parkolás, irtó messze találtam helyet, és amikor a hosszúra nyúlt sorba beálltam, akkor láttam, hogy közvetlenül a Barba Negra elé is beengedték az autókat . Na, jól van, nem baj, egy kis séta a hidegben nem árt . Viszont a sor akkor is bosszantóan hosszú volt, és amikor megindultunk, gyorsan beért mindenki, de biztos voltam benne, hogy jó esetben a tömeg közepén leszek.

Nem tudom, hogyan, de a harmadik sorba érkeztem meg, és kb. 5 méterre álltam a színpadtól.

Az órámra pillantottam - 18:45 -, messzinek tűnt a 19:30-as kezdés. Ácsorotgunk, gyűjtek a népek, és lassacskán elérkezett a fél nyolc. Egy nekem ismeretlen gitáros volt az "előzenekar", számomra meglehetősen semleges dalokat pengetett, de így legalább gyorsabban telt az idő. Nem akarom őt megsérteni, de a dalok közötti átvezető beszédét egyáltalán nem lehetett érteni, úgy éreztem, nem is tudott igazán kapcsolatot teremteni a közönséggel. Természetesen járt neki a taps, de mindenki már nagyon izgatott volt, hogy mikor lép színpadra Tommy Emmanuel. Nyolc óta után pár perccel jött, látott, tarolt, győzött. Kár bármiféle szót keresni a dicséretre, mert úgysincs megfelelő. Aki ott volt, tudja, miről beszélek, aki nem, legközelebb mindenképpen jöjjön el! Hihetetlen, mennyire a birtokolja a gitárt és hogyan árad belőle a zene. Nincs is olyan része a gitárjainak, amelyen ne játszott volna: amit csak lehet, penget, üt, karistol a gitár testén, talán csak a hangolókulcsokon nem. Hibátlanul felépített koncert volt ez, na ! Egyébként szerintem mindenki a boogie-t várta, és ahogy számítani lehetett rá, azt hagyta a legvégére (#4 videó legalul). Ezt követően a pengetőjét kidobta a közönség közé, és kit talált el vele? Engem . Egy pár méterrel arrébb álló fiú ledobta magát a padlóla, és gyorsan meg is találta, így ha pengetővel nem is, de legalább pár Tommy-molekulával így is biztosan gazdagabb lettem. No meg az élménnyel, melyet néhány képen és videón (legalul!) igyekeztem megörökíteni.

Valaki a színpadra hajított egy magyarzászlós sálat, aminek megörült, és az utolsó 10-15 percben a nyakában azzal gitározott. Mondta, hogy így a szívéhez közel leszünk - főleg télen.