Többször hallottam, láttam már Tanglewood ukulelét, de mindeddig nem került sor arra, hogy kipróbálhassam. Most végre eljutott hozzám egy példány, melyhez egy lelkes olvasónk, Ádám közbenjárására is szükség volt. Azért is voltam nagyon kíváncsi erre a hangszerre, mert a teste koafából készült, ahogy az én régi, legelső ukulelémé is, tehát valamilyen értelemben ez a Tanglewood és az én Lanikai ukulelém távoli rokonok .

E Tanglewood ukulele legnagyobb érdekessége számomra a mérete volt. Percekig gondolkodtam, hogy vajon tenor vagy koncert méretű hangszert fogok a kezemben, ugyanis a koncert méretűek ennél kisebbek, a tenorok ennél nagyobbak szoktak lenni. A gyártó honlapja szerint ez egy koncert méretű hangszer, de az én koncert méretű Lanikaim ennél kisebb, viszont a tenor méretű ukuleléim mind nagyobbak. Mindenesetre a test formája szép, a koafa erezete természetesen gyönyörű, úgyhogy ezen a fronton nem lehet oka panaszra a Tanglewoodnak. Két dolog mellett viszont nem mehetünk el szó nélkül, és ezekből az egyikre Ádám is felhívta a figyelmemet, igaz, kicsit más szempontból: mesélte, hogy az elektronikájával nem volt elégedett, nem (vagy alig) lehetett elemet cserélni benne. Én emiatt az elemtartót nem is környékeztem meg, viszont az elektronikát - a hangolás miatt - nyilván bekapcsoltam. A hangolás nem ment flottul, próbáltam rájönni az okára. A húrok sem tapintásra, sem hangzásra nem tűntek elhasználódottnak olyannyira, hogy amikor picit tekertem a hangolókulcsokat, szépen reagáltak, lehetett hallani a hangmagasságbeli különbséget, amit viszont a beépített hangológép nem követett le. Így tehát eltartott egy darabig a hangolás. A másik dolog, amely azonnal szemet és kezet (ujjat) is szúrt, az a bundok végei voltak.

Nem tudom, hogy ez az egy példány csúszott csak át a minőségellenőrzésen (vagy Tanglewoodéknál ez egyszerűen nem követelmény), de a bundvégeket nem ellenőrizték, így van, amelyik rövidebb a kelleténél, és van, amelyik kicsit kilóg az ukulele fogólapjáról. Messziről nézve ez nem feltűnő, közelről nézve viszont jól látszik, ráadásul játék közben nem kellemes élmény, ha az ujjunkat vagy a tenyerünket karcolja az eldolgozatlan bundvég. Mindez leginkább testhez közel eső bundoknál figyelhető meg, így aki arrafelé nem penget, hanem inkább csak az alapakkordokat sikálja, ez a körülmény nem lesz zavaró a számára.

Az ukulele hangja - ha sikerül végre behangolni - persze jó, a koafa és Aquila Nylgut húrok biztosítják a szép hangzást. A fent említett, eldolgozatlan bund dolog nyilván nem teszi játszhatatlanná a hangszert, hiszen jól lehet rajta játszani, csak ez egy olyan bosszantó körülmény, amely a gyártó részéről kis odafigyeléssel kiküszöbölhető lenne (lett volna). Hallgassuk meg tehát, hogyan szól ez a Tanglewood ukulele: