Lanikai QM-BKCEC koncert - Ukulele Magyarország
KOSÁR MEGNYITÁSA
KERESÉS
KÖZÖSSÉGI OLDALAK
Ukulele Magyarország
Magyar Ukulele Klub
Ukulele Hungary csatorna
Instagram
Twitter


Karácsony előtt még egy utolsó hangszerbemutató bejegyzéssel jelentkezem. A Lanikaitól kipróbáltam a harmadik prémium kategóriás ukulelét, erről szeretnék nektek néhány képet és egy videót mutatni. Tavaly decemberben olvashattátok a Lanikai QM-BLCET tenor méretű ukulelémről szóló tesztet, és idén ősszel ennek a kistesójáról, a kék színű Lanikai QM-BLCEC koncert méretű ukuleléről szóló ismertetőt. Most pedig a BKCEC, vagyis a black - a valóságban inkább sötétszürke -, juharfából készült Lanikait próbálhattam ki:

koncert (QM-BKCEC) koncert (QM-BLCEC) tenor (QM-BLCET)

Ez a három kép egymás mellett kicsit csalóka, mert a kettő koncert méretű (tehát a bal oldali és a középső) a valósában kicsit alacsonyabb mint a tenor (ráadásul a BKCEC kicsit más szögben és közelebb áll a képen). A most kipróbált BKCEC és BLCEC-től kizárólag a színében különbözik.

Ahogyan a kéknél is leírtam, hihetetenül gyönyörű a mintázata, amelyet szakszóval "tűzdelt"-nek nevezünk (nem vattázottnak, ahogy eredetileg fordítottam ). Gyári keménytokkal érkezik, és a következő lépéseket kell végigcsinálni, hogy a kezünkbe foghassuk:

Rávetni magunkat a tokra, kinyitni!

Még egy réteg?? Letépni! Óvatosan kiszedni a csomagolásból:

Pár perc gyönyörködés kipróbálás előtt:

Ahogy fent említettem, ennek a kék verzióját próbáltam, ezért nem tartogatott nekem újdonságot ez az ukulele, és nem mondanék igazat, ha olyat írnék le, hogy bármelyik színban jobban szól . Aki esetleg nem olvasta a kék tesónál írtakat, röviden annyit írnék erről az ukuleléről, hogy eszméletlenül kellemes a fogása, a nyak vastagsága (számomra legalábbis) ideális. Széles a test, jó bele kapaszkodni. A fogólap érintése szinte selymes. A fej lyukas kialakítású, amely egyrészt jól néz ki, másrészt könnyebbé teszi a fejet. Amikor kézbe vesszük, érezzük a prémium minőséget, és ez sajnos az áron is meglátszik (már hatszámjegyű kategória).

Olyannyira tetszett a hangszer, hogy az Ó, gyönyörű szép felvételén ezt a hangszert pengetem.

Örülök neki, hogy a hangszer gazdája - aki hozzájárult, hogy az ő képeit is kitegyem - volt olyan bátor, és egy abszolút belépő szintű ukulele vásárlása után lépett egy nagyot, és beszerezte ezt a Lanikait, amely biztosan évekig ki fogja szolgálni őt.

Ha ilyen ukulelét szeretnél, az Ukulele.hu webshopban megvásárolhatod.

Végül következzen egy rövid bemutató videó erről a gyönyörű, szürke színű ukuleléről:

Az ukulele.hu-n minden blogbejegyzés (írott szöveg, képek, videók, hanganyagok) szerzői jogi védelem alá tartozik, ezért a blogbejegyzések többszörözése, terjesztése, másolása, átdolgozása és bármilyen egyéb felhasználása kizárólag a szerző előzetes írásbeli engedélyével lehetséges. A blogbejegyzések internetes címének (linkjének) közösségi oldalakon vagy más honlapokon történő megosztására ez a korlátozás nem vonatkozik, sőt megköszönjük, ha a bejegyzés linkjének terjesztésével az ukulelézést népszerűsíted:

https://ukulele.hu/blog/lanikai-qmbkcec-koncert

Ajánlott blogbejegyzések

Gáll Tamás 2014-12-19
Találtam egy kiváló videót, amely arról szól, hogy a hangszeres játéknak milyen hatása van az ember agyára. Röviden: jó. Bővebben: egészen elképesztő. A kommentátor szerint amikor egy zenész elkezd játszani a hangszerén, valóságos tűzijáték...

Gáll Tamás 2018-04-02
Azzal szoktam kezdeni a dalt feldolgozó blogbejegyzéseket, hogy az előadót és a számot néhány szóban bemutatom. Remélem, nem gond, ha Elvis esetében az énekes bemutatásától eltekintek. Ha pedig valaki esetleg nem ismerné ezt az idén már 62 éves a dalt, sürgősen...

Gáll Tamás 2026-03-26
A múlt szombaton nagyon lelkes csapat gyűlt össze, és én is izgatottan vágtam bele az idei év első ukuleletanfolyamába. Néhányan kértetek kölcsön ukulelét a tanfolyamra, ezt természetesen most is örömmel vittem. Ezúttal is repültek a percek, órák, és...

Gáll Tamás 2018-09-24
Az elmúlt 2-3 évben több dalt is feldolgoztam (nem mindből lett - egyelőre - blogbejegyzés) a kiváló olasz duó filmjeiből, amelyek hangulatának alapvetően meghatározó eleme a zene. Akár a vadnyugaton, akár a modern időkben osztják a pofonokat, tökéletesen illeszkedő aláfestő...

Gáll Tamás 2023-01-02
Először is ukulelézésben gazdag boldog új évet kívánok mindenkinek! Remélem, mindenkinek jól teltek az elmúlt napok, és a szilveszteri fáradalmakat kezditek kiheverni . Legyetek szívesek megengedni, hogy az új évet egy kisebb fejlesztés bejelentésével...

Gáll Tamás 2019-01-09
Annyira jó zenéket csinál ez a hölgy, hogy nem tudtam megállni, és készítettem még egy együttakkordozós videót. Csak emlékeztetőül: ide kattintva olvashatjátok a Caro Emerald-koncertről írt beszámolót, és az előző együttakkordozós...

Gáll Tamás 2021-06-20
Június 20-án tartottam az Ukuleletanfolyam II-t, amelyre olyanok jelentkezését vártam, akik már nem kezdők, és megvannak az ukulelés alapismereteik. A II-es tanfolyam célja az volt, hogy ezeket az alapismereteket bővítsük és zeneelméleti betekintéssel "értelmet nyerjenek"...

Gáll Tamás 2021-12-19
Kedves Ukulelések! Ma meggyújtottuk a negyedik gyertyát is az adventi koszorún ... az év vége közeledtével mindig szoktam egy hosszabb-rövidebb bejegyzésben összegezni az évet, kérem, legyetek szívesek megengedni, hogy ezt idén is megtegyem. Többen kérdeztétek...

Gáll Tamás 2021-06-20
Június 20-án tartottam az Ukuleletanfolyam II-t, amelyre olyanok jelentkezését vártam, akik már nem kezdők, és megvannak az ukulelés alapismereteik. A II-es tanfolyam célja az volt, hogy ezeket az alapismereteket bővítsük és zeneelméleti betekintéssel "értelmet nyerjenek"...