Folsom Prison Blues - Ukulele Magyarország
KOSÁR MEGNYITÁSA
KERESÉS
KÖZÖSSÉGI OLDALAK
Ukulele Magyarország
Magyar Ukulele Klub
Ukulele Hungary csatorna
Instagram
Twitter


Régóta készülök arra, hogy Johnny Cashről írjak blogbejegyzést, illetve feldolgozzak tőle egy számot (aztán lehet, hogy többet is fogok). Szerintem ő az a dalszerző, előadó, akiről mindenki kellett, hogy halljon akár szereti a zenéjét, akár nem. Élete megérne egy külön misét, én erre nem is térnék ki, hiszen egészestés olvasmány, hogy mi minden történt vele (és egy nagyon jó film is készült az életéről). Brutális mennyiségű díjat, elismerést kapott az '50-es évektől egészen halálának évéig (2003).

Emlékszem, gyerekkoromban édesapám gyakran hallgatott Johnny Casht, úgyhogy a dalaival már akkor találkoztam, az arcképét pedig édesapám festményén láttam először, aki a "Hello, I'm Johnny Cash" című nagylemez borítóját olajfestményen örökítette meg ... úgy 36-7 évvel ezelőtt.

Persze ma már - felnőttként - nyilvánvalóan teljesen máshogy, más füllel hallgatom a zenéjét, amiben mindig megtalálom benne azt a pluszt, amit általában a zenében keresek, vagyis ami miatt azt tudom mondani egy-egy dalra, hogy tetszik vagy sem. Ez a plusz minden előadónál más és más, és röviden nehéz megfogalmazni. Cash esetén talán az énekhangja annyira egyedi, hogy azt mindenki kiemelné, aki szereti őt. Ezen kívül úgy tudnék fogalmazni vele kapcsolatban, hogy valamiféle különös és összetéveszthetetlen egyszerűség és tisztaság jellemzi dalainak akkordváltásait, hangszerelését és szerkezetét, és azt hiszem, ez az - párosulva a lehengerlő hangjával -, ami megragadja a hallgatóságot.

 

Két évvel ezelőtt az egyik ukuleletanfolyamon egy lelkes ukulelés kollegina említette, hogy ő is szereti Cash zenéjét, és akkor könnyelműen megígértem neki, hogy készül majd róla bejegyzés. Alig kellett várnia egy keveset .

Több Johnny Cash-számot is játszok ukulelén, végül a választásom a Folsom Prison Bluesra mint a dalszerző egyik ikonikus szerzeményére esett. A dal hangulatát, autentikus kíséretét akkor tudjuk a legjobban előadni, illetve utánozni ukulelén, ha 2-4-es hansúllyal játsszuk annak ellenére, hogy a teljes zenekaros (stúdió/élő) előadásban ez a feladat sokkal inkább az ütős szekcióra hárul. De ezzel 2-4-es hangsúlyozással kiváló lüktetést tudunk adni a dalnak, és szerintem ez nagyon is jól illik hozzá.

A következő videóban megmutatom a szólót is, de nem azt, amelyik a stúdiófelvételeken hallatszik, hanem azt, amelyiket az egyik élő koncertfelvételen is hallhatunk (egy plusz hangot játszik a dallamba a szólista). Mivel a dalt F-dúrban dolgoztam fel, óhatatlanul szerepel benne a B-dúr. Ez az egyik olyan akkord, amit a kezdők nem szeretnek, ennek ellenére bátorítok minden kezdőt, hogy tornáztassák a kezüket, kicsit küzdjenek a B-dúrért, és szépen meglesz. Ennek a számnak az akkordozásával kiválóan lehet gyakorolni az F-dúr - B-dúr váltást! Fogadjátok tehát szeretettel.

[F]I hear the train a comin', it's rollin' 'round the bend,
[F]And I ain't seen the sunshine since, I don't know when
I'm [B]stuck in Folsom Prison, and time keeps draggin' on [F] [F]
But that [C]train keeps a-rollin', on down to San An[F]tone.

[F]When I was just a baby, my Mama told me, "Son
[F]Always be a good boy, don't ever play with guns,"
[B]But I shot a man in Reno, just to watch him die [F] [F]
When I [C]hear that whistle blowin'
[C]I hang my head and [F]cry.

solo:
[F] [F] [F] [F]
[B] [B] [F] [F]
[C] [C] [F] 

[F]I bet there's rich folks eatin' in a fancy dining car
[F]They're probably drinkin' coffee and smokin' big cigars
[B]But I know I had it comin', I know I can't be free [F] [F]
But those [C]people keep a-movin' and that's what tortures [F]me.

solo:
[F] [F] [F] [F]
[B] [B] [F] [F]
[C] [C] [F] 

[F]Well, if they freed me from this prison, if that railroad train was mine
[F]I bet I'd move out over a little farther down the line
[B]Far from Folsom Prison, that's where I want to stay [F] [F]
And I'd [C]let that lonesome whistle blow my blues a[F]way.

Az ukulele.hu-n minden blogbejegyzés (írott szöveg, képek, videók, hanganyagok) szerzői jogi védelem alá tartozik, ezért a blogbejegyzések többszörözése, terjesztése, másolása, átdolgozása és bármilyen egyéb felhasználása kizárólag a szerző előzetes írásbeli engedélyével lehetséges. A blogbejegyzések internetes címének (linkjének) közösségi oldalakon vagy más honlapokon történő megosztására ez a korlátozás nem vonatkozik, sőt megköszönjük, ha a bejegyzés linkjének terjesztésével az ukulelézést népszerűsíted:

https://ukulele.hu/blog/folsom-prison-blues

Ajánlott blogbejegyzések

Gáll Tamás 2011-01-03
Ukulelét 2-3.000,- forinttól lehet már kapni, a csúcsmodellek pedig több százezer forintba is kerülhetnek, de nem kizárt, hogy az egymillió forintot is meghaladják. Először is a néhányezer forintos ukulelékről mindenkit lebeszélek, hacsak nem egy porfogót, azaz...

Gáll Tamás 2021-02-17
Örülök neki, ha egy-egy adott típus akusztikus és elektroakusztikus változatát is ki tudom próbálni, így össze tudom hasonlítani, hogy a kettő kb. 90%-ban egyező ukulele között mi a különbség játékélményben, hangban. Így történt...

Gáll Tamás 2013-04-20
Ezt a dalt szinte kivétel nélkül mindenki a Beatles-szel azonosítja, hiszen áááá ááááááá áááááááááá áááááááááá fejrázááááás,...

Gáll Tamás 2026-02-06
Kedves (Leendő) Ukulelések! Legnagyobb örömömre továbbra is töretlen az érdeklődés az ukuleletanfolyamok iránt. A mai napon az eddigi helyszínnel is sikerült megállapodnom, úgyhogy mutatom az időpontokat: Ukuleletanfolyam I. - 2026. március 21. (szombat) 9-16 óráig   Ukuleletanfolyam...

Gáll Tamás 2023-01-24
Igen, Fibre, nem Fiber, először én is nézegettem, hogy nincs-e elírás, mert valami miatt határozottan úgy emlékeztem, hogy a szénszál "fiber", de mint kiderült egy kis netes kutakodás után, a fibre is helyes írásmód. Az egyik tavaly őszi tanfolyamon találkoztam először...

Gáll Tamás 2012-10-21
...avagy a szomszédok biztos örültek . Pár hétig nyúzhattam egy Lanikai LU21-CE típusú, elektroakusztikus ukulelét. Nem csalódtam a Lanikai gyártmányban, remek kis hangszert hoztak össze. Bár a LU típusjelzés a "beugró" szintet jelöli, de ez ne tévesszen...

Gáll Tamás 2025-02-27
Ahogy írom a beszámolókat a tanfolyamokról, lassan kifogyok a jelzőkből, mivel 22-i, szombati tanfolyam is annyira jó volt. Legalábbis én szenzációsan éreztem magam, és remélem, hogy a résztvevők is. A "menetrend" hasonló volt a korábbi tanfolyamokhoz: bemutatkozást...

Gáll Tamás 2022-08-31
Múlt vasárnap II-es tanfolyamot tartottam. Örömömre szolgált, hogy olyan nagy volt az érdeklődés, hogy "teltházas" lett a tanfolyam, így 18 lelkes ukuleléssel csaptunk a húrok közé 9 óra után pár perccel. Ahogy lenni szokott, a délelőtt folyamán ritmizálási...

Gáll Tamás 2013-10-02
Bár még csak október eleje van, de úgy gondoltam, időben kiteszem ezt a videót, hogy akinek kedve van, legyen bőven ideje megtanulni, begyakorolni ezt a nagyon kedves és népszerű karácsonyi dalt. 2011 decemberében a Csendes éj feldolgozása került fel - talán kicsit későn - a blogra,...