Túl vagyunk az első négy akkordon, remélhetőleg magabiztosan pengetjük már a C-dúrt, az A-mollt, az F-dúrt és a G-dúrt. A D-dúrral folytatjuk az akkordtanulós sorozatot, és ezzel elérkezünk a "kicsit nehezebb" akkordok kategóriájához. A G-dúrban az volt a nehézség, hogy az ujjainkat kicsit fura kéz- és ujjtartásba kellett kényszeríteni, hogy a megfelelő helyekre menjenek, de miután ez rögzül az agyunkban és az izmainkban, nem lehet vele gond. A D-dúrról hasonló dolgok mondhatók el, de ez az akkord más szempontból tornáztatja meg a kezünket, de leginkább a mutatóujjunkat. Hogy miért? Hát ezért:

Ezt az akkordot - azaz a képen látható három pöttyöt, számokkal: 2220 - kétféle módon foghatjuk le: az egyik ujjunk (leginkább a mutató) egyetlenegy ujjpercével vagy a mutató, középső és gyűrűs ujjunkkal (láttam olyat is, hogy valaki ezt a középső, gyűrűs és kisujjával fogta le - hát ha neki úgy kényelmes... ). A D-dúrt egyébként úgy le le lehet fogni, hogy a második bundon barrézunk, és a kisujjunkat az ötödik bundra helyezzük az első húron (2225), a videóban erről is lesz szó.

Visszatérve az alap lefogásra (2220): a csak mutatóujjal történő lefogás ugyan nehéz, de hosszú távon nagyon megéri megszenvedni azzal, hogy így tanuljuk meg ezt az akkordot. Ez ugyanis a leggyorsabb lefogási mód (hiszen csak egy ujjunkat koordináljuk), ez adja a legtöbb szabadságot a többi ujjnak, vagyis ha fingerpicking technikával játszunk, akkor három ujjunkat még szabadon igénybe vehetjük. Az tehát a célom, hogy a kezdőket rögtön a legcélszerűbb lefogási módra vezessem, szoktassam, úgyhogy, kedves Kezdő Ukulelések, a mutatóujjatok első ujjperce pillanatokon belül komoly igénybevételnek lesz kitéve. Aki inkább a középső ujjának az felső ujjpercét rendszeresítené erre a célra, az is OK . És ha valaki első nekifutásból inkább három ujjal fogja, az sem baj persze, lényeg a kitartó gyakorlás. Hangszereket a kézbe, jöhet tehát a következő akkord, a D-dúr: