Élménybeszámoló az Ukuleletalálkozó II-ről - Ukulele Magyarország
KOSÁR MEGNYITÁSA
KERESÉS
KÖZÖSSÉGI OLDALAK
Ukulele Magyarország
Magyar Ukulele Klub
Ukulele Hungary csatorna
Instagram
Twitter


Megszokhattátok, hogy egy-egy találkozót, workshopot követően néhány szót írok az eseményről, és ez most sem lesz másképpen . Tegnap délután a hivatalos kezdés előtt kb. háromnegyed órával érkeztünk Zsolttal a találkozó helyszínéül szolgáló Pódium terembe. Az eldorádós kollégákkal rendezgettük a termet, felállítottuk a kottatartókat, behangoltuk az ukuleléket, kipróbáltuk a hangosítást , Zsolt pedig felkötötte az ukulelés girlandot (nagyon jól nézett ki!!!). Még egyszer köszönet az Eldorádónak a kiváló helyszínért, a kipróbálható ukulelékért és technika biztosítáért! A meghirdetett kezdés, vagyis 16:30 előtt néhány perccel minden összeállt, és az első fecskék ukulelések már meg is érkeztek...

Fél öttől folyamatosan érkeztetek, és nemsokára megtöltöttük a termet. A kb. félórás bemelegítés, ráhangolódás alatt eljátszottunk és elénekeltünk néhány dalt, aztán kezdődött Zsolt workshopja, amin egy James Hill-szerzeményt tanultunk meg. Szerintem eszméletlenül jól szólt, szuper választás volt Zsolt részéről, és ha néha el is vesztettük a fonalat - ami természetes egy teljesen új dal megtanulásakor -, a sok ismétlés után már flottul ment a pengetés.

Én egy kicsit talán elméreteztem a dalok számát, túl sokat hoztam, így volt olyan nóta, amin csak átrohantunk, persze volt olyan is, amelyiknél többet időztünk. Örültem, hogy a legtöbb dalba be tudtatok kapcsolódni pengetéssel és énekléssel is.

Őszintén szólva nem gondoltam, hogy a workshopom legelső, bevezető része ilyen jól sikerül. Ez az ukulelés visszhangjáték - melyet egyébként ott találtam ki hirtelen - annyira jó volt, hogy még sokáig tudtam volna folytatni. Az egy-egy húr pengetésétől az akkordozásig, majd a közös éneklésig spontán felépült egy produkció, ami szerintem szenzációsan sikerült, köszi, nagyon ügyesek voltatok! 

A klasszikus darabok után kettő könnyed dal következett, melyek előadásában elévülhetetlen érdemeket szerzett szerény ukuleleduónk másik tagja, Gyuri, akinek ezúton is köszönöm a lelkes és kiváló közreműködését. Gyurival - akiről a jelenlévők megtudhatták, hogy néhány hónapja ukulelézik - a Cielito Lindot és a When the Saints-et játszottuk el, amelyeket együtt dolgoztunk fel két ukulelére, és készültünk rá néhány hetet, hogy nektek meglepetésből előadhassuk. Örömmel láttuk (és hallottuk), hogy a When the Saints-től nagyon fellelkesedtetek, és velünk együtt pengettetek.

Rendkívül örültem neki, hogy bátran és aktívan közreműködtetek más dalokban is, így az Ain't She Sweetet sem egyedül játszottam , és segítséget kaptam több dalhoz is a színpadon.

A Knockin' On Heaven's Door négy bátor résztvevőjét - különösen a kettő teljesen kezdő hölgyet - gigadicséret illeti, hiszen felmenni egy színpadra eleve stresszes (lehet), de ott játszani egy olyan hangszeren, amin még nem is tudsz... na, szóval le a kalappal. Ugye, hogy nem is olyan nehéz az Am7 és a C-dúr? 

A dal elsőre sikerült, nagyon jól játszott a négy akkord négy gazdája, és jó volt látni az örömet a produkció után.

A végén a Tequila fuvolán már csak hab volt a tortán, szóhoz sem jutottam . A már megszokottnak mondható Hey, Jude mint záróakkorddal is a helyén volt. Természetesen azoknak is nagyon köszönöm a részvételt és segítséget, akik a helyükön ülve akkordozták és énekelték végig a találkozót.

Az Ukuleletalálkozó II-t - idegfeszítő izgalmak közepette - sorsolással zártuk , bízunk benne, hogy a nyertesek jól tudják majd használni, hasznosítani a nyereményeket.

Óriási köszönet jár NEKTEK, akik eljöttetek, és megtiszteltetek minket azzal, hogy egy közös élményt varázsolhattunk erre a koraőszi délutánra. Ígérem, legközelebbre kicsit kevesebb dalt hozok, és többet időzünk el egyiknél-másiknál, de remélem, a dalok "töménysége" ellenére jól éreztétek magatokat! 

És a legvégére kettő szolgálati közlemény:

1. Zsolt kéri azt a résztvevő hölgyet, aki a végén videózta az ukulelézést, hogy legyen szíves vegye fel velünk a kapcsolatot, mert szeretnénk elkérni a felvételt .

2. Többen kérdeztétek, hogy az én workshopom anyaga letölthető lesz-e, nos, igen, ide kattintva vihető a PDF!

Következzen két videó, amelyek elkészítését, vágását és feliratozását nagyon köszönjük a Gergőnek. A videók alatt jön a szokásos képcunami!

Blogcímkék: ukuleletalálkozó

Az ukulele.hu-n minden blogbejegyzés (írott szöveg, képek, videók, hanganyagok) szerzői jogi védelem alá tartozik, ezért a blogbejegyzések többszörözése, terjesztése, másolása, átdolgozása és bármilyen egyéb felhasználása kizárólag a szerző előzetes írásbeli engedélyével lehetséges. A blogbejegyzések internetes címének (linkjének) közösségi oldalakon vagy más honlapokon történő megosztására ez a korlátozás nem vonatkozik, sőt megköszönjük, ha a bejegyzés linkjének terjesztésével az ukulelézést népszerűsíted:

https://ukulele.hu/blog/elmenybeszamolo-az-ukuleletalalkozo-iirol

Ajánlott blogbejegyzések

Gáll Tamás 2018-09-24
Az elmúlt 2-3 évben több dalt is feldolgoztam (nem mindből lett - egyelőre - blogbejegyzés) a kiváló olasz duó filmjeiből, amelyek hangulatának alapvetően meghatározó eleme a zene. Akár a vadnyugaton, akár a modern időkben osztják a pofonokat, tökéletesen illeszkedő aláfestő...

Gáll Tamás 2021-05-29
Egy belépő szintű, koncert méretű, mahagóniból készült Baton Rouge ukulelét próbáltam ki néhány hete. A Baton Rouge legutóbbi modelljein hangsúlyt kap az ukulele fejének színezése. Ez figyelhető meg ezen az ukulelén is: Az ukulelén igazán...

Gáll Tamás 2021-02-28
Nagy örömömre szolgál, hogy már két közös produkcióban is együtt zenélhettünk (még ha virtuálisan is): tavaly decemberben az  "Ó, gyönyörű szép" kezdetű dalt játszottuk el, az idei ukulele napra pedig egy Brahms-feldolgozással...

Gáll Tamás 2022-11-15
Egy kedves és egyszerű svájci gyerekdalt szeretnék nektek megtanítani ukulelén, amelyhez Csukás István írt magyar szöveget. Igaz nem az egészhez, csak ahhoz a részéhez, amely a felvételen is hallható, és amely egyébként a Ringató könyvei közül...

Gáll Tamás 2025-10-18
Eszméletlen mennyiségű ukulelével indultam el egy hűvös őszi reggelen, hiszen rekord számú ukulelét kértek kölcsön a résztvevők a tanfolyamra. Természetesen örömmel pakoltam tele az autót hangszerekkel, és nagyon hamar meg is érkeztem a helyszínre. Először...

Gáll Tamás 2012-07-25
Paul McCartney az elmúlt évtizedben adott koncertjein a Something című dalt mindig egy szál ukulelével adta elő (legalábbis úgy kezdett neki). Így tisztelgett a dal írója és zenésztársa, George Harrison emléke előtt, aki a dalt szerezte. A Something az Abbey Road című albumon...

Gáll Tamás 2023-12-30
Ma 13 éves a Magyar Ukulele Blog. Több alkalommal írtam ilyenkor visszatekintést az elmúlt évre, sőt a tízéves évfordulónak egy egész hosszú bejegyzést szántam , de most megkímélek ettől mindenkit . Ehelyett egy népi eredetű gyerekdal ukulelés...

Gáll Tamás 2014-02-02
E Lanikai típusmegjelölése sokaknak ismerős lehet, hiszen az egyik legnépszerűbb szoprán Lanikai az LU-21, amelyről egy jól sikerült grillparty közben sikerült képeket és leírást készítenem, de járt már nálam az LU-21CE is, amelyik egy koncert méretű,...

Gáll Tamás 2022-05-09
Tegnap tartottuk a 10. ukuleletanfolyamot Budapest szívében, az V. kerületi Aranytíz Kultúrházban. Távolinak tűnik most már az a március végi nap, amikor a helyszínnel egyeztettem tegnapi I-es és a vasárnap következő II-es tanfolyam időpontjáról. Aztán olyan gyorsan...