Ortega Ukulele Days - workshop és találkozó
2018. november 12-14.
Ukulelés klubest Biatorbágyon
2018. november 29.
KERESÉS
Gáll Tamás .:. 2012-10-28

Nevettél már zenén? Elmosolyodtál már azon, ahogy és amit játszik valaki? Bármilyen hangszeren. Zongorán. Dobon. És most nem a humoros videókra gondolok, ami azért mulatságos, mert az ember gyarló. Hanem azért csiklandozza a hasadat a kuncogás, mert valaki zseniálisan játszik a hangszerén, és a füled nem győzi beinni a levegő rezgését. Vagy érezted úgy, hogy sírnod kell azonnal és ott, helyben azért, mert annyira letaglóz az az energia, ami a zenéből árad? Néztél már ámulva egy profi zenészt, aki a színpadon eggyé válik a hangszerével, az együttes pedig egy nagy, organikus egységként egy másik univerzumba helyez néhány percre vagy még több időre? Ámultál már azon, milyen pókszerűen jár a gitárszóló közben a gitáros ujja, és milyen az arca, amikor koncentrál a játékra? És ha nem koncerten hallgatsz zenét, hanem otthon, és becsukod a szemed, észrevetted már, hogy ez a vokál milyen szenzációs vagy a basszusgitár szólama mennyire feldobja a számot? Tudod, milyen apró, pici részletekből tevődik össze egy jó dal? Mi minden járul hozzá ahhoz, hogy AZT érezd zenehallgatás közben, amit érzel?

Nem ismerek olyan embert, aki azt mondta volna nekem, hogy nem szereti a zenét. Ha megkérdezem, milyet, még arra is mindig kapok választ stílus(ok) megjelölésével vagy együttesek, dalok felsorolásával. Miért tetszik ez a szám neked? – kérdezem. Többnyire azt a választ kapom, hogy „mert olyan zúzós”, „energikus”, „lágy és romantikus”. Aki messzebb merészkedik, azt mondja: „annyira jó benne a gitárszóló”. Hogy miért mondom, hogy messzebb merészkedik? Mindjárt kiderül.

Sokan nem is hiszik (vagy bele sem gondolnak), de a zenéről is el lehet mondani, hogy az adott dalt miért érezzük jónak, miért szeretjük hallgatni. A festményekről – és persze bármilyen művészeti alkotásról – is elmondják, hogy ilyen a színhasználat, olyan az ecsetkezelés stb., és – bár nem rohanok naponta kiállításokra – ha néha (na jó, ritkán ) megnézek egyet-egyet, mindig örülök, ha egy hozzáértő elmagyarázza, mi az, amire érdemes figyelni egy-egy kép kapcsán. És most nem a bullshitgenerátor semmitmondó okfejtésekre gondolok, hanem azokra az apró vonásokra (értsd akár szó szerint is), amelyeket egy hozzá nem értő szem észre sem vesz. Ha viszont valaki megmutatja ezeket, őszintén rá tudok csodálkozni. A zenével sincs ez másképpen.

A legtöbb esetben az egy-egy dallal kapcsolatban megfogalmazott „zúzós”, „energikus” stb. jelzők azt jelentik, hogy az zeneszám úgy összességében tetszik, a teljes darabbal elégedettek vagyunk, ezért azt szívesen hallgatjuk meg. Azért örülök annak, amikor úgy dicsér valaki egy számot, hogy „jó benne a gitárszóló”, mert az azt jelenti, hogy tudatosan (vagy túl sokszor ) hallgatta meg azt a dalt. Bármilyen hihetetlen, a zenehallgatást is tanulni lehet.

Emlékszünk még arra, hogy énekórákon indokolatlan mennyiségű klasszikus darabot kellett meghallgatnunk? És arra, hogy fel kellett benne ismerni a hegedűt, netán a csellót vagy éppen az üstdobot? Előttünk van a kép, amikor a Himnusz tetőfokán a cintányéros ember eljátssza az egész szólamát ? Az általános iskolai énekórákon több vagy – ahogy visszaemlékszem – kevesebb sikerrel magyarázták nekünk a tanítók és tanárok a klasszikus zene rejtelmeit, de ezeknél az emlékeinknél már csak a rajzórák temperafesték szagától sárgálló nehéz levegője tolul fel halványabban agyunk hátsó, rejtett zugaiban. (Én legalábbis mindig jobban szerettem az énekórát a rajznál. ) A kutya valahol a zenehallgatás tanításánál van (vagy volt) elásva, és bár sokaknál feledésbe merültek az énekórai élmények, a mag mégis el van ásva (énekóra ide vagy oda). Ezzel a bejegyzéssel szeretnék erre a magra egy kevés vizet locsolni, hátha elkezd növekedni.

Érettebb, idősebb fejjel könnyebben fog menni a zenehallgatás tanulása – vagy ahogy fent fogalmaztam, a tudatos zenehallgatás. Ehhez nem kell semmilyen könyv, nem kell előre elsajátítani semmit. Fül kell hozzá és figyelem. Kell némi türelem is. Annak is megy, aki váltig állítja magáról, hogy nincs hallása. Ez egyébként is egy téveszme, mivel mindenkinek van.

A tudatos zenehallgatás során szükséges, hogy észrevegyük a részt az egészben, a molekulát vagy éppen a cseppet a pohár vízben, míg azt megisszuk. Egy jó kis testmozgás után ittál már tudatosan? Érezted, hogy a nyelvedet lehűti és körbeveszi a víz, és a bubik csipkedik ? Ahogy a fülünk beissza a dalokat, halljuk, hogy valaki énekel benne. Halljuk-e azt is, hogy valakik énekelnek benne? Egyszerre énekelnek-e vagy egymás után? Lehet, hogy eddig fel sem tűnt, hogy a szólóénekest vokál kíséri? Női vokál vagy férfi? Még sok-sok kérdést fel lehetne tenni csak az énekszólam(ok)kal kapcsolatban. Mi a helyzet a hangszerekkel, a kísérettel?

A mai könnyűzene alapja a dob és a basszusgitár (nagybőgő). Nagyon kevés olyan könnyűzenei szám van, amelyekből ez a kettő hiányzik. (Van viszont egy olyan – és ez itt a részemről egy óvatos értékítélet – kevéssé bonyolult irányzat, amelyik csak ebből áll: drum & base, valakiknek biztos bejön ez a műfaj is, zeneileg nagyon röviden és egyszerűen kivesézhető tartalommal, ehelyütt nem vesztegetnék rá szavakat.) Először próbáljuk megkülönböztetni a hangszereket (vö. énekóra )! De talán most szívesebben tesszük, hiszen olyan dalra figyelünk, amit ösztönösen szeretünk. Meg tudjuk-e különböztetni a gitár hangját a többi hangszerétől? Végig tudjuk-e úgy hallgatni a számot úgy, hogy csak a gitárra figyelünk. Észrevesszük-e esetleg azt, hogy több gitár is hallatszik? Van-e egy akusztikus gitár, amelyik végig csak kíséretet játszik, és a kíséreten lubickol-e egy elektromos gitár mint szólógitár? Jó néhányszor előfordul, hogy több gitár is játszik kíséretet, és szinte lehetetlen megkülönböztetni (megszámolni) hallás után, hogy hány gitárt is hallunk valójában. Most pedig figyeljük csak a dobkíséretet! Ugye milyen egyenletes, lüktető ritmushátteret, keretet biztosít az egész kompozíciónak? Hallunk különböző ritmusokat? Hogyan váltogatja a dobos a cintányérokat, hogyan szövi bele azokat a dobütései közé? Milyen más hangszereket hallunk? Zongorát esetleg vagy valamilyen szintetizátor-hangszínt? Végig kalimpál-e a háttérben vagy csak bizonyos helyeken kapcsolódik be (például a bevezetőben, az átvezető részben, esetleg a végén valamilyen frappáns lezárással)? Beúszik-e valahol egy vonóskar, a hegedűk szelíden kitöltik-e az egész hangzásvilágot? Vannak-e fúvósok? Mi a szerepük? Szólót játszanak? Az énekszólamot egészítik ki? Van-e olyan hangszer vagy effekt, ami különleges, amilyet ritkán hallunk vagy más számban még nem hallottunk?

Hogyan váltakoznak a versszakok, milyen a dal struktúrája? Ezt kicsit nehezebb követni vagy fejben tartani. Megpróbálhatjuk azt, hogy rákeresünk a szám dalszövegére, és azt olvasva hallgatjuk a felvételt. Így könnyebb a dolgunk, hiszen a dalszöveget figyelve és a dalt hallgatva észrevehetjük, hogy például két versszak után egy átvezető rész következik, mert más a dallama, más a kísérete, eltérő hosszúságú a dalszöveg, eddig nem hallott hangszer szólal meg, az eddig hallhatóak közül egyik-másik elhallgat vagy teljesen más játszik. Ez tehát lehet egy átvezető rész, amelyet egy új versszak követhet vagy éppen a refrént készíti elő. Milyen hosszú a refrén? Inkább visszafogott vagy éppen ott tör ki a dal, éri el tetőfokát. Hogyan térünk vissza a versszakhoz? Újabb átvezető résszel? Miként ér véget a dal? Esetleg egy hirtelen befejezéssel? Egy korábban nem használt akkorddal vagy dallamfordulattal? Vagy egyszerűen elhalkul?

Figyelhetjük, hogy van-e a dalban moduláció. A moduláció azt jelenti, hogy – többnyire egy fél hanggal – följebb folytatódik a dal, mint eddig. Ilyenkor azt érezzük, mintha a korábbi hangmagasság "elhasználódott volna", mintha az eredeti hangnem "elfáradt volna", és felfrissülve, új erővel vágunk neki a szám hátralévő részének frissen, kicsit magasabban. Állatorvosi ló a Roxette – How Do You Do? című száma, amelyikben még egy perc sem telik el, máris hallunk benne egy modulációt (kb. 0:50 környékén), de nem fukarkodnak, mert ezt követően van még vagy két moduláció. Érdekes figyelni a moduláció használatát, ma már azért eléggé közhelyes megoldásnak számít.

Még tovább lehet menni, ahhoz azonban kell némi zenei előképzettség. Feltehető az a kérdés, hogy milyen akkordmenetre épül a szám (azon belül a versszakok, a refrén stb.). Ezeket az akkordokat látjuk, amikor ez dal akkordjait letöltjük az internetről, és ahogy itt, a blogon is jelölni szoktuk a dalszövegben az akkordokat, de ezek között nem is akármilyen összefüggések vannak! Izgalmas ezeket az összefüggéseket felfedezni, és sokszor rájönni, hogy nincs rettenetesen nagy újdonság a nap alatt, számtalan akkordfordulatot ezerszer felhasználnak, legfeljebb átültetik más hangnembe az egészet, szokatlan hangszereléssel dobják fel a dalt, vagy valamilyen más ötlettel bolondítják meg a számot, ezért nem érezzük azt, hogy ezt mintha már hallottuk volna valahol. Ki mondaná meg, hogy a Beatlestől a Let It Be versszakai, Jazon Mraztól az I’m Yours versszakai, Elton Johntól a Can You Feel the Love Tonight refrénje, a Republictól a 67-es út versszakainak akkordmenete megegyezik? (Pontosítok, az adott hangnemben a meghatározott fokon játszott dúrok és mollok sorrendje egyezik, de transzponálással megkapnánk ugyanazokat az akkordokat… de minderről majd egy későbbi bejegyzésben.) A tempó, a hangnem, a hangszerelés, a kíséret, a vokál és sok más apró zenei ötlet és egyéb körülmény teszi egyedivé a dalokat akkor is, ha egyébként sokszor használt akkordsorra épülnek. Sajnos kivételek is akadnak, amikor a lopkovicz borzasztóan egyértelmű, itt egy elrettentő példa (The Beatles – Ob-la-di, Ob-la-da vs. The Offspring – Why Don’t You Get a Job). 

A YouTube egyébként tele van olyan videókkal, amelyeken bemutatják ezt a jelenséget, tehát azt, hogy adott akkordsorra milyen sok dalt építettek már.

Visszakanyarodva a zenehallgatás témájához: a fentiekben rengeteg könnyebben és kicsit nehezebben megválaszolható kérdést tettünk fel, amelyekre egy-egy dal hallgatása közben megpróbálhatjuk megtalálni a választ. Természetesen nem az a feladat, hogy zeneileg ízekre szedjünk egy-egy számot, hanem az, hogy kicsit tudatosabban, a részletekre figyelve füleljünk, vegyük észre azokat a zenei ötleteket, fordulatokat, amelyeket a szerzője elhelyezett itt-ott. Nem véletlenül nem írtam most sem dalszövegről, sem videoklipről, semmi ilyesmiről. Egyrészt a dalszöveg engem nem igazán szokott érdekelni, mélyenszántó gondolatokat máshol keresek, felőlem akár a kertásásról is szólhat egy dal, ha zeneileg megfog, más nem érdekel. A videoklip sem érdekel, ha zenéről van szó, azt hallgatni kell, nem nézni, ha már az kell egy számnak, hogy csak videoklippel legyen érdekes, ott már gond van. (Más kérdés a koncertfelvétel, én imádom nézni a zenészeket, ahogy ügyködnek a hangszereiken.) A videoklipes kérdés átvezet egy másik témához, mégpedig az előrecsomagolt, színes-szagos ipari zenegyártáshoz, amely esetén nem a minőség, az ötlet a lényeg, hanem az, hogy „vedd meg!”. Ezzel kapcsolatos rettenetes gondolataimat nem ennek az írásnak a keretében szeretném megosztani, de az biztos, hogy a magukat „zenésznek” nevező DJ-kről, az elektronikus „zenéről”, a dzsásztin bíberekről és a különböző katasztrofális magyar tehetségkutatókról bulvárműsorokról jónéhány keresett, de még inkább keresetlen gondolatot le tudnék írni. Bár ez utóbbiakról a comment.com és a hogyvolt blog kimerítő és tökéletes írásokat közölt már.

Kíváncsi vagyok arra, ha most, kedves Olvasó, meghallgatod a kedvenc számodat, tudod-e kicsit más füllel hallgatni, amit hallasz, észreveszel-e valami pluszt, felfedezel-e olyasmit, ami fölött eddig esetleg elsiklott a figyelmed. Remélem, igen! Az is lehet, hogy elmosolyodsz egy zenei megoldáson vagy éppen könny szökik a szemedbe, mert észreveszed azt az apró szépséget, amit eddig nem vettél észre. Minél több és több számot hallgatsz meg tudatosan, egyre újabb és újabb dolgokat fogsz felfedezni, és csodálatos dolog a zenei felfedezés örömét megélni!


Az ukulele.hu-n minden blogbejegyzés (az írott szövegen kívül ideértve a képeket, videókat) szerzői jogi védelem alá tartozik, ezért a blogbejegyzések többszörözése, terjesztése, másolása, átdolgozása és bármilyen egyéb felhasználása kizárólag a szerző előzetes írásbeli engedélyével lehetséges. A blogbejegyzések internetes címének (linkjének) közösségi oldalakon vagy más honlapokon történő megosztására ez a korlátozás nem vonatkozik, sőt megköszönjük, ha a bejegyzés linkjének terjesztésével az ukulelézést népszerűsíted:
https://www.ukulele.hu/blog/a-zenehallgatasrol

További olvasnivalók:

Gáll Tamás .:. 2012-08-19
Lassan elmúlik az ubiszezon, és újra itt az uksiszezon! (Bocs...) Remélem, nem unjátok még a Beatlest, én sosem tudom megunni a dalaikat. Egy speciális feldolgozást készítettem az I Feel Fine című számukból, amelyik 1964-ben jelent meg. 1964. december 12-étől öt héten át ve...
Elolvasom a teljes bejegyzést!
Gáll Tamás .:. 2011-10-29
Csodálattal nézem ezeket a találékony és nagyon ügyes embereket, akik a legkülönfélébb dolgokból készítenek magunknak hangszert. Cipősdoboztól kezdve az ágytálon keresztül a teniszütőig mindenfélére ráfeszítenek négy húrt, és k&eacut...
Elolvasom a teljes bejegyzést!
Gáll Tamás .:. 2018-09-01
Ki ne emlékezne a kilencvenes évek elejéről a Lambadára? Boldog-boldogtalan riszált erre a jó kis dalra, ami a mai "korszakos slágerektől" abban különbözik, hogy az még zene volt, nem úgy, mint a mai, zenének nehezen nevezhető kreálmányok (ld. gengnemsztájl és t&a...
Elolvasom a teljes bejegyzést!
Gáll Tamás .:. 2013-03-28
Nem éppen reformkonyhán nevelkedett előadóról van szó, de persze meg is kell támasztani kellő súllyal azokat a hangokat, amelyek kijönnek Zöld Úr - született Thomas DeCarlo Callaway - csókos ajkain. Nem szoktam túl nagy jelentőséget tulajdonítani egy-egy dal klipjének, de ez kifejezett...
Elolvasom a teljes bejegyzést!
Gáll Tamás .:. 2014-04-28
Nem, nem a MasterCarddal szövetkezett a Kala gyár, az MC rövidítés mást jelent . Ez a szép ukuleletest mangófából (M) készült és koncert (C) a mérete. Az előző néhány videón ezen a Kalán játszom, így Pachelbel kánonja (és a hogyan játss...
Elolvasom a teljes bejegyzést!