Remélem, vannak közöttetek, akik szeretik a "bluegrass"-t, mert az egyik örökzöld klasszikus akkordozós kíséretét szeretném nektek megmutatni. A dalt 1946-ban szerezte Bill Monroe (ő legalábbis ezt mondja, nem értem, a Wikipedián miért 1945 szerepel), és ebben az évben fel is vették a Bill Monroe & the Bluegrass Boys nevű együttesével. Az ezt követő évtizedekben pedig alig akadt olyan híres előadó, aki ne dolgozta volna fel (ideértve Elvist, McCartney-t, John Fogertyt a CCR-ból stb.). Bill Monroe egyébként magának a bluegrass műfajnak a megteremtője, így szoktak rá hivatkozni a bluegrass atyjaként is.

Bill Monroe-nek hihetetlenül magas és erős hangja van, amelyet idősebb korára is megőrzött. Mandolinon játszik, amely egy kis nyolchúros pengetős hangszer komoly hangerővel és jellegzetes hangszínnel. A dal egyébként egy lassú bevezetéssel indul, aztán egy tempóváltást (és ütemmutató-váltást: 3/4-ről 4/4-re) követően igazi bluegrass-os hangélményben fürödhetünk, és csodálhatjuk, milyen jól szól együtt a banjo, a hegedű, a mandolin, a gitár és a nagybőgő. Ha valaki nem ismerné a dalt, mutatom:

Ez a fenti változat egyébként a szerző saját művének a feldolgozása, mert ő sem mindig így adta elő. Lehet, hogy az évtizedek alatt már Bill sem bírta a végig lassú tempót , ugyanis az eredeti, 1946-os felvétel végig lassú, 3/4-es:

John Fogerty (a CCR alapítója, énekese) 2000-ben készített egy szenzációs feldolgozást, amely méltó emléket állít az akkor 55, ma már 76 éves dalnak. Fogerty az eredeti dal elejéből néhány taktust megtartott, majd ezt követően modern, kicsit rockos hangszereléssel, csodás szólókkal (és kicsit eltérő dalszöveggel) egy pattogós feldolgozást készített, íme:

A dal három (maximum négy) akkord köré épül, így kezdőknek is ideális lehet, ha három akkord váltogatását szeretnék gyakorolni. Azért írtam, hogy "maximum négy", mert bizonyos feldolgozásokban az egyik akkord 7-es változatát is belejátsszák, de egyébként a 7-es akkord bejátszása nélkül is szuperül szól a dal ukulelén (is). Én erre a Fogerty-féle feldolgozásra akkordozok rá, amely A-dúrban van, így ehhez a következő akkordokra lesz szükségünk:

Kérem, hogy a kezdőknek ne szegje kedvét, hogy az E-dúr is benne van. Az itt látható kettő fogás közül bármelyiket választhatjuk. Ha nehéz is, érdemes szorgalmasan gyakorolni az E-dúrt, menni fog előbb-utóbb (mindkét változata!), és ahogy a videón is mondom, illetve mutatom, természetesen más hangnemben is el lehet játszani (csak akkor nem lehet ráakkordozni a Fogerty-féle feldolgozásra).

Sajnos a technika ördöge most nem volt kegyes velem sem felvételkor, sem szerkesztéskor: a fenti videó hangsávját az én videómra utólag kellett ráillesztenem. Igyekeztem a legjobbat kihozni, de még 1-2 helyen így sem tökéletes a szinkron. Remélem, ettől még látszik és hallatszik, amit ukulelén szeretnék nektek mutatni. Következzen tehát a videó, fogadjátok szeretettel:

Ahány féle feldolgozás, annyi féle kisebb-nagyobb módosítás a dalszövegben... én most az eredeti, 1946-os dalszövegbe írtam bele az akkordokat (megtalálható a Letöltés menüben is, ott C-dúrban is leírtam). Az akkordok helye, időzítése nem változott a Fogerty-féle feldolgozásban az eredetihez képest, így szerintem nem lehet eltévedni akkor sem, ha a '46-os verziót nézzük (és ahogy fent utaltam rá, nem muszáj a 7-es akkordokat bejátszani):

[A]Blue moon of [A7]Kentucky keep on [D]shining,
Shine [A]on the one that's gone and proved un[E]true,
Blue [A]moon of [A7]Kentucky keep on [D]shining,
Shine [A]on the one that's [E]gone and left me [A]blue. [A7]
 
It was [D]on a moonlight night the [A]stars were shining bright,
When they [D]whispered from on high your [A]love has said good[E]bye,
Blue [A]moon of [A7]Kentucky keep on [D]shining,
Shine [A]on the one that's [E]gone and said good[A]bye.