Tudom, a cím nem valami izgalmas, sehol egy "meztelennő" vagy kockás hasú pasi, ennek ellenére mégis borzasztó fontos beszélnünk a metronómról. Emlékszem, gyerekkoromban zongoraórákon gyakran előkerült ez a négyzet alapú gúla a rajta lévő kis fém rudacskával, amely ide-oda billegett egyenletesen és fáradhatatlanul diktálva a tá-tá-tá-tá-tá-tákat, amelyhez tökéletesen igazítani kellett a klimpírozást.

Miről is van szó pontosan? Előttem már biztosan sokezren leírták, megfogalmazták és könyvtárnyi irodalma van az "egyenletes lüktetésnek", a "mérőnek" és a zene tempójának, mégis megkísérlem saját szavaimmal megfogalmazni a legfontosabbakat egy példán keresztül. Hallgassunk meg egy számot - szinte mindegy, hogy mit (tipp: Lenny Kravitz - Are You Gonna Go My Way). Nagy eséllyel bármilyen népszerű, könnyűzenei számot hallgatunk meg, lesz benne dob, amelynek a hangját bárki könnyen el tudja különíteni, ha jól odafigyel. És mit hall? Támtámpámmpámm - támtámpámmpámm - és ez ismétlődik. Néha kicsit variálódik, néha "belepörget" a dobos, néha ritmizál: fő feladata, hogy a zenének megadjon egy alapvető lüktetést. Ahogy haladunk előre egy dalban, maga a dal is halad előre az időben. Nos, a dalnak az időben történő, egyenletes előrehaladását nevezzük egyenletes lüktetésnek, ez pedig állandó tempót biztosít az adott dalnak. Persze mint zenei eszköz, előfordulhat lassítás és gyorsítás dalon belül, de ez azért nem olyan túl gyakori, úgyhogy ettől most vonatkoztassunk el. Miközben tehát hallgatjuk a dalt, tegyük a következőt: kezdjünk el hozzá tapsolni: mintha a nézőtéren ülve hallgatnánk egy koncertet ("Nem látom a kezeket!" ). Ugye, nem nehéz? Ki nem tapsikolt volna már koncerten vagy éppen dobolt a lábával a metrón a többi utas bajusz alatti mosolygását kiváltva. Ha így, tapssal vagy más egyenletes testmozgással "követjük" a dalt, akkor annak a dalnak az egyenletes lüktetését játsszuk.

Fordítsuk meg kicsit a dolgot: a kezünkbe veszünk egy hangszert, és elkezdünk rajta játszani. Annak is - elvileg - kell, hogy legyen egyenletes lüktetése. Viszont ezt sokkal nehezebb megteremteni annál, mint amikor mi igazodunk egy hallott zenéhez, hiszen az agyunkat leköti sok minden más, figyelünk az akkordokra, megy a dallam a fejünkben, ha énekelünk, a dalszövegre is kell koncentrálni, előre kell gondolkodnunk, közben még az egyenletesre is figyelni... nem egyszerű. Kezdőknek ezért is célszerű dalokra rájátszani ukulelével az akkordokat, hiszen a hallott zenéhez könnyebben lehet alkalmazkodni, és ezzel észrevétlenül is gyakorolható az egyenletes játék. A nem egyenletes hangszerjáték ugyanis a legnagyobb bűn, ami elkövethető. Visszatérve a fenti példára: természetesen dob nélkül is minden zenének van egyenletes lüktetése, csak a dob az a hangszer, amelyiket ha figyelünk, akkor a legjobban hallható, érzékelhető közvetlenül a lüktetés.

Ha éppen nincs kéznél egy dobos, vagy nem konkrét dalra szeretnénk akkordozni, akkor nagyon jól jön segítségül a metronóm. A metronóm tulajdonképpen egy borzasztóan egyszerű dobgép. Nincsenek benne különböző hangszínű, hangmagasságú dobok, cintányérok, csak egyszerű kattogás, pittyegés. Mára elkezdtek kikopni a gyerekkoromból ismert, mechanikus metronómok (amelyeket még fel kellett húzni). Ma már inkább digitális metronómokat lehet kapni, amelyeket gyakran hangológéppel építenek egybe. Sőt már az egyszerűbb gitáreffekteknek is van metronóm funkciója. A net pedig tele van metronómprogramokkal, de az is biztos, hogy telefonra is számos metronómalkalmazás tölthető le (gyakran hangolóprogrammal egybegyúrva). Miben segít tehát a metronóm? Beállítjuk a sebességet - pontosabban a tempót -, ezt angolul gyakran bpm-nek (beats per minute, azaz percenkénti ütésnek) nevezik, ami azt jelenti, hogy egy perc alatt hányat üt a metronóm. 90-100 körül már egy kellemes, közepes tempót kapunk. Ha elindítjuk a metronómot, elkezdi monoton módon ütni nekünk a ritmust, mintha egy tévedhetetlen dobos lenne, nekünk pedig nincs más lehetőségünk, alkalmazkodnunk kell hozzá, és az a feladatunk, hogy pontosan kövessük az általa diktált egyenletes lüktetést.

Ha esetleg nem játszunk egyenletesen, rögtön kiderül, amikor másokkal zenélünk együtt, hiszen akkor nem esik szét egy zenekar, ha mindenki pontosan tartja a tempót. Amint egy kicsit is pontatlan bármelyik hangszer, akkor úgy érezzük, hogy "szétesett" a dal, a zenekar. Egyébként éppen az egyszerre történő kezdés és az egyenletes tempó - és nem holmi vagányság - miatt számolnak a dal előtt, hogy "egy-két-egy-két-há'-négy", hiszen a zenekar vezetője így határozza meg pár másodperc alatt a tempót, amelyet a többiek azonnal követnek, amint a számolás után belekezdenek a zenélésbe.

Ahogy az ember hosszú éveken keresztül tanul zenélni, és sokat gyakorol, egyre tökéletesedik az a képessége, hogy külső segítség nélkül tudjon tökéletesen egyenletesen játszani. Kinek kevesebb, kinek több gyakorlás kell hozzá, de az biztos, hogy sokat és türelmesen kell gyakorolni, nem szabad megspórolni a metronómos hangszerjátékot, mivel az egyáltalán nem szégyen, hanem nagyon hasznos.

Minderről a témáról rengeteget lehetne még írni, de a fentiekből talán érthető volt a metronóm lényege, és hogy még jobban segítsem a megértést, a következő videón bemutatok egy csíptetős hangológéppel egybeépített metronómot. Szerintem egy ilyen eszköz az ukulelések (sőt minden zenész) alapfelszereltségébe kellene, hogy tartozzon! Köszönöm ezt a szuper kis szerkentyűt P. S.-nek!

Nomostan... azt olvastam a neten, hogy szexszel mindent el lehet adni, de valószínű, a metronóm fontosságára még nem hívta fel senki így a figyelmet. Ha esetleg elolvastad a bejegyzést, megnézted a videót, és még mindig nem aludtál el, akkor jutalmul nézd meg a két alábbi képet, és jegyezd meg nagyon, de nagyon: ők ketten is rettentően fontosnak tartják a metronómos gyakorlást és az egyenletes pengetést!

És a sok-sok metronómos gyakorlástól bizony a hölgyek és az urak a képen látható irányokba tudnak fejlődni. (Remélhetőleg a hölgyek a bal, az urak a jobb oldali irányt célozzák meg, bár manapság sosem tudni...) Néhány megjegyzés a képekhez: a bal oldali kép témája eredetileg a tenger lett volna, erre kitűnő bizonyíték, hogy a hölgy nincs középen, mert amikor észrevette, hogy készül a kép, balról gyorsan odaugrott törökülésbe, hogy a fényképészt megviccelve ő, ne pedig a távoli messzeségbe vesző tenger látsszon. A jobb oldali kép kicsit megtévesztő lehet, mert sokan gondolnák, hogy csekélységem látható rajta, de a kézben tartott ukulele adja meg a frappáns választ erre a kósza - a valóságtól egyébként távol nem álló - gondolatra. A kép ugyanis nagyjából stimmelne is, de ilyen rusnya zöld ukulelével még nem találkoztam, úgyhogy ezzel lelepleződött az összeesküvés-elmélet, nem én vagyok a képen. Helyette metronómmal gyakorlok éppen...