A Michelle című dal a Beatles 1965-ös "Rubber Soul" című albumán jelent meg. A dallal kapcsolatban végeztem egy kis nem reprezentatív közvélemény-kutatást az ismeretségi körömben, és érdekes eredményre jutottam: ezt a számot kevesen ismerték cím alapján, többeknek Pfeiffer jutott eszébe, de voltak ennél vadabb gondolatok is. Amikor a dalt nem ismerőknek lejátszottam, akkor már jött a "Jaaa, persze, ez jó szám!"-felkiáltás.

Szerintem nagyon különleges hangulatú dal, és azon kevés Beatles-szerzemények egyike, amelyekről tudható, hogy a Lennon-McCartney-páros milyen arányban és hogyan vett részt a komponálásban.

A kapcsolódó Wiki-oldalon sok érdekesség olvasható még a Michelle keletkezési körülményeiről, részben francia dalszövegéről, aki szeretné elolvasni, kattintson ide.  Két fontos dologról nem ír a Wiki-oldal, ezeket hadd osszam meg veletek. Az egyik a már említett, félig angol, félig francia dalszövegből következő félrehallás: a francia "Michelle, my belle, sont des mots qui vont très bien ensemble, très bien ensemble." szöveget hajlamosak vagyunk így hallani angolul: "Michelle ma belle, some say monkeys play piano well, play piano well." . És a másik körülmény, amelyet a Wiki nem taglal, az a moll-dúr (néha beköszönő szűkített) akkordok folyamatos váltogatása.  A Wiki-oldal csak annyit ír, hogy "The song was initially composed in C, but was played in F on Rubber Soul (with a capo on the fifth fret).", vagyis eredetileg C-dúrban komponálták, de F-dúrban került a lemezre kápózott gitáron játszva, de az előbb említett, folyamatos moll-dúr-váltogatásra nem tér ki az ismertető (amit a most hirtelen kéznél nem lévő szakirodalom biztosan megtesz ). Indítsuk csak el a dalt: megfigyelhető a moll és a dúr váltakozása, mely olyannyira alapvető fontosságú, hogy F-mollban kezdődik a bevezetés, a versszakok F-dúrban kezdődnek, és az ének utolsó szótagjára is F-dúr esik, ezt követően a folyamatos moll-dúr-váltakozással halkul el a dal, az akkordváltások között pedig gyakran be-befigyelnek a szűkített akkordok. Ezen a zenei pengeélen halad a dal végig fenntartva a bizonytalanságot, hogy ez most mennyire szomorú vagy vidám dal... de leginkább kicsit keserédes.

Mivel a bevezetése egy nagyon szép gitárszólam, arra gondoltam, ez biztosan ukulelén is jól szólna, úgyhogy nekiálltam (egyébként többször is), de mostanra lett türelmem szóló ukulelés stílusban feldolgozni. És mire jöttem rá közben? Hogy a Queen Bohemian Rhapsodyjában ugyanaz a zenei fordulat megtalálható, mint ami a Michelle intrója. Nahátnahát! Ezt eddig sehol sem olvastam, ezért saját felfedezésként tartom számon, de nyilván nem kizárt, hogy más is észrevette ezt a kis kopipésztecskét.

Következzen tehát a Michelle szoprán ukulelén. A Let It Be-hez hasonlóan itt is megküzdöttem - sőt még jobban - a magas fekvésben játszott akkordokkal. Egészet borzasztó érzés volt, hogy amit tenor ukulelén begyakoroltam, alig tudtam szopránon eljátszani, úgyhogy sokat gondolkodtam, hogy egyáltalán megmutassam-e ezt a videót, hiszen messze van a tökéletestől, de aztán, gondoltam, miért ne, hiszen ez kiváló példa lesz arra, hogy az ukuleleméretek közötti átjárás egy-egy bonyolultabb darab esetén nem biztos, hogy egyszerű, de arra is példa, hogy miért jobb szóló ukulelés stílusban legalább koncert méretű ukulelén játszani. Tervezem, hogy a közeljövőben a Let It Be-ről és a Michelle-ről is készítek oktatóvideót.