For the English version please click here. / Az angol változat megnyitása.

Éppen az előző, 10 éves a Magyar Ukulele Blog bejegyzésemben írtam pár szót arról, hogy az Instát és a Twittert ritkábban használom, viszont pont az Instagram-regisztrációmnak köszönhetek néhány ukulelés ismeretséget. Így ott találtam rá Charlotte Pelgenre is, vagyis a videóira, amelyekben elképesztően jó dalokat szenzációs stílusban játszik elsősorban az 1920-as évek zenéi közül. Ebben a korszakban amúgy is nagyon népszerű volt az ukulele, és az akkori zenék akkordvezetéséhez, dallamaihoz tökéletesen passzol az ukulele hangja, hangulata. Nem beszélve Charlotte előadásmódjáról, aki a felvételeken olyan, mintha a '20-as évekből lépett volna a kamera elé, és játszi könnyedséggel sikál bonyolult ritmusokat, miközben gyors akkordváltások követik egymást, és mindehhez kiválóan énekel. Ha szeretnétek követni Instagramon, ide kattintva láthatjátok a profilját.

Charlotte minden videójában kivétel nélkül szerényen, nagyon szimpatikusan, mindenféle flikkflakk nélkül, hibátlan technikával és nagyon szép, tiszta énekhanggal adja elő a dalokat. Ha valakinek a játékmódját jó szívvel ajánlanám az ukulelések (és egyébként minden hangszeres) figyelmébe, azt mondanám, hogy példát lehet venni Charlotte-ról. A pengetése és éneklése teljes összhangban van egymással, előadás közben minden pillanatban érződik a zene iránti érzékenysége és alázata. Sokan vannak, akik jól pengetnek, szépen énekelnek, mégsincs meg bennük az a plusz, amivel hatni tudnak az emberekre, és ezt valamilyen bohóckodással vagy oda nem illő manírokkal igyekeznek pótolni (elérni). Charlotte szerencsére mindezeknek a híján van, és a belőle áradó zene és energia világszínvonalú előadóvá emeli őt. Onnan is lehet tudni, milyen nagyszerű zenész ő, hogy ránézésre nem tűnik nehéznek, amit csinál. De amikor megpróbálja az ember utánozni, rájön, hogy a sok-sok évnyi gyakorlás és rutin kell ahhoz, hogy valakinek így menjen.

Rengeteget néztem (és nézem a mai napig) a videóit, igyekszem a ritmizálási trükkjeit ellesni, az akkordváltási és hangsúlyozási technikája alapján a sajátomat fejleszteni. Közben pedig eszembe jutott, hogy szívesen megszólítanám, hiszen annyira jó, amit csinál, és igazán örülnék, ha interjút adna a Magyar Ukulele Blognak, hogy megoszthassam veletek az ő művészetét és gondolatait. 2020 decemberében össze is jött az írásbeli interjú, fogadjátok szeretettel. Az utólagos megjegyzéseimet "a szerk." megjelöléssel zárójelben láthatjátok.

Kérlek, légy szíves mutatkozz be nekünk néhány mondatban.

Zenészként élek a délnémetországi Freiburgban közel a francia és a svájci határhoz, de hamarosan Münchenbe költözöm. Kicsit több mint 10 éve ragadtam ukulelét, amit azóta le sem teszek. A XX. század elejének zenéjét nagyon szeretem, és számomra megunhatatlan ezen időszak zenéjének - és ukulelés játékstílusainak - tanulmányozása.

Mikor és hogyan találkoztál az ukulelével először? Mi indított arra, hogy megtanulj ezen a hangszeren?

Ha jól emlékszem, 2008-ban történt, amikor édesapám hazajött Kínából, ahol koncertet adott, és onnan hozott egy ukulelét, amit ott kapott. Épp az iskola utáni ebédemet ettem jóízűen, amikor elkezdett vicces német dalokat játszani az 1920-as évekből... Akkortájt még nem igazán érdekeltek ezek a dallamok. Valamivel később, 2009-ben egyszer apukám megmutatta ukulelén a Beatlestől az "I Wanna Be Your Man" című dalt és az annyira magával ragadott, hogy akkor hirtelen beleszerettem az ukulelébe.

Emlékszel még, melyik volt az első akkord, amit megtanultál? És az első akkordok közül melyiknél gondoltad, hogy "na, ez nehéz"?

Amikor tanulni kezdtem, gondolkodtam, hogy D- vagy C-hangoláson (aDF#H vagy gCEA hangolású - a szerk.) kezdjek tanulni, végül D-hangolással kezdtem tanulni. Így az első akkord a D-dúr, G-dúr és A-dúr7 lett, amely a C-dúrnak, F-dúrnak és G-dúr7-nek felel meg a gCEA hangoláson. Elsőként a Cmaj7-es akkord varázsolt el. A kezdeti időkben sok akkord kihívást jelentett. Volt egy dal, amelyikben fél ütemenként van váltás F-dúr7 és Gm között, és ez igazán nehezen ment eleinte, mert folyton összekevertem a kettőt, kiesett az ukulele nyaka a kezemből, és ráadásul rögtön tudni akartam eljátszani. Már akkor is - és azóta is - elég türelmetlen személyiség vagyok.

Ha jól tudom, leginkább az 1920-as - 1940-es évek zenéit kedveled. Hogyan találtál rá erre az időszakra, és mit tartasz érdekesnek e korszak zenéjében?

Édesapám révén jutottam el ennek a korszaknak a zenéjéhez tinédzserkoromban. Úgy gondolom, ha valakit ebben a korban meghatározó zenei befolyás ér, akkor annak a hatása alá kerül. Az 1920-as évek amerikai szving és jazz zenéje egyszerűen "fertőző" és magával ragadó. Fülbemászóak és egyben gyakran bonyoltak a dallamok, a dalszövegek néha kissé bárgyúak, mégis aranyosak, a másik véglet pedig a pusztítóan szomorú dalszöveg. Egyszerűen nagyon jó ennek a korszaknak a zenéje, van benne humor, és - visszatérve a dalszövegekre - gyakoriak az utalások arra, hogy azokban az időkben milyen volt az emberek élete, világnézete.

A zenével kezdődött az e korszak iránti érdeklődésem, de a kor divatja is felkeltette az érdeklődésemet, mostanában pedig úgy általában minden érdekel az 1920-as - 1940-es évekkel kapcsolatban. Úgy gondolom, abban a korban az ellentétek találkoztak: a változás és innováció találkozott az elavult normákkal, a tolerancia és a pezsgő szabadság találkozott a konzervativizmussal és az extrém ideológiákkal. Olyan korszak volt, amelyben a gyönyörű és a borzasztó egyaránt megtalálható volt a minndenapi életben ugyanúgy, ahogy a legjobb zenék is. Az ukulele tökéletesen illeszkedett ennek a korszaknak a zenéjébe, a szvinghez például tökéletesen passzol.

Melyik a kedvenc számod, amit énekelsz és ukulelén kíséred magad? Ha több is van, írhatsz többet is!

Ez hétről hétre változik . Amikor hideg van és sötét, akkor a lassabb jazz-dalokat kedvelem, amelyek melankolikusak vagy éppen szerelmi vallomásról szólnak. Nem tudnék felsorolni dalokat, mert olyan sokat szeretek, képtelenség lenne egyet (vagy akár csak néhányat) kiválasztani közülük. Annyit elárulok, hogy az interjú után a rengeteg kedvencem közül fogom gyakorolni az egyik 1933-ban íródott dalt, melynek a címe: "Everything I Have Is Yours".

Van olyan dal, amelyikre azt mondod, hogy technikailag nehéz?

A Roy Smeck-féle (keressetek rá, szenzációs - a szerk.) "Tiger Rag" és a "Sweet Georgia Brown" határozottan nehéz. Ezt akkor érzem, amikor esetleg néhány hétig nem játszom ezeket, ilyenkor kicsit dolgoznom kell azon, hogy az ujjaim újra a megfelelő sebességgel mozogjanak.

Hogyan gyakorolsz? Mit gyakorolsz? Minden nap gyakorolsz? Milyen hosszan gyakorolsz? Kérlek, árulj el mindent a gyakorlási módszereidről!

Nem gyakorlok a hagyományos értelemben, vagyis nem csinálok külön bemelegítést, ujjgyakorlatokat. Egyszerűen csak nekiállok dalokat játszani, amíg a a hangom és kezeim el nem fáradnak. Amikor valami újdonságot szeretnék eljátszani, úgy érzem, hogy azt azonnal szeretném tudni (micsoda meglepetés ), ilyenkor akár néhány órát is gyakorlok, hogy menjen.

Elisabeth Pfeifferrel ukuleleduóban játszunk német dalokat. Elisabeth-től, illetve a közös projektünkön keresztül megtanultam, hogy az alapos gyakorlás milyen értékes: a dalokat ütemről ütemre nagyon részletesen végigvesszük, hogy az érzelmeket a lehető legjobban átadjuk a végleges produkcióban. Tetszik ez a fajta munka, amelyik a duóval játszott dalokhoz illeszkedik, ugyanakkor a szving és jazz zenéhez nem igazán illik. Az 1920-as - 1940-es évek zenéjéhez kell egy minimális tökéletlenség, egy csipetnyi káosz és megjósolhatatlanság, és mindennek az ukulelejátékosban is meg kell lennie .

Hány dal van a repertoárodban? Milyen gyorsan növekszik a repertoárod, és hogyan tudod szinten tartani a megtanult dalokat?

Ha nézhetek dalszöveget és akkordokat, akkor többszáz dalt tudnék említeni, fejből kb. 50 dal megy. Gyűjtöm egyébként a régi kottákat, és nemrég használtam gramofont is, hogy így jegyezzek le régi dalokat. A szinten tartással kapcsolatban: azokat a dalokat, amelyeket ritkábban játszom koncerteken, elfelejtem, de ez nem is baj, mert később újra előveszem ezeket, és ekkor felidézem őket, és megvan az újra felfedezés öröme.

A személyes kedvencem a repertoárodból az "I’ve Got the Feeling" címet viseli (ld. a fenti videót - a szerk.). Ezt legalább százszor meghallgattam, és én is elkezdtem megtanulni. Gyors és jól hangzó akkordváltások vannak benne, amelyhez kedves dallam társul. Tudnál néhány részletet mondani erről a dalról? Tudnál továbbá tanáccsal szolgálni azoknak, akik ezt a dalt szeretnék megtanulni?

Hú, ez egy szuper dal! Fats Waller (aki egyébként az egyik kedvenc zenészem ebből az időszakból), Harry Link és Billy Rose szerezte, és 1929-ben adták ki, amely egy kicsit különleges év nekem. Ebben az évben ugyanis számos további kiváló dalt is kiadtak, ráadásul a nagypapám is ebben az évben született. Ahogy említetted is, az akkordváltások gyorsak, úgyhogy azt javasolom, hogy ezeket mindenképpen lassan érdemes kigyakorolni. Figyelni kell az ujjak használatára, hogy az akkordváltásoknál melyiket hogyan használjuk, hová tegyük. De tényleg ne siessünk az akkordváltásokkal.

Zenekarban is játszol, amelynek az a neve, hogy Bad Mouse Orchestra (Rossz Egér Zenekar - a szerk.). Kérlek, mesélj erről: mikor és hogyan alapítottátok, ki játszik még benne, és milyen dalokat játszotok. Ki találta ki ezt a nevet, és van ennek speciális jelentése?

Örülök, hogy az "egerek" az életemben vannak. Az egyikük Stefan Pößiger, aki szintén ukulelézik (ő Roy Smeck-szakértő, aki Roy régi tanítványától tanult technikát), a másikuk Peter Jung, aki gitározik és énekel. Szintén a zenekar tagja Jake Smithies nagybőgőn, és végül én vagyok a zenekar negyedik tagja. Jake 2017-2018 körül csatlakozott hozzánk, de az együttest 2015-ben egy zenei fesztiválon alapítottuk, amelyen egyik nap találkoztunk, és rájöttünk, hogy ugyanazokat a dalokat szeretjük és játsszuk, vagyis az 1920-as - 1940-es évek szvingjét és jazzét. Ezen a napon határoztuk el tehát, hogy zenekart alapítunk, amelyet "Bad Mouse Orchestra" névre kereszteltünk. Stefan pólója adta az ihletet, amelyen egy csöves, tetkós, piercinges egér volt, és így született az elnevezés, amely helyett szerettünk volna egy "rendes" nevet, de 5 év elteltével sem találtunk jobbat. Úgy gondoljuk, bár sem rosszak, sem egerek nem vagyunk, és talán rendes zenekar sem (ó, dehogynem - a szerk.), mégis illik ez az elnevezés a formációnkra. Szerencsére az elmúlt néhány évben Európa több városában el tudtuk játszani a kedvelt régi dalokat, és bízom benne, hogy újra tudunk turnézni, amint lesz rá lehetőség. Hiányolom az egereket!

Néhány hete egy több mint egyórás élő Facebook-koncertet adtál. Rengeteg hallgatód volt (közöttük én is természetesen), és nagyon jól sikerült, szuper dalokat játszottál. A videó melletti kommentek is arról tanúskodnak, hogy a hallgatóid élvezték a koncertet. Légyszi mesélj néhány szót a koncertről, hogy érezted magad közben? Ha jól tudom, ez volt az első Facebook-koncerted. Tervezel továbbiakat is?

Annyira ideges voltam! Ki gondolta volna, hogy idegőrlőbb a képernyő előtt játszani mint többszáz ember előtt egy koncertteremben. Ugyanis a Facebook-koncert közben nem hallom, látom az emberek reakcióit, viszont tudom, hogy figyelnek . Kb. félidőig tartott, mire megszoktam a dolgot, de aztán nagyon élveztem az egészet, biztos vagyok benne, hogy lesz még.

A vírushelyzet utáni időkben hol láthatunk, hallhatunk Téged, illetve a Bad Mouse Orchestrát?

Sajnos egyelőre nem tudom. Az összes naptárbejegyzésem mellett most kérdőjel áll. Legegyszerűbb, ha Facebookon követtek, jelöljetek be barátnak, és akkor biztosan eljut hozzátok az információ.

Már beszélgünk az 1920-as - 1940-es évek zenéiről. Igazán kíváncsi vagyok, hogy milyen más zenéket, dalokat előadókat kedvelsz az ötvenes évektől napjainkig. Fel tudnál sorolni néhányat?

Az emberek azt gondolják, hogy kizárólag a sokszor emlegetett korszak zenéit hallgatom, de ez egyáltalán nem így van. Sokféle zenét kedvelek, a különböző népzenéken kívül a latint, hip-hipot, klezmert, rock and rollt stb. A Spotify szerint 386 féle típust hallgattam idén, amin meglepődtem, mert 30-nál többfélét nem is tudnék felsorolni. Mindenesetre leírok néhány előadót, akiktől az utóbbi időben sok zenét hallgattam: Elvis Presley (főként a korai dalai), Little Richard, Pokey LaFarge, Rob Heron, Naragonia Quartet, Eloise, Ben Mazué, Gregory Porter, Nat King Cole, Omer Adam, Imogen Heap, Sebastian Krämer, és persze sok-sok más.

A magyar ukulelés közösség egyelőre nem túl nagy, de bízom benne, hogy egyre növekszik. Azon dolgozunk, hogy az ukulele széles körben ismert legyen Magyarországon, és terjesztjük az igét, vagyis az ukulele szeretetét, és azt, hogy jó ukulelézni. Mi az üzeneted azoknak, akik még csak gondolkodnak azon, hogy nekiálljanak-e tanulni ukulelézni?

Annyit tudok mondani, hogy CSINÁLJÁK! Soha nem fogják megbánni. Maga a hangszer csodálatos, az ukulelések közösségébe jó tartozni, és igazán felemelő érzés, amikor sikerül megtanulni az első néhány dalt. Azt hiszem, az ukulelének nincs párja abban, hogy a zenélés mindenkihez eljusson, és ez az embereket közelebb hozza egymáshoz. Nagyon sok szerencsét és minden jót kívánok szeretettel a magyar ukulelések közösségének .

Köszönöm az interjút!

Én is köszönöm .