Click here for the English version...

Ha manapság bárhol a világon ukulele-virtuózokról esik szó, nagy valószínűséggel felbukkan az alább látható úriember neve is. James Hill válaszolt néhány kérdésemre. 

- Azoknak, akik nem tudják, hogy ki vagy, hogyan mutatkoznál be pár szóban? 

- James Hill vagyok, egy életen át tanulok, tanítok és ukulelézem. Újdonsült apa vagyok, dalokat írok, sokat utazom, szeretem a mogyoróvajat és sokat lógok az Ukulele Wayen. 

- 2016 novemberében az Egyesült Királyságban turnéztál. Milyen gyakran jársz Európában?

- Évente kétszer-háromszor. Néha tanítani, néha koncertezni. Gyakran mindkettőből egy keveset. 

- Ahogy látom, akármerre is jársz, ukulele-szemináriumokat tartasz. Inkább előadóként vagy oktatóként tekintesz magadra? 

- Ez egy nagyon nehéz kérdés! Magamtól is állandóan ezt kérdezem. Mindkettő lehetne teljes állás; én egyaránt elköteleztem magam a tanítás és az előadás iránt is. A szívem mélyén azonban legfőképp mégiscsak művésznek érzem magam, habár ez sem teszi teljesen tisztába a helyzetet: amikor tanítok, azt is művészien próbálom.

- Nemrégen valaki úgy hivatkozott rád az egyik videód kapcsán, hogy a kedvenc „uku-hősöm”. Gyakran mondják ezt?

- Hát, nem, sőt, a szót sem hallottam még korábban! 

- Hogyan kötöttél ki végül az ukulelénél?

- Az iskolában kezdtem az osztálytársaimmal. Egy tantárgy volt a többi között, de igazán a tinédzserkorom közepén kattantam rá. 

- Több ukulelén látni téged játszani. Van-e (érzelmi, hangzási vagy egyéb szempontból) kedvenc ukuleléd? 

- Nem mondhatnám, hogy lenne egyetlen kedvencem. Az igazán izgalmas rész az adott zeneműhöz megfelelő „ízű” ukuelét kiválasztani. A kedvenceim között van a fenyő fedlapos Mike DaSilva tenorom, és a Mya-Moe-gyűjteményem: két bariton, egy hathúros és egy rezonátoros slide-ukulele. 

- Hegedűn is játszol, ez valamiképp kapcsolatban van az uksival?

- Nem igazán. De épp ezért is szeretek ide-oda váltogatni a kettő között, a dolgokat frissen tartandó.

- Évekkel ezelőtt készítettél egy albumot „A Flying Leap” címmel, amely tisztán instrumentális; aztán szakállat növesztettél, és elkezdtél énekelni is. Mi késztetett az új terület felfedezésére?

- Haha! Nem nagyon bírok magammal, ha a saját zenémről van szó. Mindig keresek, vágyódom új hangok után, hogy kifejezzem magam a zenén keresztül. Egy ponton aztán elérkeztem oda, hogy úgy éreztem, az instrumentális zene nem tudja közvetítetni az üzenetemet. Szavak kellettek hozzá. És egy szakáll. 

- Egy sor, tanároknak és tanulóknak is szóló ukulele-tankönyvnek vagy szerzője vagy társszerzője. Mesélnél erről a munkáról?  ​

Az Ukulele in the Classroom egy közös munkám Chalmers Doane-nel. Chalmers tanítványaiból lettek az én tanáraim, így bizonyos értelemben Chalmers a „zenei nagyapám”. Az ő emberöltőnyi tanítási tapasztalatát ötvözni az én új pedagógiai ötleteimmel olyan lehetőség volt, ami egyszer adódik egy életben. A módszertan az ukulelét használja a zeneértés tanítására – ahogyan engem is tanítottak. Nagyon szerencsés voltam, hogy olyan tanárok és mentorok álltak mögöttem, mint Chalmes Doane, Peter Luongo, Jamie Thomas, Bonnie Smith, Kimo Hussey, csak hogy néhányukat megnevezzem. 

- Az önálló tanulást segítő oldalad, az Ukulele Way már majdnem három éve működik. Beváltotta a hozzá fűzött elképzeléseiet? 

Igen. Az alapgondolat az volt, hogy egy virtális osztálytermet hozzak létre, ahol az ukulelézni tanulók találkozhatnak a világ minden részéről, és kapcsolódhatnak egymáshoz azáltal, hogy egy strukturált módszertan szerint haladnak. Az Ukulele Way kizárólag egyetlen dologra koncentrál: a szóló ukulele művészetére. Más szóval, itt mindenki megtanulhatja, hogy hogyan játsszon dallamot, akkordokat és ritmust egyszerre, egy ukulelén. Ezt a szóló stílust megtanulni egy gyönyörű zenei, érzelmi és intellektuális utazás, de az ember néha magányos lehet közben. Úgy gondolom, az Ukulele Way sikeresen összeköti azokat, akik ezen az úton járnak, és a közösség érzetét adja, még akkor is, ha a leckék az egyéni előadásról szólnak: a legjobb mindkét világból. 

- Úgy tűnik, nagyon sokféle dolgot csinálsz; legutóbb például te voltál a producere a feleséged, Anne új albumának. Miben más ez, mint „csak” zenélni?

- Nagyon szeretem a produceri szerepet, ez olyasmi, amit gyakrabban szeretnék csinálni. Tinédzser koromban a barátaimnak „gyártottam” számokat. Producernek lenni visszavisz abba az időbe, amikor csak szórakozásból zenéltem, és a lehetőségek végtelenek voltak.

- Másokat tanítasz, de kitől tanulsz, ha van ilyen?

- Mindig tanulok. Állandóan felszedek dolgokat társaktól, kollégáktól, tanítványoktól és más előadóktól. Sosincs vége.

- Nyilvánvalóan sokat gyakorolsz. Mennyit játszol napi átlagban?

- Újdonsült apaként nincs annyi időm gyakorolni, mint régebben. A legintenzívebb fejlődésem alatt, és ukulelésként való felfedezésem idején (a huszas éveim elején jártam) átlagban napi két órát gyakoroltam. Néha sokkal többet, de ennyi volt az átlag. A kulcs az állandóság; a kampányszerű gyakorlás épp ellenkező hatású.

- Néhány bölcs tanács, amit megosztanál?

- Hallgassatok jó zenét. Ez a legélvezhetőbb, és a leginkább figyelmen kívül hagyott része a gyakorlásnak. A nagyszerű előadók nagyszerű előadásainak hallgatása az egyetlen módja a stílusosság elsajátításának. Hangok, ritmusok és a harmónia mit sem érnek stílus nélkül!

- Köszönöm!

- Szívesen! Uke on!

Néhány hónapja egy érdekes levél esett be az ukulelés postaládámba. Az üzenetet nem más írta, mint mrgergoke, aki egy roppant érdekes blogot üzemeltet, ami nem más, mint a "RendeljKínait Blog". Azért is lepődtem meg a levélen, mert ez a blog elektronikus kütyükkel foglalkozik. Ehhez képest a levél egy kínából - kb. 8.000,- forintért - rendelt ukuleléről szólt, és tartalmazott egy megtisztelő felkérést is, mégpedig azt, hogy teszteljem ezt az uksit, mert éppen ez akadt mrgergoke hálójába egy rendelés során .

Természetesen igent mondtam, és nagyon örültem a kihívásnak, hiszen tudjuk: sok ukulelét (vagy ukulelealkatrészt) eleve kínában gyártanak, aztán valamilyen márkanév alatt (esetlegesen némi utólagos csiszolgatást követően) eladják. Ráadásul komoly előítéleteim vannak az ilyen olcsó hangszerekkel kapcsolatban, kíváncsi voltam, hogy ez a kínai - egyébként Andoer márkájú - ukulele változtat-e valamilyen irányban az előítéletemen:

Ahogy a videón utalok rá, a húrok tényleg kifogástalanok voltak, de inkább vegyes volt a kép (hang), és az előítéletem igazolódott. Hangszert eleve kockázatos külföldről rendelni, de ukulele esetén néha rá vagyunk kényszerülve, mert itthon azért nem olyan nagy a választék. Egy nyolcezer forintos ukulelével olyan rettentően nagyot nem bukunk anyagilag, de azért mégsem mindegy, hogy a pénzünkért mit kapunk. Bármennyire is bíztam a csodában és kellemes meglepetést vártam, ennek az uksinak a hamissága visszarángatott a földre, és a jól berögzült igazságok jutottak eszembe: olcsó hangszert csak kipróbálás után, hozzáértő vegyen, hátha kifog egy olyat, ami jól sikerült vagy kevés bütyköléssel helyrehozható, egyébként csalódás érhet. Ez az ukulele inkább játékszernek tekinthető, annak nem javasolt, aki komolyan, hosszú távra tervez.

Összességében tehát úgy gondolom, hogy ezért az árért cserébe túl nagy kompromisszumot kell kötnünk, hacsak nem vagyunk eszméletlenül szerencsések, és kifogunk egy hibátlant, vagy időt és pénzt nem kímélve helyretetetjük a hangszert (de akkor már vegyünk egy alapból jót). Aki olcsón szeretné megúszni, hogy egyáltalán kipróbáljon egy ukulelét, vehet egy ilyet, aztán idővel fog venni egy újabbat, nagyobbat, jobbat . Ha a fűtetlen vidéki házban szeretnénk télire otthagyni egy uksit, az is rendeljen egy Andoert. Lehet, hogy valakiben felmerül: "olcsón megúszom, ha a gyereknek veszek egyet". Ne! Ha gyereknek játszunk, megszokja a hamiskás akkordokat, vagy ha maga a felcseperedő gyermek megpróbálkozik élete első akkordjaival, a füle a helytelen hangzáshoz alkalmazkodik, ilyen kapitális hibát azonban nem szeretnénk elkövetni a jövő ígéretes ukulelevirtuózaival szemben .

Aki már keresett már a neten ukulelés videókat, annak biztosan nem ismeretlen James Hill neve. Aki mégsem tudná, hogy ki ő, annak itt egy mára már ikonikussá vált előadása.

Ez a kanadai úriember nem csak mestere, de elkötelezett mentora is a hangszerének. Olyannyira, hogy számos tankönyv mellett létrehozott egy internetes portált az önálló ukuleletanulást támogatandó. Egy évnyi tagság után úgy gondoltam, hogy érdemes beszámolnom a tapasztalataimról.

A portál neve The Ukulele Way, azaz „Az ukulele-út”. Valóban egy útról van szó, amelyhez Hill adja az iránytűt. Persze az iránytűt is csak képletesen kell érteni, valójában videóleckékről van szó. Erre persze mondhatnánk, hogy abban meg mi a pláne, a net tele van videókkal. Az Ukulele Way annyival több a videómegosztókat gyakorlatilag végignézhetetlen mennyiségben megtöltő „hogyan játsszuk” instrukcióknál, hogy Hill komplex módszertant épített fel, amelyet követve végül egyetlen hangszeren áll össze a dallam, a harmónia és ritmus hármasa (lásd a fenti videót).

A videóleckék hat könyvre vannak osztva, aszerint, hogy milyen fő téma köré csoportosulnak, és természetesen a könyvek egymás után értelmezendőek, mert nagyban építenek az előzőleg tárgyaltakra. A könyv szó nem véletlen, hiszen nyomtatott formában is megvásárolhatók (melléjük hanganyag is jár CD-n). Az egyes könyvek 9-14 leckét tartalmaznak; az üres húrok pengetésétől az dallamok harmonizációján át az improvizációig széles spektrumot ölelnek fel, és a technikák és zeneelmélet bemutatásához a klasszikustól a bluesig mindenféle zeneművet felhasznál bennük.

Ha már játszunk valamennyire, vagy csak nem akarunk szorgalmas diák módjára egyesével végigmenni a leckéken, hanem valamilyen célt tűztünk ki magunknak (olyasmiket, mint „szeretnék elmélyedni a zeneelméletben”, „szeretném bővíteni a klasszikus repertoáromat”), arra is megoldást ad az oldal, Hill ugyanis hatféle fő témakör mentén csokorba gyűjtötte a releváns leckéket.

A módszertan alapvetően az önálló tanulást segíti, ezért gyakorlási napló és egyéb célkitűzést és önértékelést szolgáló segédletek is letölthetők az oldalról.

Külön bónusz, hogy minden videó elkészült lineáris hangolásra is, ugyanis számos különbség adódik, ha az ember mély G-vel szerelt hangszeren játszik, és a videókban ezeket a különbségeket ki is emeli. Továbbá minden lecke D6-hangoláshoz való párja is is megtalálható (a D6 – a-d-fisz-h – hangolás főként Kanadában népszerű).

Amiről még szólnom kell, és ami az Ukulele Way-t igazán egyedivé teszi, az az online közösség, amely köré szerveződik. Az oldal ugyanis közösségi portálként is funkcionál, ahol minden az ukuleléről szól. Itt megoszthatjuk a videóinkat, hangfelvételeinket, képeinket, és ami a legfontosabb, kérdezhetünk is. Mivel a többezer felhasználó minden lehetséges szintet képvisel (maga Hill is aktív tagja), tűnjék bármilyen egyszerűnek a kérdésünk, a tapasztalatom azt mutatja, hogy nem marad megválaszolatlanul.

Na és mennyibe is kerül ez? Mert hát ahhoz túl szépen hangzik, hogy ingyen legyen. Ahhoz, hogy belepillantsunk, mit kapunk, elég csak kattintani, ha regisztrálunk, akkor hozzáférést kapunk 11 ingyenes leckéhez és a közösségi felülethez, a teljes (minden leckét mindkét hangoláshoz) magában foglaló hozzáférés pedig havi kilenc kanadai dollárba kerül, így kipróbálni akkor is megéri, ha egy hónap után végül rájövünk, hogy nem nekünk való.

Egy dolgot azonban nem szabad elfelejtenünk: lehet bármilyen gondosan összeállított a tananyag, gyakorolni magunknak kell!