KERESÉS
Gáll Tamás .:. 2011-12-06

103 éves korában elhunyt a világ egyik legidősebb aktív zenésze, Bill Tapia, aki történetesen az ukulelejátékáról volt híres. (Játszott más hangszeren is). 1908. január 1-jén született, tehát néhány hét választotta el a 104. életévének betöltésétől. Hétéves korában kapta az első ukuleléjét, tizenkét éves korára már profin pengetett rajta.

Bill-san-Kumiko-July-2011.jpg

Az ő nevéhez fűződik a világ talán első, ukulelét oktató füzete, amely 1939-ben jelent meg. Olyan zenészóriásokkal játszott együtt, mint Loius Armstrong, Fats Waller (jazz-zongorista), Billy Holliday, de sztárok is tanultak tőle (pl. Shirley Temple, Clark Gable stb.). Itt pedig egy nagyon kedves videó, érdemes megnézni.

Bill, tanítsd a lanton játszó angyalokat ukulelézni!




Az ukulele.hu-n minden blogbejegyzés (az írott szövegen kívül ideértve a képeket, videókat) szerzői jogi védelem alá tartozik, ezért a blogbejegyzések többszörözése, terjesztése, másolása, átdolgozása és bármilyen egyéb felhasználása kizárólag a szerző előzetes írásbeli engedélyével lehetséges. A blogbejegyzések internetes címének (linkjének) közösségi oldalakon vagy más honlapokon történő megosztására ez a korlátozás nem vonatkozik, sőt megköszönjük, ha a bejegyzés linkjének terjesztésével az ukulelézést népszerűsíted:
https://www.ukulele.hu/blog/elbucsuzunk-bill-tapiatol


Gáll Tamás .:. 2011-10-29

Csodálattal nézem ezeket a találékony és nagyon ügyes embereket, akik a legkülönfélébb dolgokból készítenek magunknak hangszert. Cipősdoboztól kezdve az ágytálon keresztül a teniszütőig mindenfélére ráfeszítenek négy húrt, és készen is van a hangszer. Némelyik meglepően jól is szól. Sokszor el is nevezik (vagy ha nem, én megteszem) az új hangszerüket úgy, hogy az "uku(l)" részt leveszik az ukulele szó elejéről, és odateszik annak a szónak az elejét, amiből készítették, ezért *(l)ele a bejegyzés címe.

Következzenek akkor a videók:

Teniszütőből teniszlele

Cigerattás dobozból miniatűr cigilele

Cipősdobozból (shoeboxulele)

Salátástálele

Cadburylele

Olívaolajosdobozlele

Sütisdobozlele

Hát a következő az elég morbid - stílszerűen a gyászindulóval: koporsólele

Ágytálele

Végül pedig két link, ha netán valaki kedvet kapott volna ukulelebarkácsoláshoz (a videót nem lehet beágyazni):

Hogyan készítsünk szivardobozból ukulelét? (videó a végén éneklő kutyával
Ukulele gyufából - időmilliomosoknak (képsorozat)




Az ukulele.hu-n minden blogbejegyzés (az írott szövegen kívül ideértve a képeket, videókat) szerzői jogi védelem alá tartozik, ezért a blogbejegyzések többszörözése, terjesztése, másolása, átdolgozása és bármilyen egyéb felhasználása kizárólag a szerző előzetes írásbeli engedélyével lehetséges. A blogbejegyzések internetes címének (linkjének) közösségi oldalakon vagy más honlapokon történő megosztására ez a korlátozás nem vonatkozik, sőt megköszönjük, ha a bejegyzés linkjének terjesztésével az ukulelézést népszerűsíted:
https://www.ukulele.hu/blog/lele


Gáll Tamás .:. 2011-10-21

Legutóbb, amikor az Ethnosoundban jártam, az ukuleléken kívül még két hangszert megcsodálhattam, az egyik az indiai sarod (sz-szel ejtve necces, de muszáj, az a-t á-san ejtsük), a másik pedig egy közel-keleti lant, íme:




Az ukulele.hu-n minden blogbejegyzés (az írott szövegen kívül ideértve a képeket, videókat) szerzői jogi védelem alá tartozik, ezért a blogbejegyzések többszörözése, terjesztése, másolása, átdolgozása és bármilyen egyéb felhasználása kizárólag a szerző előzetes írásbeli engedélyével lehetséges. A blogbejegyzések internetes címének (linkjének) közösségi oldalakon vagy más honlapokon történő megosztására ez a korlátozás nem vonatkozik, sőt megköszönjük, ha a bejegyzés linkjének terjesztésével az ukulelézést népszerűsíted:
https://www.ukulele.hu/blog/a-sarod-es-a-kozelkeleti-lant-esete