KERESÉS
Gáll Tamás .:. 2018-05-09

A Facebook-oldalunkon már megjelent, és most a blog hasábjain is beszámolunk róla: örömömre szolgál, hogy a közeljövőben az Ortega ukuleléivel is megismerkedhettek itt, az ukulele.hu-n. Alig vártam, hogy átvehessem az első szállítmányt, aztán egy szép, napos péntek délután végre a kezemben tarthattam a három Ortega-szépséget.

Nem mindenkinek tetszenek a színes ukulelék, de ha jól eltalálják a színezést, akkor szép hangszerek születhetnek. Ezeknek az Ortega ukuleléknek a színezése igényes, nincs rajtuk vastag máz, a fa erezete szépen látszik. A festék tehát szépen beivódott a fába, nem pedig egy plusz rétegről van szó, amely miatt vastagodna a fedlap és rontaná a rezonanciát.


Az Ortega Earth sorozat tagjai - belépő szintű, koncert méretű ukulelék

Az Ortega nem spórolt a színekkel, azt hiszem, ebből a választékból mindenki megtalálja a kedvére valót. Akinek pedig szüksége van némi elektronikára is, bátran választhatja ugyanezeket a színeket az elektroakusztikus + cutaway kivitelben:


Elektroakusztikus + cutaway mutációk

Mivel nem túl sokáig időzhetett nálam a három grácia, ezért a rövid idő alatt igyekeztem a családomat és magamat is minél többször boldogítani azzal, hogy felváltva játszottam rajtuk. Akikhez szerencsém volt: sötétkék elektroakusztikus (RUOCEAN-CE), zöld  elektroakusztikus (RUFOREST-CE) és a rubin akusztikus (RURUBY). Rajtuk kívül nekem még a Coal és a Gold tetszik nagyon.


RUOCEAN-CE

A három hangszer között hangzásbeli különbség igazából nincs, ami nem is csoda, hiszen egy sorozat tagjai, így meglepő lenne, ha a kék máshogy szólna mint a zöld vagy a piros , tehát ízlés dolga, hogy ki melyik színt választja. Ha már itt tartunk, engedjétek meg, hogy felhívjam a figyelmeteket az Ortega teljes 2018-as kínálatára, totál nyálcsorgatás, és remélem, jónéhány típushoz személyesen is szerencsém lesz, hogy kipróbáljam és nektek megmutassam. Ide kattintva tehát eléritek a teljes, aktuális termékpalettát.


RUFOREST-CE

Visszatérve tehát a hangszerekre: az Aquila gyár által kifejezetten az Ortega számára készített spéci húrok kerültek ezekre az ukulelékre, melyek a megszokott kiváló minőséget biztosítják. A diófából készült fogólap világos színe érdekes számomra, hiszen mindeddig sötét fából készült fogólappal szerelt ukuleléken játszottam, de ez megint csak esztétikai kérdés, a hangzáshoz nem tesz hozzá vagy vesz el. Az okoume fából készült test festése egységes, mindenféle sallang nélkül egyenletesen pácolt a fedlap, a hátulja és az oldala. Ahogy fent már utaltam rá - és ez adja szerintem a színezett hangszer szépségét - a fa erezete tökéletesen látható, tehát nem vastag vakolatot hordtak fel az ukulele testére, ami egyébként nem is esztétikus, és a hangzást is negatív irányba befolyásolná. Összességében tehát ízléses a festés, jók a színek, ha valaki színes, belépő szintű, koncert méretű ukulelét keres, az Ortega Earth családjának a tagjait ajánlani tudom.


RURUBY

Ha elektroakusztikus példányt választunk, a hangolással sohasem lesz gondunk, mivel beépített hangológépe van, így szó szerint másodpercek alatt a megfelelő feszességűre húzhatjuk a húrokat. Az elektronika egyébként egy gombelemmel működik, és a hangoláson kívül még egy hangerő és egy hangszín tekerőgomb (magyarul potméter) található rajta. Már régen játszottam elektroakusztikus ukulelén, úgyhogy nagyon vártam már (és a szomszédok is), hogy beizzítsam az effektet és az erősítőt. Rettentően élveztem így zúzni, ami egy szempontból jó, egy szempontból nem, de ez inkább a kezdőkre veszélyes. Ha valaki elektroakusztikus ukulelét vesz, nem szabad csak erősítőre kötve gyakorolni. Miért? Az ukulele erősítő nélküli hangereje más hangszerekhez képest nem túl nagy, vagyis egy gitár, banjo stb. könnyen elnyomhatja. Muszáj tehát erősítő nélkül gyakorolni, hogy szokjuk az ukulele természetes hangerejét, és hogy rájöjjünk, miként tudunk minél nagyobb hangerőt elővarázsolni a hangszerből. Amikor ugyanis erősítőn keresztül szólalt meg a hangszer (nyilván imádtam), rögtön az jutott eszembe, hogy milyen könnyű rajta hangosan játszani, és emiatt teljesen más technikával kezdtem el pengetni! Magyarul ha elektroakusztikus hangszerünk van, mindenképpen gyakoroljunk erősítővel és anélkül IS! Tehát következzen akkor a videó, ismerkedjetek meg az Ortega RUOCEAN-CE és a RUFOREST-CE elektroakusztikus modellekkel:

A harmadik tesókáról, az Ortega RURUBY-ról egy későbbi, kifejezetten kezdőknek szánt bejegyzésben láthattok videót.

Az elmúlt években jónéhány belépő szintű modellhez volt szerencsém szoprán és koncert méretben (nem mindegyikről készült blogbejegyzés, volt, amit csak boltban vagy ismerősnél próbáltam ki, vagy éppen nem volt lehetőségem videót készíteni). Úgy gondolom, a gyártók rájöttek, hogy már az alapmodelljeiknél meg kell ütni a jó minőséget. Érzésem szerint a különböző márkájú, belépő szintű ukulelék között nincs olyan hatalmas hangzásbeli különbség. A gyártók tehát már az alapmodelljeik esetében is igyekeznek elfogadható árszínvonalhoz egyre jobb minőséget párosítani, és ez az Ortegának sikerült, így a most kipróbált, koncert méretű Ortega Earth sorozatára is igaz az, hogy ár/érték arányban nagyon jó választás. Az Earth sorozat elektroakusztikus változaiban pedig számtalan lehetőség rejlik, csak kell hozzá egy jó effekt és még jobb hangosítás.

Ha az Ortega áraira és forgalmazóira vagytok kíváncsiak, kattintsatok ide, vagy a jobb szélen lévő márkaválasztóban bökjetek az Ortega márkára!


Az ukulele.hu-n minden blogbejegyzés (az írott szövegen kívül ideértve a képeket, videókat) szerzői jogi védelem alá tartozik, ezért a blogbejegyzések többszörözése, terjesztése, másolása, átdolgozása és bármilyen egyéb felhasználása kizárólag a szerző előzetes írásbeli engedélyével lehetséges. A blogbejegyzések internetes címének (linkjének) közösségi oldalakon vagy más honlapokon történő megosztására ez a korlátozás nem vonatkozik, sőt megköszönjük, ha a bejegyzés linkjének terjesztésével az ukulelézést népszerűsíted:
https://www.ukulele.hu/blog/ortega-ruoceance-es-ruforestce

További olvasnivalók:

Gáll Tamás .:. 2018-06-04
...avagy a megelevenedett Guitar Hero. Aki nem ismerné, a Guitar Hero egy olyan számítógépes játék, amelyhez egy célhardver tartozik, egész pontosan egy gitár alakú "vezérlő". A játékot tehát nem egérrel vagy joystickkal kell irányítani, hanem egy gitár al...
Elolvasom a teljes bejegyzést!
Gáll Tamás .:. 2012-06-16
Imádok nyársalni és grillezni, annyit tudok beszélni a kajákról, hogy akár indíthattam volna gasztroblogot is. Hogy mégis miért nem indítottam? Azért, mert nem értek sajnos a sütéshez és a főzéshez (hiába néztem annyit a Spektrumon Lloyd főzőműsorát). Sajnos...
Elolvasom a teljes bejegyzést!
istvan .:. 2015-06-03
Szeretném nektek bemutatni a legújabb hangszeremet, egy Lanikai LQA-TCA ukulelét. Ez az ukulele tenor méretű hangszer, Fishman elektronikával szerelve, az elektroakusztikus hangszereknél népszerű kivágással a test alsó részén. Megvásárlása előtt több típust is sz&aacu...
Elolvasom a teljes bejegyzést!
Gáll Tamás .:. 2015-11-26
Az ukulele.hu indulása óta volt egy adósságom, mégpedig a LETÖLTÉS menüpont "feltöltése". Mostanra összeállt ez az aloldal technikailag és tartalmilag is. Persze a tartalmi rész nem lesz változatlan, hiszen időről időre új dalokat + akkordokat fogunk feltenni ide. A meglé...
Elolvasom a teljes bejegyzést!
Gáll Tamás .:. 2011-09-12
Ki ne ismerné a Csengetett, Mylord? című nagyon aranyos és humoros sorozatot. (Aki véletlenül nem látta még, pótolja be, nem fogja megbánni!) Nem véletlenül írunk erről pár sort, hiszen a 11. részben Mr. Twelvetrees és Miss Poppy egyik közös jelenete az ukuleléhez kötő...
Elolvasom a teljes bejegyzést!