KERESÉS
2015-07-20

A '80-as évek közepén az egyik első nagy mozis élményem valamelyik Bud Spencer-Terence Hill film volt, amelyet a szüleimmel együtt néztünk meg. Emlékszem, utána az utcán sétálva előttük, velük szemben ugráltam, és mindenképpen bunyózni szerettem volna, ők pedig nevetve győztek elhajolni a jobbegyeneseim és a bal horgaim elől. Mindenesetre tagadhatatlan volt, hogy első "látásra" beleszerettem a duóba. Kedvenc filmjeim tőlük a Kincs, ami nincs, az És megint dühbe jövünk, a Nincs kettő négy nélkül, és imádom az Aranyeső Yuccában-t is (bár abban Terence nem szerepelt), mely utóbbinak a megyei könyvtárból kölcsönzött videókazetta-kópiáját néztem rongyosra a '80-as évek második felében szintén kölcsön videólejátszón. A szerelem azóta is tart, bár elismerem, némi ismétlés rámférne, Anulut már nem tudom szó szerint idézni . Ugyanakkor a filmek sokszori megnézése következtében akarva-akaratlanul a filmek zenéi is a fülembe égtek.

Le a kalappal Guido és Maurizio de Angelis előtt, sok-sok komponálással töltött órájuk gyümölcse lett a rengeteg, fülbemászó dallam, és elvitathatatlan érdemeket szereztek a filmek hangulatának megteremtésében. Az egyik kedvencem az És megint dühbe jövünkből a Brotherly Love című főcímzene. Ezt meghallva rögtön eszembe jutnak a film kezdő kockái, a kutyák, lovak, rulettasztal meg minden...

A Kincs, ami nincs zenéje viszont pont kivétel, mert azt nem Angelisék szerezték, hanem Carmelo La Bionda és Michelangelo La Bionda, akik kitűnő, hangulatos számot hoztak össze. Nem tudnánk elképzelni a Kincs, ami nincs vitorlását és gyönyörű óceánját a gazdag hangszereléssel megszólaló, kongákat, gitárokat, ügyes basszusgitár-kíséretet tartalmazó szám nélkül: Movin’ Crusin’. "- Jelentem, a távcső a tengerben! - Mi az, hogy jelented?" Ha szeretitek a Bud Spencer-Terence Hill filmeket, csatlakozzatok a "Magyar Bud Spencer és Terence Hill rajongói társaság" Facebook-csoporthoz, ahová a tagok sok képet, idézetet tesznek ki, és filmidézetekből néha egészen hosszú párbeszédek alakulnak ki . Ennek a csoportnak, továbbá a Krumplishal blognak is sok szeretettel ajánlom ezt a bejegyzést.

Visszatérve tehát a zenékre, pár évvel ezelőtt rákerestem a Movin’ Crusin’ akkordjaira, és kissé meglepődve tapasztaltam, hogy - a híd részt leszámítva - összesen három akkord köré épül a dal, ami azért nem feltűnő, mert - ahogy említettem már - a dalnak gazdag a hangszerelése, továbbá igazán jól megkomponált a dallam, illetve a dalszerkezet, úgyhogy fel sem tűnik, hogy valójában egy C-G-F-G körforgást hallunk. Mivel maga a dallam nem túl bonyolult, ráadásul az elmúlt 30 évben volt idő arra, hogy a fülembe égjen, ezért úgy döntöttem, hogy elkészítem a dal ukulele-feldolgozását úgy, hogy az akkordokra rájátszom a dallamot is:

A felvétel kedvéért És megint dühbe jövünkös pólóban vagyok, egy Kincs, ami nincses póló kincs lenne, de mivel nincs, ezért kincs.

Ahogy sokszor leírtam már, az általam játszott verzió nem szentírás, csak egy változat, amit én találtam ki, nyilván bárki módosíthat rajta, és úgy játszhatja, ahogy neki jólesik. Ha kezünkbe vesszük az ukulelét, és elindítjuk a lejátszást, simán alá tudunk akkordozni, ahogy a lenti videó első˜ részében hallható, látható is. Ez így azért nem az igazi, hiszen ha levesszük a zenét, egy sima C-G-F-G ismételgetés lesz az ukulelejátékunk (amire persze ráénekelhetünk!). A lenti videó második blokkjában az akkord + dallam feldolgozás következik, aztán a harmadik részben pedig elmagyarázom, mit, hogyan játszok, ha valakinek kedve támadna megtanulni ezt a feldolgozást. Teljesen kezdőknek javasolom, hogy a C-G-F-G körforgást gyakorolják be, ne rögtön a dallammal kiegészítve játsszák, mert az még nehéz lehet. Kevésbé kezdők vagy a magukat már kicsit haladóbbnak vallók bátran nekiállhatnak megtanulni a rendes feldolgozást, amelyben a dallamot is játsszuk.

Muszáj önkritikát gyakorolnom: az akkordok + dallam feldolgozás rögzítése során sajnos néhány helyen nem tartottam be rendesen a szüneteket, és kicsit elsietem a dallamjátékot, pedig pont erre hívtam fel a figyelmet a magyarázatban, hogy a szüneteket rendesen be kell tartani... Most már késő˜ keseregnem, ez így sikerült. Nem is az a lényeg, hogy én hogyan játszom, hanem az, hogy meghozzam a kedveteket ahhoz, hogy megtanuljátok Ti is ezt a dalt!


Frissítés (2017. augusztus 9.)

Újból felvettem a dalt, ezúttal a Kala rezonátoros ukuleléjén játszok:




2015-07-13

Egy újabb zeneelméleti, mégis gyakorlati bejegyzéssel szeretnénk segíteni nektek eligazodni kicsit jobban a hangnemek között. Lehet, hogy a címben olvasott kifejezést - "transzponálás" - hallottátok már (énekórán vagy máshol, káromkodásként ), de inkább ijesztőnek tűnt, semmint hasznos valaminek. Nos, a transzponálás röviden megfogalmazva hangnemek közötti váltást jelent, amellyel előbb-utóbb mindenki találkozik, szembesül, sőt az is lehet, hogy már most is használja, csak nem tudja, hogy így hívják.

Nézzünk egy gyakorlati példát, mit jelent a transzponálás. Tegyük fel, hogy elkezdünk kísérni egy dalt, aminek az első akkordja C-dúr. Raádásul akad egy bátor jelentkező, aki el is énekli a dalt, magyarul ukulelejátékunkkal kísérünk egy énekest. Egyszer csak megszólal az énekes, hogy "Te, ez nekem olyan magas, nem tudom kiénekelni a felső hangot, nem tudnád kicsit mélyebben játszani?". Mint minden eldöntendő kérdésre, erre is igennel vagy nemmel tudunk válaszolni. Kezdő ukulelésként nem baj, ha "nem" a válaszunk, de idővel illik tudnunk azt mondani, hogy "persze, milyen hangnemben szeretnéd"? Erre az énekes többféle lehet: vagy megmondja a hangnemet (ez az énekes pontosan tisztában van hangi korlátaival, szuper!), vagy azt mondja, hogy "hát nem tudom, egy kicsivel lejjebb", ekkor elkezdünk néhány szekunddal lejjebb gondolkodni.

Ha még mindig nem riasztottak el a fenti sorok, nézzük más megközelítésből a dolgot. Hidd el, Kedves Olvasónk, ha eddig kitartottál e bejegyzés olvasásával, jó úton jársz, a végére össze fog állni a kép. Adott tehát egy dal, ami C-dúrral kezdődik, folytatódik G-dúrral, majd A-moll, aztán F-dúr, utána megint C-dúr. Az átvezető részben D-dúr, A7 és F#m hallható. És mindez túl magasan van ennek a fránya énekesnek.

Mit tudunk tenni? A transzponálással az összes akkordot lejjebb vagy följebb tudjuk csúsztatni úgy, hogy közben az akkordok egymáshoz viszonyított távolsága nem változik. Ez a kulcs mondat, ezt kell ízlelgetni. A zeneelmélet alapja ugyanis nem más mint a matek. A felsorolt akkordok alaphangjai - C, G, A, F, C, D, F (legyen az akkord maga dúr, moll vagy bármilyen más akkord) - meghatározott, fix távolságban vannak egymástól (ezeket nevezzük hangközöknek). Amikor hangnemet váltunk (jelen példánkban lefelé szeretnénk megtenni), az azt jelenti, hogy C-dúr helyett pl. A-dúrt játszunk. De ha az eredeti dalban a C-dúr után G-dúr jött, akkor most az új A-dúr után nem jöhet az eredeti G-dúr, hiszen a G-dúrral is kell valamit kezdeni. Mit? Ugyanazt, mint a C-dúrral, lejjebb kell vinni pont ugyanannyival. A C-dúrból úgy lett A-dúr, hogy a C-t egy kis terccel vittük lejjebb, a G-hez képest az E a kis terc lefelé, tehát a G-dúrból E-dúr lesz a transzponálást követően. Így szépen minden akkordon végig kell menni, és ugyanakkorát kell rajtuk mozdítani, hogy az egymáshoz viszonyított távolságuk megmaradjon.

Röviden ennyiben foglaható össze a transzponálás emlélete. Első olvasásra nem egyszerű, gyakorlatban megvalósítani sem mindig túl könnyű. Éppen erre szolgál az alábbi kép, amely a fenti agytornát kiváltja, és teljes megoldókulcsot ad a transzponáláshoz. Haladóknak a fenti agytorna többnyire pár másodperces gondolkodást jelent, természetesen a kezdőktől ez nem várható el, de minél többet transzponál az ember, annál könnyebben fog menni az egész (és már nem is hangnemekben, hanem funkciókban gondolkodik, de az már egy másik történet).

Egy szó mint száz, álljon itt egy jó kis transzponálós táblázat:


Kattintásra új ablakban megnyílik kicsit nagyobb méretben!

Még ez a táblázat is bonyolultnak tűnhet első ránézésre, de nem az, csak tudnunk kell, mit kell benne látni. Oldjuk meg ezzel a táblázattal az előző példát! Arról volt szó, hogy C-dúrban kezdődik egy dal, és kicsit lejjebb szeretnénk tenni az egészet. Annyit persze legalább tudnunk kell, hogy az ABC-s hangok úgy következnek sorban (mélytől a magas felé haladva), hogy C - D - E - F - G - A - H - C [ - D - E stb...]. Tehát ha C-ről lefelé lépünk, akkor már a H is lejjebb van, de mi az A-t választottuk (választhattunk volna másikat is tetszőlegesen). Na, tehát az alap hangnemet mindig a sor, a transzponálást pedig az oszlop jelenti. Mivel C-dúrról indultunk, ezért megkeressük azt a sort, amelyik C-vel kezdődik, ez éppen az első sor. Tudjuk, hogy a transzponálással azt szeretnénk elérni, hogy A-dúrt kelljen játszani C-dúr helyett, és az összes többi akkord is ehhez igazodjon. Nincs más dolgunk, mint megkeresni azt a sort is, amelyik A-val kezdődik, és innentől kezdve meg tudjuk feleltetni az akkordokat a két sorban. Ha az eredeti hangnemben F-dúr következik, rámutatunk az ujjunkkal az F-re a C-dúr sorában (azaz a legelső sorban), majd lehúzzuk az ujjunkat az A-dúr soráig, és megvan a megfejtés: D-dúrt kell játszanunk a transzponált dalban. Ezután minden akkorddal így járunk el, és kész is a transzponálás, ha kell beírhatjuk a transzponált akkordokat a dalszövegbe.

Ha memorizáljuk a hangközöket, amelyről - többek között - egy korábbi bejegyzés szól (Zeneelméleti alapok - csak türelmeseknek!), akkor az egész transzponálás tényleg fejben elvégezhető művelet lesz kiváltva a fenti táblázatot, hiszen ha egy pl. G-dúrban lévő számot szeretnénk mondjuk D-dúrban játszani, akkor tudjuk, hogy a G-től lefelé tiszta kvart a D, innentől kezdve minden akkordot tiszta kvarttal kell lefelé transzponálnunk, így ránézésből tudni fogjuk, hogy E-dúr helyett H-dúrt, C-dúr helyett G-dúrt kell lepengetni. Ehhez persze kell némi gyakorlat és gyakorlás. Én úgy szoktam ezt gyakorolni (jó kis agytorna!), hogy nézek egy dalszöveget, amelybe bele vannak írva az akkordok. Ismerős, ugye? És ránézésből próbálok transzponálni. Mielőtt elkezdek játszani, hasraütésszerűen kitalálom pl. hogy egy szekunddal feljebb játsszam a nótát. Tehát hiába van A-dúr írva a dalszövegbe, H-dúrt játszom helyette. Aztán E-dúrt látva automatikusan F#-dúrt fogok le. C-dúr helyett D-dúrt stb. Mikor megvagyok vele, az egészet egy kis terccel lejjebb. És így tovább. Jól bele lehet kavarodni pláne, ha sok, különböző akkord van egy dalban, de nem baj, hiszen ettől élesedik az agyunk, és egyre otthonosabban fogunk mozogni a szokásos akkordokon kívüli, ritkábban lefogott akkordok mezején. Sok sikert mindenkinek, jó gyakorlást!




2015-06-18

Ha van fogas kérdés, talán van körmös is . És most nem a körmös osztásáról lesz szó . Az elmúlt években érkezett néhány e-mail a "körömviselettel" kapcsolatosan, gondoltam, szentelek ennek egy rövid bejegyzést. Érdekes, "mindkét irányból" fogalmaztatok meg kérdést: hölgy olvasónk aggódott a hosszabb körmei miatt, és azt kérdezte, meg kell-e tőlük szabadulnia, ha ukulelézni szeretne tanulni. Másik olvasónk viszont azt kérdezte, növesszen-e körmöket, hogy jól tudja pengetni a húrokat. Nehéz egymondatos választ adni erre a kérdésre, ugyanakkor bárki maga is megtalálja a választ, ha megveszi élete első ukuleléjét. Ha esetleg ezt még nem tetted meg, néhány gondolatot megosztunk.

Kezdjük a legegyszerűbbel: műköröm kizárt. Legalábbis szerintem. Nem hiszem, hogy az ukulelézéssel járó strapát kibírná, a pengetésben és az akkordlefogásban is akadályoz. Úgyhogy kedves lányok, hölgyek, (férfiak??? ), a műkörmöket felejtsétek el, ha ukulelézni szeretnétek. Más kérdés a természetes úton megnövesztett köröm. Haladó ukulelések - elsősorban a pengető kézen - megengedhetik maguknak a hosszabb körmöt, de másik, kézen, amelyikkel az akkordot fogjuk le, azon továbbra is kerülendő a hosszú köröm. Miért? Nagyon egyszerű: mert zavaró, sőt bizonyos akkordok lefogását egyenesen akadályozza a hosszú köröm.

Lehet, hogy egy-egy egyszerűbb akkordnál lehet ügyeskedni, hogy a hosszú köröm ne legyen zavaró (pl. egy C-dúr esetében), de aki szépen és pontosan szeretné lefogni az akkordokat, esetleg dallamot is játszik, nem engedheti meg magának a hosszú körmöket, hiszen az ujjainkat gyakran fordítjuk az ukulele nyakával szembe, mivel ujjbegyeinkkel (de leginkább ujjunk hegyével, a körömhöz közel eső résszel) nyomjuk hozzá a húrt a fogólaphoz. Hosszú köröm esetén nagy eséllyel fizikailag képtelenség lenne bizonyos akkordok lefogása, mert a köröm útban van, nem engedi odaférni az ujjunk végét a húrhoz. Láttam egyszer-kétszer embereket, akik hosszabb körömmel fogták le az akkordokat... hát eléggé megszenvedtek, igyekezték úgy terekni a kezüket, hogy a hosszabb köröm ne zavarja őket, de inkább csak kínlódás volt, semmint szép kéztartás. Egy szó mint száz, az akkordlefogós kezünkünk szép, rövid köröm a kívánatos.


Ezzel a Hb barré akkorddal pl. nagyon meggyűlne a bajunk, ha nem rövid lenne a körmünk.

Kicsit más a helyzet a pengető kézen lévő körmökkel. Örök vitatéma külföldi fórumokon is, hogy szabad-e műanyag pengetővel pengetni az ukulelét. Szerintem az a helyes válasz erre a kérdésre, hogy miért ne, kinek hogyan esik jól (még akkor is, ha hagyományos ukulelejátékhoz nem tartozik hozzá a pengető használata). Van, aki a műanyag pengetőt váltja ki a hosszú körömmel, amellyel akkordfelbontásokat, dallamot is könnyebben tud játszani. A pengető kézen lévő hosszú/rövid köröm mellett és ellen is szól érv. Ha valaki profi zenész, és éveken keresztül úgy gyakorol, illetve sajátít el egy stílust, hogy hosszú körmökkel penget - tegye! Én viszont nem vagyok profi zenész, és a hétköznapokban elég furán nézne ki, ha a bal kezemen (amellyel az akkordokat fogom) rövid a körmöm, a jobb kezemen meg hosszúra hagyom a körmeimet. Én tehát a "mindkét kézen rövid köröm" híve vagyok, a pengető kezemmel így is tudok akkordfelbontást játszani, dallamot pengetni, legfeljebb kicsit puhább, halkabb lesz a hangja, mintha műanyag pengetővel vagy hosszú körömmel pengetnék. A pengető kézen rövid köröm - különösen kezdők esetében - azért is kifizetődő, mert ha nem akkordfelbontást vagy dallamot játszunk, csak "sikáljuk" az akkordokat, akkor a hosszú köröm nem fogja végigkaristolni az ukulele testét, nem akad bele a hanglyukba, és a körmünk felszínével végigpendített húrokat is jobban fogjuk érezni, mintha egy hosszú köröm hegye szánkázna végig a húrokon.

Összefoglalva: a teljesen kezdőknek javaslom a "mindkét kézen rövöd köröm" megoldást, az ukuleletanulás későbbi szakaszában aki akar, megpróbálkozhat a pengető kézen hosszú körömmel, de az akkordokat lefogó kézen csak rövid körmöt tudok elképzelni.

Az egészet már csak az színesíti, ha netán valaki olyan húros hangszeren is játszik, amelyiken a húrokat hosszú körömmel kell lefogni, na ő mit csinál? Amikor rövid a körme, ukulelézik, amikor megnő, a másik hangszerén .

Kommentekben szeretettel várjuk a kezdők és a haladók tapasztalatait is!