Magyarország központi ukulele oldala
Ukulelét mindenkinek! ©

KERESÉS


2011-12-30
írta: tb79

Kedves Olvasóim és Kedves Ukulelerajongók!

Ma lett egy éves a blog, köszönöm mindenkinek a kommenteket, lájkokat, e-maileket, biztatást. Sokkal többet értünk el együtt, mint azt gondoltam volna. Nagyon örültem annak, hogy rögtön az első évben bekerült a blog a Goldbenblog versenyen a szakértői kategória top10-be. De ennél ezerszer nagyobb örömet jelentett egy-egy e-mail, amiben a hangszerről kérdeztetek vagy a bloggal kapcsolatos véleményeteket írtátok meg (szerencsére szinte kizárólag pozitívat ). Munka és számos egyéb elfoglaltság mellett sajnos nehéz összehozni egy-egy új bejegyzést, de igyekszem a havi néhányat tartani. Találkozunk jövőre, mindenkinek zenében, zenélésben és ukulelézésben gazdag új évet kívánok!






2011-12-11
írta: tb79

A Csendes éj című karácsonyi dal német szövegét Josef Mohr osztrák pap írta Stille Nacht címmel, dallamát Franz X. Gruber komponálta 1818-ban. A ma elterjedt dallam kicsivel eltér Gruber eredetijétől főleg a vége felé. A dalt először az ausztriai Oberndorf bei Salzburg Szent Miklós-templomában (St.Nikolaikirche) adták elő 1818. december 25-én. Mohr már jóval korábban, 1816-ban megírta a szöveget, de csak az előadást megelőző szentestén kérte meg Grubert, hogy szerezzen dallamot és gitárkíséretet hozzá. Nem tudni, mi adta neki ezt az ötletet; a gitárzene abban az időben inkább a szórakozóhelyeken volt jellemző - a hagyomány úgy tartja, hogy a templom orgonája nem működött; a történet egy népszerű változatában egerek rágták szét a fújtatókat. Gruber először nem értett egyet Mohrral, mert félt, hogy a híveknek nem tetszik majd a gitárkíséret, de végül beleegyezett, és megírta a zenét, melyre hatással voltak Gruber szülőföldjének népzenei hagyományai. Mikor befejezte, már csak pár óra volt hátra a miséig. A karácsonyi misére érkező híveket eleinte meglepte az újítás, hogy gitárkísérettel adják elő az éneket, de végül megkedvelték a dallamot.

Az alábbi videóban a Csendes éj ukulele-feldolgozása hallható, látható. Ezúttal nem a "sima akkordozás módszerével" dolgoztam fel a dalt, hanem úgy, hogy a hangszeren egyszerre játsszuk a dallamot is és az akkordokat is. A kezdők számára ez kicsivel nagyobb türelmet és kitartást igényel, de mivel nincsenek bonyolult akkordok és nehéz dallamok, karácsonyig könnyen megtanulható ez a változat (és a család meglepetésére eljátszható a karácsonyfa alatt ).






2011-12-06
írta: tb79

103 éves korában elhunyt a világ egyik legidősebb aktív zenésze, Bill Tapia, aki történetesen az ukulelejátékáról volt híres. (Játszott más hangszeren is). 1908. január 1-jén született, tehát néhány hét választotta el a 104. életévének betöltésétől. Hétéves korában kapta az első ukuleléjét, tizenkét éves korára már profin pengetett rajta.

Bill-san-Kumiko-July-2011.jpg

Az ő nevéhez fűződik a világ talán első, ukulelét oktató füzete, amely 1939-ben jelent meg. Olyan zenészóriásokkal játszott együtt, mint Loius Armstrong, Fats Waller (jazz-zongorista), Billy Holliday, de sztárok is tanultak tőle (pl. Shirley Temple, Clark Gable stb.). Itt pedig egy nagyon kedves videó, érdemes megnézni.

Bill, tanítsd a lanton játszó angyalokat ukulelézni!










REGISZTRÁCIÓ
BELÉPÉS FACEBOOKKAL
Legutóbbi bejegyzések
●   Horgolt vállpánt ukuleléhez
●   Akkordváltás mesterfokon!
●   Élménybeszámoló az ukuleletalálkozóról
Még nincs ukulelém!
●   Miért érdemes megtanulni ukulelézni?
●   A zenehallgatásról
●   Miért érdemes zenét tanulni, zenélni?
●   A hangszeres játék jótékony hatásai
●   Ismerkedés az ukulelével I.
●   Ismerkedés az ukulelével II.
●   Tanulj velem ukulelézni!
●   Ukulelevásárlás
●   Ukulelevásárlás kisgyereknek
●   A bariton ukulele I.
●   A bariton ukulele II.
●   Tokkérdés
●   Körmös kérdés
●   MONO - a félkemény tokok Volvója
●   Hangszertanulás, hangszervásárlás (humor)
●   Az ukulelések gondolatai
   ugrás az oldal tetejére
Kipróbált ukulelék
●   Kala, a kis színes
●   Kala KA-S
●   Kala KA-MC
●   A Kala szoprán banjoleléje
●   Kala KA-KG-T8
●   Kala KA-RES-CHR tenor (rezonátoros)
●   Kala U-BASS I.
●   Kala U-BASS II.
●   Lanikai LU-11 - A tökéletes első ukulele
●   Lanikai LU-21
●   Lanikai LU-21C
●   Lanikai LU-21CE
●   A Risa koncert méretű ukuleléje diófából
●   Andoer - a kínai ukulele
●   Szivardobozlele
   ugrás az oldal tetejére
Már van ukulelém!
●   Friss ukuleletulajdonosoknak I. - a hangszer tartása, pengetése
●   Friss ukuleletulajdonosoknak II. - az első akkordok
●   Hangolódjunk!
●   Online ukulelehangoló
●   A relatív hangolás
●   Pengetési technikák kezdőknek
●   Akkordmenetek
●   A metronóm
●   Letöltések
●   Az összes akkord (középhaladóknak)
●   Zeneelméleti alapok - csak türelmeseknek!
●   Transzponálás - kezdőknek is!
●   Latinos dallamok az erdőben
●   Blues ukulelére és zongorára
   ugrás az oldal tetejére
Ukulelére feldolgozott dalok
●   3 Non Blondes - What's Up feldolgozás
●   4 Non Blondes - What's Up
●   Adele - Rolling In The Deep
●   Boldog szülinapot!
●   Bon-Bon - Valami Amerika
●   Cee Lo Green - Forget You
●   Creedence Clearwater Revival - Have You Ever Seen The Rain
●   Creedence Clearwater Revival - Proud Mary
●   Csendes éj
●   ...és megint dühbe jövünk
●   ...és megint dühbe jövünk - Hogyan játsszuk?
●   Grease - Summer Nights
●   Herman's Hermits - I'm Into Something Good
●   Indiana Jones
●   Indiana Jones - heavy metal
●   Kincs, ami nincs
●   Kiskarácsony, nagykarácsony
●   Komár László - Halványkék szemek
●   Mendelssohn - Nászinduló
●   Mennyből az angyal
●   Mennyből az angyal – Hogyan játsszuk?
●   Nemzeti dal
●   Tankcsapda - A rock and roll rugója
●   Tavaszi szél vizet áraszt
●   The Beatles - A Hard Day's Night
●   The Beatles - From Me To You
●   The Beatles - I Feel Fine (3 ukulelére)
●   The Beatles - Let It Be
●   The Beatles - Nowhere Man
●   The Beatles - Twist and Shout
●   The Champs - Tequila
●   The Lion Sleeps Tonight - Így altass oroszlánt!
●   The Mamas & The Papas – Dream a Little Dream of Me
●   The Mamas & The Papas – Dream a Little Dream of Me - Hogyan játsszuk?
●   Pachelbel D-dúr kánonja
●   Pachelbel D-dúr kánonja - Hogyan játsszuk?
●   Quimby - Most múlik pontosan
●   Republic - 67-es út
●   Republic - Szállj el, Kismadár
   ugrás az oldal tetejére
Ha csak úgy olvasgatnál...
●   4 húr 5 év
●   *(l)ele
●   A legifjabb padawan
●   A méret nem lényeg II.
●   A méret nem lényeg!
●   A portlandi vendég I.
●   A portlandi vendég II.
●   A sarod és a közel-keleti lant esete...
●   A zene és a humor
●   Az első magyar ukulele blog
●   Banjolele
●   Bohemian Rhapsody - MUSIKMESSE 2012
●   Build Me Up Buttercup
●   Elbúcsúzunk Bill "Tappy" Tapiától
●   Ethnosound - ukuleleteszt, blues jam :)
●   Filmzenék
●   Három év kihagyott felvételei
●   Kedvcsináló - avagy a kihagyhatatlan videó
●   Lanikai UkeSB
●   Látogatás az Ethnosoundnál
●   MUSIKMESSE 2012 - Frankfurt - az ukulelekínálat
●   A négynyakú
●   Paul McCartney koncertjén jártunk - élménybeszámoló
●   Pink Martini
●   Ukulele blues
●   Ukulele Wars
●   Ukulelére hangolva
●   Ukuleleszó a karanténból
●   Ukulelevásárlás Mankával az Ethnosoundban
●   Ukulelézett, Mylord?
●   Vendég a háznál: zongora
   ugrás az oldal tetejére