KERESÉS
Gáll Tamás .:. 2014-02-02

Ismét az Ethnosoundtól kaptam kölcsön tesztelésre egy ukulelét, egy Lanikai LU-21C-t. A típusmegjelölés sokaknak ismerős lehet, hiszen az egyik legnépszerűbb szoprán Lanikai az LU-21, amelyről egy jól sikerült grillparty közben sikerült képeket és leírást készítenem, de járt már nálam az LU-21CE is, amelyik egy koncert méretű, elektroakusztikus példány. Ebből már kitalálható, hogy 21C szintén egy koncert méretű ukulele elektronika nélkül:

lanikai_lu21c.jpg

Ahogy az LU sorozat többi tagjáról, erről sem tudok sokkal többet írni annál, minthogy nagyon jó kezdő hangszernek pláne, ha valakinek túl kicsi a szoprán. Mahagóniból készült a test, rózsafa a fogólapja, áttételes hangolókulcsai vannak, és gyárilag jó minőségű Aquila húrokat tekertek rá. Különleges hangzást vagy nagyon nagy "extrát" nem lehet tőle várni, de ezt a hangszert nem is erre a célra szánta a gyártója, hanem arra, hogy egy kezdő - nagyobb anyagi befektetés nélkül - kényelmes, jól kezelhető hangszerhez jusson, amelyen meg tudja tanulni az alapokat (vagy akár még annál többet is). Lássuk, hogy szól:




Az ukulele.hu-n minden blogbejegyzés (az írott szövegen kívül ideértve a képeket, videókat) szerzői jogi védelem alá tartozik, ezért a blogbejegyzések többszörözése, terjesztése, másolása, átdolgozása és bármilyen egyéb felhasználása kizárólag a szerző előzetes írásbeli engedélyével lehetséges. A blogbejegyzések internetes címének (linkjének) közösségi oldalakon vagy más honlapokon történő megosztására ez a korlátozás nem vonatkozik, sőt megköszönjük, ha a bejegyzés linkjének terjesztésével az ukulelézést népszerűsíted:
https://www.ukulele.hu/blog/lanikai-lu21c


Gáll Tamás .:. 2014-01-26

Korábbi bejegyzésekben (pl. "Miért jó megtanulni ukulelézni?", "A zenehallgatásról") sokat írtam arról, hogy sohasem késő nekiállni a zenetanulásnak, vagy annak, hogy bármilyen hangszert ragadjunk. Amikor valakitől olyat hallok, hogy "ő öreg már ehhez" vagy "sosem kaptam ötöst énekből", tudom, hogy azért mondja, mert nem volt olyan tanára/olvasmánya/filmélménye/koncertélménye/stb., amely kinyitotta volna azt a bizonyos kaput Alice - vagyis a zene - csodálatos világába. Igyekszem, hogy az Ukulele Bloggal és bátorító szavakkal ezeket az elmaradt élményeket pótoljam, vagy legalábbis felkeltsem a mindenkiben ott szunnyadó érdeklődést.

zenetanulas.jpg

Facebookon nemrég találtam egy nagyon érdekes, címszavakból álló leírást, levezetést, amely a "Why Music?" címet viseli. Ezt a tömör angol megfogalmazást igyekeztem e bejegyzés címeként kicsit szabadabban lefordítani, hiszen a szó szerinti fordítás talán így hangzott volna: "Miért éppen (a) zene?". Kétszer is végigolvastam ezt a kis lefotózott papírt, és annyira tetszett, hogy úgy gondoltam, megosztom veletek:

Miért éppen zene?

1. A zene tudomány

2. A zene olyan, mint a matek.

3. A zene egy idegen nyelv.

4. A zene maga a történelem.

5. A zene a testet is neveli.

 

A zene mindez egyszerre, de legfőképpen művészet.

 

Ezért tanítjuk tehát a zenét:

Nem azért, mert azt szeretnénk, hogy Te legyél a világ legképzettebb zenésze.

És nem is azért, mert azt szeretnénk, hogy egész életedben mást se tegyél, csak énekelj és hangszeren játssz.

 

Hanem azért, mert a zenén keresztül még inkább ember leszel,

felismered az igazi szépséget,

és közelebb leszel a világ végtelenségéhez.

 

Lesz mindig valami, amibe kapaszkodni tudsz,

több lesz benned a szeretet, az együttérzés,

a finomság, a kedvesség és a jó,

röviden: több lesz benned az élet.

 

A fenti sorokkal (is) szeretném bátorítani Kedves Olvasóimat, aki esetleg még nem ragadott hangszert, tegye meg! Senkiből sem akarunk Mozartot vagy Chuck Berryt nevelni. Csupán az életnek egy olyan oldalával szeretnénk megismertetni Téged is, amivel TÖBB leszel, és amit SEMMI MÁS nem helyettesít! Ez nem egy titkos társaság, ide bármikor bárki beléphet, és aki már "tag", fontos küldetése terjeszteni a fenti igét.




Az ukulele.hu-n minden blogbejegyzés (az írott szövegen kívül ideértve a képeket, videókat) szerzői jogi védelem alá tartozik, ezért a blogbejegyzések többszörözése, terjesztése, másolása, átdolgozása és bármilyen egyéb felhasználása kizárólag a szerző előzetes írásbeli engedélyével lehetséges. A blogbejegyzések internetes címének (linkjének) közösségi oldalakon vagy más honlapokon történő megosztására ez a korlátozás nem vonatkozik, sőt megköszönjük, ha a bejegyzés linkjének terjesztésével az ukulelézést népszerűsíted:
https://www.ukulele.hu/blog/miert-erdemes-zenet-tanulni-zenelni


Gáll Tamás .:. 2014-01-04

Az óévet egy banjolele bemutatásával fejeztük be, az új évet pedig egy ukulele ismertetésével kezdjük. A Risa koncert méretű ukuleléjét jó szívvel, bátran ajánlom mindenkinek: annak is, akinek még nincs uksija, és külsőre és hangra is szép hangszert szeretne magának, és annak is, akinek már van ukuleléje, de éppen egy jó minőségű, koncert méretű darabbal szeretné bővíteni a gyűjteményét.

uka-cws_500.JPG

A Risa CWS ukuleléje németes precizitással készült, ránézésre – és ténylegesen is – hibátlan ukulelével örvendezteti meg új gazdáját, és az is biztos, hogy a diófából készült test a hozzá passzintott luc fedőlappal a megszokott „ukuleleszínekhez" képest különleges megjelenést biztosít. A fa minősége és az Aquila húrok egészen világos és erős hangzást biztosítanak ennek a pihekönnyű kis hangszernek. Amikor először a kezembe fogtam, azt éreztem, hogy mennyire jó tartani, magamhoz szorítani ezt a hangszert, és milyen jó játszani rajta. A hangolás pillanatok alatt, könnyen elvégezhető, a húrokat könnyű odaszorítani a fogólaphoz, és lazán, kellemesen lehet pengetni az akkordokat.

Ahogy a videóban is elhangzik, ez nem belépő szintű hangszer, és ez az árában is megmutatkozik. Aki viszont nem hirtelen fellángolásból, néhány hetes vagy hónapos nyúzásra, hanem előre megfontolt, évek tartó ukulelézés szándékával szeretne hangszert választani, annak bátran ajánlom ezt a modellt. Koncert méretéből adódóan abszolút uniszex uksiról van szó, férfiak és nők kivételes egyetértésben mondják majd: tökéletes a mérete.

Bár én egy bizonyos márka lélekben elkötelezett híve vagyok, ez természetesen nem jelenti azt, hogy más gyár ne készíthetne kiváló ukuleléket, így vagyok ezzel a Risával is. Ha történetesen koncert méretű ukulelét keresnék, örömmel választanám ezt a Risát.

 




Az ukulele.hu-n minden blogbejegyzés (az írott szövegen kívül ideértve a képeket, videókat) szerzői jogi védelem alá tartozik, ezért a blogbejegyzések többszörözése, terjesztése, másolása, átdolgozása és bármilyen egyéb felhasználása kizárólag a szerző előzetes írásbeli engedélyével lehetséges. A blogbejegyzések internetes címének (linkjének) közösségi oldalakon vagy más honlapokon történő megosztására ez a korlátozás nem vonatkozik, sőt megköszönjük, ha a bejegyzés linkjének terjesztésével az ukulelézést népszerűsíted:
https://www.ukulele.hu/blog/a-risa-koncert-meretu-ukuleleje-diofabol