Szerintem ezt az "oldie"-t mindenki ismeri, könnyen megjegyezhető dalszövege miatt pedig nem kell sokat vacakolnunk a sorok memorizálásával, hiszen egy határozott "Tequila"-kiáltással el is intézhetjük az "éneklést". A nóta - melyet a The Champs együttes szerzett 1958-ban és '59-ben Grammyt kaptak érte -  egyszerű, mint a satu, mégis e primitív bájban keresendő az a titkos összetevő, amely miatt világhírű lett a szám. Szerintem érdemes megtanulni ezt ukulelén játszani, mert minden gatyáig lerészegedett társaságban nagy sikert arathatunk vele, és a fentiek miatt nem lesz nehéz mindenkit együtténeklésre buzdítani.

Ennyire azért nem lesz könnyű a dolgunk, sőt egyenesen a tenyér/ujjgörcsöt kockáztatjuk, ha sokáig játsszuk a számot, hiszen az ún. barré fogásban kell a versszakokat végignyomni. A videón is látszik, hogy egy fix kéztartással kell az F-dúr és az Eb-dúr között váltogatni, ez pedig nagyon fárasztó lehet. Semmi probléma, ha szeretnénk fejleszteni kicsit a barré izmainkat, nincs más teendő mint tequilát inni eljátszani. A barré fogás lényege, hogy a mutatóujjunkkal lefogjuk egyszerre mind a négy húrt egy meghatározott bundon, és a maradék három ujjunkat használhatjuk az akkord további hangjainak lefogására. Erről lehet, hogy volt már korábban bejegyzés, és talán még lesz is. Tehát a videó:

Bevallom, elég sokadikra "sikerült" a felvétel, az én kezem is kicsit elfáradt, és a sokadik barrécsúsztatásra kicsit merevvé váltak az ujjaim, ez főleg a vége felé vehető észre.

A következő videón megmutatom, hogyan kell játszani, hiszen nem elég, hogy fél perc múlva görcsbe rándul az ember keze a barrézástól, hanem a ritmusra is nagyon oda kell figyelni:

Egy kis apróság még: az akkordokat elég magas fekvésben fogom, ahogy az a videókon is látszik. Nem biztos, hogy szoprán ukulelén van ennyi bund, úgyhogy most előnyben a nagyobb hangszeresek! A szoprán ukulelések pedig játsszák alap fogásban az akkordokat - bár úgy nem biztos, hogy túl jól fog szólni. Jó gyakorlást, sikeres kézerősítő gyakorlatokat kívánok mindenkinek.

A Zenekor Kft. jóvoltából tesztelhettem egy prémium kategóriás tokot, amely a "MONO" márkanévre hallgat. A MONO nemcsak ukulele-, hanem gitártokokat is gyárt, sőt pl. DJ-k részére is készít strapabíró táskákat.

Amikor megkaptam a tokot, az ismerőseim kérdezték: "Ukulele?", mert megszokták, hogy azzal mászkálok, ezért kicsit furán néztek rám, amikor annyit válaszoltam, hogy "Csak egy tok - tesztelésre." Dehát mit lehet egy tokon tesztelni? Először azt gondolná az ember, hogy nem sok mindent; mondjuk a legújabb hiperszuper okostelefonhoz képest tényleg nincs millió paramétere, viszont aki szeret vigyázni a hangszerére, az vásárlás előtt igenis alaposan megnézi, megforgatja, megnyomogatja azt a tokot, amely meg fogja óvni az ukuleléjét a környezet káros hatásaitól. Leginkább a leeséstől, metróajtótól és sok minden mástól (pl. úthengertől).

A tokokról készült már egy bejegyzés néhány éve "Tokkérdés" címmel, ahol a puha, a félkemény és a kemény tok közötti különbségekről is volt szó. A MONO félkemény tokja vetekszik a kemény tokok szilárdságával, és szerintem tökéletes alternatívája egy kemény toknak.

Ez a tok már megjelenésében sugározza a prémium minőséget, a rejtett és masszív cipzárak, az itt-ott ízlésesen elősejlő narancssárga színek, az extra erősítések mind azt a benyomást keltik, hogy strapabíró, biztonságos lakóhelye lesz az ukulelénknek.

Az oldalfalak vastagok, ütközésbiztosak. Én szinte már csak a légzsákokat hiányoltam .

Az oldalfalak a vastagságot a sűrű tömésnek köszönhetik, így a függőleges összenyomó hatásnak jól ellenállnak: kipróbáltam, a karom alá szorítottam, és nem nagyon lehetett összenyomni.

Az ukulele vidáman simul a tok aljába, amely barátságosan öleli körbe, és úgy kitámasztja, hogy egyáltalán nem mozog vagy lötyög benne a hangszer.

Az ukulele nyakát pedig egy puha, mégis masszív párnaszerűséghez tudjuk rögzíteni egy tépőzár segítségével. Ez biztosítja, hogy a hangszer felső része se mozduljon el.

A tok hátulján tetszőlegesen a bal vagy a jobb oldalra rögzíhetjük a hevedert attól függően, hogy jobb- vagy balvállasak vagyunk, vagyis melyik oldalunkon átvetve szeretjük vinni a hangszert.

Összegzés: egy prémium tokról nehéz negatívumot mondani. Vagyis könnyű: az ára. Aki MONO márkájú tokot vásárol, biztosan nem fog mellé, csak előbb jó mélyre kell nyúlnia a pénztárcájában, hiszen ilyen áron akár két szoprán ukulelét is lehet már vásárolni. Még egy apró negatívum: a MONO egyelőre csak koncert és tenor méretben gyárt ukuleletokot, aki tehát a szoprán vagy bariton méretű hangszerét szeretné prémium védelemmel biztosítani, más márkát kell keresnie.

Amikor néhány éve megírtam a *(l)ele című bejegyzést, nem gondoltam, hogy hamarosan én is a kezemben tarthatok majd egy szivardobozból készült ukulelét.

Néhány hete kaptam egy kedves levelet Dávidtól, aki azt kérdezte, kipróbálnék-e egy szivardobozból készült ukulelét, amelyet egyébként ő készített. "Naná." - válaszoltam. Kicsit aztán csúszott a project, mert Zsófi megérkezett az életünkbe, de végül pár napja meg tudtam beszélni Dáviddal a találkozót, aki elhozta nekem a szivardobozlelét:

Izgatottan vettem kézbe a hangszert, nem fogtam még soha ilyen egyedi darabot. Nézegettem, forgattam, meg is szagoltam, hiszen szivardobozból készült. Mindenkit ki kell ábrándítanom: nincs szivarillata. Igazából semmilyen illata nem volt .

Megpróbáltam megsaccolni a méretét: a szoprán ukulelénél kicsit nagyobb, sőt megközelíti a koncert méretét - már ami a nyakat illeti. Maga a test akkora, amekkora: érdekes, szögletes, számomra szokatlan. Viszont egyáltalán nem volt kellemetlen tartani: azt gondoltam, hogy a sarkok és az élek miatt majd szúrni vagy vágni fog, de semmi gond nem volt. Simán az ölembe kaptam, és - gyors hangolás után - máris pengettem rajta.

Halálfejes hangolókulcsok

A hangolással sem volt gond, hiszen pokolian jók a hangolókulcsok: áttételesek, és könnyű volt a pontos hangolás.

A hangszer nyaka vastagabb volt az általam megszokottnál: sokkal kevésbé éreztem úgy a hüvelykujjammal, hogy félhengert fogok, inkább egy jól lekerekített téglatesthez tudnám hasonlítani a nyakat. Nekem ez nagyon tetszett valószínű azért, mert a nagyobb tenyerem miatt a vastagabb nyak kényelmesebb fogást biztosított.

A húrok a fogólaptól megfelelő távolságra voltak, könnyen tudtam akkordokat lefogni. Minimális hiányosság, hogy nincsenek rajta a jelzőpöttyök. Ez különösen a kezdő ukulelejátékosokat érintheti érzékenyen, hiszen a sok bund között - főleg a fogólap közepe felé - az egyetlen tájékozódási pont az a néhány jelzés. Ugyanakkor ha van némi gyakorlatunk, sok akkordot már úgy tudunk lefogni, hogy oda sem nézünk, akkor meg minek a pötty. Persze ha valaki nem tud meglenni a kis jelzők nélkül, könnyen pótolhatja maga is. Vagy esetleg megkéri Dávidot, hogy az ő hangszerén legyenek rajta a jelzők .

Sajnos nem volt sok időm tesztelni a hangszert, nem tudtam részletes bemutató videót készíteni, így csak egy rövid hangpróbáról készült felvétel: az egyik kedvenc számom (kivételesen Beatles) alá pengettem szerényen az akkordokat:

Összességében az a véleményem, hogy egy nagyon kedves, jópofa hangszert tesztelhettem, igazán különleges a megjelenése. Ha valaki elővesz egy ilyen szivardobozlelét a társaságban, biztosan leesik majd a hallgatóság álla. Pláne ha valami jó dallamot is játszunk rajta . Fontosnak tartom még megjegyezni, hogy a hangszer kis teste ellenére nagyon jól szól! (Persze zenekarban kellene elé a mikrofon!)

Talán nem árulok el titkot, ha megírom, hogy ennek a hangszernek már megvan a gazdája (szerencsés!!! ), és nem tudom, mik Dávid tervei, de feltételezem, hogy nem ez lesz az egyetlen ukulele, amely kikerül a kezei közül.

(Ha valaki szeretne magának ilyen hangszert, bátran érdeklődjön nálunk, továbbítjuk a kérését/kérdését!)