Egy újabb zeneelméleti, mégis gyakorlati bejegyzéssel szeretnénk segíteni nektek eligazodni kicsit jobban a hangnemek között. Lehet, hogy a címben olvasott kifejezést - "transzponálás" - hallottátok már (énekórán vagy máshol, káromkodásként

Nézzünk egy gyakorlati példát, mit jelent a transzponálás. Tegyük fel, hogy elkezdünk kísérni egy dalt, aminek az első akkordja C-dúr. Raádásul akad egy bátor jelentkező, aki el is énekli a dalt, magyarul ukulelejátékunkkal kísérünk egy énekest. Egyszer csak megszólal az énekes, hogy "Te, ez nekem olyan magas, nem tudom kiénekelni a felső hangot, nem tudnád kicsit mélyebben játszani?". Mint minden eldöntendő kérdésre, erre is igennel vagy nemmel tudunk válaszolni. Kezdő ukulelésként nem baj, ha "nem" a válaszunk, de idővel illik tudnunk azt mondani, hogy "persze, milyen hangnemben szeretnéd"? Erre az énekes többféle lehet: vagy megmondja a hangnemet (ez az énekes pontosan tisztában van hangi korlátaival, szuper!), vagy azt mondja, hogy "hát nem tudom, egy kicsivel lejjebb", ekkor elkezdünk néhány szekunddal lejjebb gondolkodni.

Ha még mindig nem riasztottak el a fenti sorok, nézzük más megközelítésből a dolgot. Hidd el, Kedves Olvasónk, ha eddig kitartottál e bejegyzés olvasásával, jó úton jársz, a végére össze fog állni a kép. Adott tehát egy dal, ami C-dúrral kezdődik, folytatódik G-dúrral, majd A-moll, aztán F-dúr, utána megint C-dúr. Az átvezető részben D-dúr, A7 és F#m hallható. És mindez túl magasan van ennek a fránya énekesnek.

Mit tudunk tenni? A transzponálással az összes akkordot lejjebb vagy följebb tudjuk csúsztatni úgy, hogy közben az akkordok egymáshoz viszonyított távolsága nem változik. Ez a kulcs mondat, ezt kell ízlelgetni. A zeneelmélet alapja ugyanis nem más mint a matek. A felsorolt akkordok alaphangjai - C, G, A, F, C, D, F (legyen az akkord maga dúr, moll vagy bármilyen más akkord) - meghatározott, fix távolságban vannak egymástól (ezeket nevezzük hangközöknek). Amikor hangnemet váltunk (jelen példánkban lefelé szeretnénk megtenni), az azt jelenti, hogy C-dúr helyett pl. A-dúrt játszunk. De ha az eredeti dalban a C-dúr után G-dúr jött, akkor most az új A-dúr után nem jöhet az eredeti G-dúr, hiszen a G-dúrral is kell valamit kezdeni. Mit? Ugyanazt, mint a C-dúrral, lejjebb kell vinni pont ugyanannyival. A C-dúrból úgy lett A-dúr, hogy a C-t egy kis terccel vittük lejjebb, a G-hez képest az E a kis terc lefelé, tehát a G-dúrból E-dúr lesz a transzponálást követően. Így szépen minden akkordon végig kell menni, és ugyanakkorát kell rajtuk mozdítani, hogy az egymáshoz viszonyított távolságuk megmaradjon.

Röviden ennyiben foglaható össze a transzponálás emlélete. Első olvasásra nem egyszerű, gyakorlatban megvalósítani sem mindig túl könnyű. Éppen erre szolgál az alábbi kép, amely a fenti agytornát kiváltja, és teljes megoldókulcsot ad a transzponáláshoz. Haladóknak a fenti agytorna többnyire pár másodperces gondolkodást jelent, természetesen a kezdőktől ez nem várható el, de minél többet transzponál az ember, annál könnyebben fog menni az egész (és már nem is hangnemekben, hanem funkciókban gondolkodik, de az már egy másik történet).

Egy szó mint száz, álljon itt egy jó kis transzponálós táblázat:

Kattintásra új ablakban megnyílik kicsit nagyobb méretben!

Még ez a táblázat is bonyolultnak tűnhet első ránézésre, de nem az, csak tudnunk kell, mit kell benne látni. Oldjuk meg ezzel a táblázattal az előző példát! Arról volt szó, hogy C-dúrban kezdődik egy dal, és kicsit lejjebb szeretnénk tenni az egészet. Annyit persze legalább tudnunk kell, hogy az ABC-s hangok úgy következnek sorban (mélytől a magas felé haladva), hogy C - D - E - F - G - A - H - C [ - D - E stb...]. Tehát ha C-ről lefelé lépünk, akkor már a H is lejjebb van, de mi az A-t választottuk (választhattunk volna másikat is tetszőlegesen). Na, tehát az alap hangnemet mindig a sor, a transzponálást pedig az oszlop jelenti. Mivel C-dúrról indultunk, ezért megkeressük azt a sort, amelyik C-vel kezdődik, ez éppen az első sor. Tudjuk, hogy a transzponálással azt szeretnénk elérni, hogy A-dúrt kelljen játszani C-dúr helyett, és az összes többi akkord is ehhez igazodjon. Nincs más dolgunk, mint megkeresni azt a sort is, amelyik A-val kezdődik, és innentől kezdve meg tudjuk feleltetni az akkordokat a két sorban. Ha az eredeti hangnemben F-dúr következik, rámutatunk az ujjunkkal az F-re a C-dúr sorában (azaz a legelső sorban), majd lehúzzuk az ujjunkat az A-dúr soráig, és megvan a megfejtés: D-dúrt kell játszanunk a transzponált dalban. Ezután minden akkorddal így járunk el, és kész is a transzponálás, ha kell beírhatjuk a transzponált akkordokat a dalszövegbe.

Ha memorizáljuk a hangközöket, amelyről - többek között - egy korábbi bejegyzés szól (Zeneelméleti alapok - csak türelmeseknek!), akkor az egész transzponálás tényleg fejben elvégezhető művelet lesz kiváltva a fenti táblázatot, hiszen ha egy pl. G-dúrban lévő számot szeretnénk mondjuk D-dúrban játszani, akkor tudjuk, hogy a G-től lefelé tiszta kvart a D, innentől kezdve minden akkordot tiszta kvarttal kell lefelé transzponálnunk, így ránézésből tudni fogjuk, hogy E-dúr helyett H-dúrt, C-dúr helyett G-dúrt kell lepengetni. Ehhez persze kell némi gyakorlat és gyakorlás. Én úgy szoktam ezt gyakorolni (jó kis agytorna!), hogy nézek egy dalszöveget, amelybe bele vannak írva az akkordok. Ismerős, ugye? És ránézésből próbálok transzponálni. Mielőtt elkezdek játszani, hasraütésszerűen kitalálom pl. hogy egy szekunddal feljebb játsszam a nótát. Tehát hiába van A-dúr írva a dalszövegbe, H-dúrt játszom helyette. Aztán E-dúrt látva automatikusan F#-dúrt fogok le. C-dúr helyett D-dúrt stb. Mikor megvagyok vele, az egészet egy kis terccel lejjebb. És így tovább. Jól bele lehet kavarodni pláne, ha sok, különböző akkord van egy dalban, de nem baj, hiszen ettől élesedik az agyunk, és egyre otthonosabban fogunk mozogni a szokásos akkordokon kívüli, ritkábban lefogott akkordok mezején. Sok sikert mindenkinek, jó gyakorlást!

Ha van fogas kérdés, talán van körmös is

Kezdjük a legegyszerűbbel: műköröm kizárt. Legalábbis szerintem. Nem hiszem, hogy az ukulelézéssel járó strapát kibírná, a pengetésben és az akkordlefogásban is akadályoz. Úgyhogy kedves lányok, hölgyek, (férfiak???

Lehet, hogy egy-egy egyszerűbb akkordnál lehet ügyeskedni, hogy a hosszú köröm ne legyen zavaró (pl. egy C-dúr esetében), de aki szépen és pontosan szeretné lefogni az akkordokat, esetleg dallamot is játszik, nem engedheti meg magának a hosszú körmöket, hiszen az ujjainkat gyakran fordítjuk az ukulele nyakával szembe, mivel ujjbegyeinkkel (de leginkább ujjunk hegyével, a körömhöz közel eső résszel) nyomjuk hozzá a húrt a fogólaphoz. Hosszú köröm esetén nagy eséllyel fizikailag képtelenség lenne bizonyos akkordok lefogása, mert a köröm útban van, nem engedi odaférni az ujjunk végét a húrhoz. Láttam egyszer-kétszer embereket, akik hosszabb körömmel fogták le az akkordokat... hát eléggé megszenvedtek, igyekezték úgy terekni a kezüket, hogy a hosszabb köröm ne zavarja őket, de inkább csak kínlódás volt, semmint szép kéztartás. Egy szó mint száz, az akkordlefogós kezünkünk szép, rövid köröm a kívánatos.

Ezzel a Hb barré akkorddal pl. nagyon meggyűlne a bajunk, ha nem rövid lenne a körmünk.

Kicsit más a helyzet a pengető kézen lévő körmökkel. Örök vitatéma külföldi fórumokon is, hogy szabad-e műanyag pengetővel pengetni az ukulelét. Szerintem az a helyes válasz erre a kérdésre, hogy miért ne, kinek hogyan esik jól (még akkor is, ha hagyományos ukulelejátékhoz nem tartozik hozzá a pengető használata). Van, aki a műanyag pengetőt váltja ki a hosszú körömmel, amellyel akkordfelbontásokat, dallamot is könnyebben tud játszani. A pengető kézen lévő hosszú/rövid köröm mellett és ellen is szól érv. Ha valaki profi zenész, és éveken keresztül úgy gyakorol, illetve sajátít el egy stílust, hogy hosszú körmökkel penget - tegye! Én viszont nem vagyok profi zenész, és a hétköznapokban elég furán nézne ki, ha a bal kezemen (amellyel az akkordokat fogom) rövid a körmöm, a jobb kezemen meg hosszúra hagyom a körmeimet. Én tehát a "mindkét kézen rövid köröm" híve vagyok, a pengető kezemmel így is tudok akkordfelbontást játszani, dallamot pengetni, legfeljebb kicsit puhább, halkabb lesz a hangja, mintha műanyag pengetővel vagy hosszú körömmel pengetnék. A pengető kézen rövid köröm - különösen kezdők esetében - azért is kifizetődő, mert ha nem akkordfelbontást vagy dallamot játszunk, csak "sikáljuk" az akkordokat, akkor a hosszú köröm nem fogja végigkaristolni az ukulele testét, nem akad bele a hanglyukba, és a körmünk felszínével végigpendített húrokat is jobban fogjuk érezni, mintha egy hosszú köröm hegye szánkázna végig a húrokon.

Összefoglalva: a teljesen kezdőknek javaslom a "mindkét kézen rövöd köröm" megoldást, az ukuleletanulás későbbi szakaszában aki akar, megpróbálkozhat a pengető kézen hosszú körömmel, de az akkordokat lefogó kézen csak rövid körmöt tudok elképzelni.

Az egészet már csak az színesíti, ha netán valaki olyan húros hangszeren is játszik, amelyiken a húrokat hosszú körömmel kell lefogni, na ő mit csinál?

Kommentekben szeretettel várjuk a kezdők és a haladók tapasztalatait is!

Szeretném nektek bemutatni a legújabb hangszeremet, egy Lanikai LQA-TCA ukulelét.

Ez az ukulele tenor méretű hangszer, Fishman elektronikával szerelve, az elektroakusztikus hangszereknél népszerű kivágással a test alsó részén.
Megvásárlása előtt több típust is számításba vettem: Cordoba 22T, Lanikai Curly Koa, Lanikai 8 húros volt még versenyben az LQA széria mellett. Végül az LQA széria mellett döntöttem, a tömör fedlap, a szatin fényezés, és a Fishman elektronika miatt. A Curly Koa azért esett ki, mert semmiképpen nem szerettem volna rétegelt fából készített hangszert, gitárban ezeket már végigjártam, nem igazán kedvelem a konstrukcióból adódó hangzást. Az első hangszerem egy Cordoba 20 tenor, amit nagyon szeretek, de mást is szívesen kipróbáltam volna. A nyolc húroshoz nem voltam elég bátor. 6 húros Lanikai-t próbáltam, és az a rövid próba nem győzött meg arról, hogy szükségem lenne egy ilyen hangszerre.
A vásárlás időpontjában a Guitar Center akciósan kínálta az LQA szériát, 329$ helyett 200$ volt az ára, mindennel együtt 212 dollárba került, (kb. 57000 Ft). Az ára tok nélkül értendő, kartondobozba csomagolva érkezett.
Szinte teljesen leengedett húrokkal szállították, nagyjából 2 nap alatt álltak be a húrok. Ez idő alatt napjában többször hangoltam, finoman meg-meghúztam a húrokat egy-két centire elemelve a nyaktól.

A tetőlap tömör fenyő aránylag szép erezettel, az oldala és a háta rétegelt kőris. Ezt 3 egyforma méretű rétegből rakták össze. Rögtön ki is csavaroztam az elemtartó lapot, hogy lássam a fát keresztben is de sajnos nem tudtam megállapítani, hogy a középső réteg is fa vagy csak préselt fűrészpor. A kőris nem egy megszokott választás az akusztikus hangszereknél, elektromos gitároknál, basszusgitároknál viszont előszeretettel alkalmazzák.

Mahagóni binding van az oldalán amit két réteg műanyaggal egészítettek ki, nagyon szépen néz ki. A fogólap és a híd rózsafa, a nyak mahagóni 3 darabból ragasztva. A felső és a alsó húrláb ránézésre csontnak tűnik, sajnos nem találtam róla semmit (vannak gyártók, akik a legaprólékosabb specifikációt teszik közzé a hangszereikről és vannak akik alig írnak valamit, ilyen a Lanikai is...). A nyaka egy kissé szélesebb, mint pl. a Cordobáé de néhány perc játék után teljesen megszokható.

Az összeszerelési minősége jó, első ránézésre jól összerakott darabnak tűnik. Később aztán, többször kézbe véve feltűnik rajta egy-két minimálisan elnagyolt dolog. A kulcsoknál az egyik egy picit félre lett felszerelve. Egy-két helyen mintha nem fejezték volna be a csiszolást. Egy ponton a binding egy-két milliméter hosszan elvált a testtől. Nem nagy dolgok ezek, nyilván a hangzást sem befolyásolják de sok múlhat rajtuk a márka megítélésénél. Még egy észrevétel, gigantikus húrtávolsággal érkezett. A nyak és a test találkozásánál 4-5 milliméter a távolság a bund és a húr között. Emiatt alul és felül is le kell majd reszelni a hídból, hogy teljesen komfortos legyen a játékérzet rajta és nem utolsósorban azért, mert a nagy húrtávolság miatt az 5-7. bundtól kezdve kicsit hamiskássá válik a hangszer. Egyébként nem rossz dolog ez, így mindenki a saját ízlésére szabhatja a hangszert, de talán egy kezdő ukulelés nem mindig tudja hol is kezdjen hozzá. Egy biztos, a gyári beállítás nem teljesen jó, mindenképpen további munkát igényel.

Az elektronika Fishman Sonitone, a kezelőfelületet a hanglyuk alá szerelték, kívülről nem látszik. Előnye, hogy nem kellett megvágni miatta a kávát felül, hátránya, hogy kissé nehézkesen érhető el. Alul van az elemtartó és a csatlakozó. Egy műanyag lapra helyezték el, nagyon stabil. Nekem ez szimpatikusabb megoldás, mint pl. a Cordobánál, ahol csak egy lyukat fúrtak a testre a csatlakozónak így figyelni kell rá, hogy bedugott állapotban egy óvatlan mozdulattal ki ne törjük a kávát. Viszont emiatt itt meg ki kellett vágni a helyét.

A kulcsok aranyszínűek, fedettek, precízen hangolást tesznek lehetővé. Kevésbé szimpatikus, hogy a kulcs tengelye a burkolat alatt kétoldalt egy-egy műanyag perselyben fut. Talán ez okozza, hogy a hangolást nem tartja jól, minden alkalommal kell hangolni játék előtt, sokszor közben is.
Gyárilag Aquila nylgut húrokkal van szerelve, nekem megfelelő játékérzetre és hangzásra egyaránt.

A hangszer a szatin fényezésnek köszönhetően már új korában is elég nyitottan szól, pár hónap használat után remélhetőleg még jobban kinyílik majd a hangja. A fenyő tetőnek köszönhetően gyorsan és dinamikusan indulnak a hangok, kellően érzékeny a pengetés helyére és erősségére. Ujjal pengetve is elég hangos, de pengetővel használva a hangereje számomra meglepő volt. Talán a leghangosabb ukulele, ami megfordult a kezemben. A nyak szintén szatin lakkozást kapott, emiatt nincs a nyaknak „ragadós-tapadós” érzése, ami a fényes lakkozásnál előfordulhat.
A Fishman elektronika egy hangerő és egy hangszínállítási lehetőséggel rendelkezik. 9 voltos elemmel működik, az elemtartó meglehetősen nehezen kezelhető, nem éppen felhasználóbarát. Hangológép, külön magas-mély frekvencia állítás, elem-állapotjelző led nincs. Ezek közül én a töltöttség-visszajelzést hiányolom, nem árt időnként ellenőrizni az elemet, nehogy kellemetlen meglepetésben legyen részünk. A nehezen zárható elemtartóval együtt ez némiképpen rontja a felhasználói élményt. Saját tapasztalatom szerint a Fishman elektronikák takarékosak, sokáig elmennek egy elemmel így bízom benne, hogy az ukulelénél is hasonlóan alakul.

Kihangosítva a hangszedő nagy jelet ad le, hangzása jó, természetesen hozza a piezzo hangszedőkre jellemző hangzást. Mivel az akusztikus hangja is szép, illetve a kierősített hang is megfelelő minőségű a natúr és az elektromos hang arányával érdemes kísérletezni pl. felvételnél, vagy ha olyan a szituáció akár élőben is.

Mint említettem a kezelőgombokat viszonylag körülményesen, tapogatva lehet elérni, mivel nem látjuk, ez a színpadi használatnál okozhat némi nehézséget de legalábbis megszokást igényel. Fellépés előtt nem árt gyakorolni ezt is a dalok mellett.

A hangszeren elvégzendő feladatok a közeljövőben a húrlábak magasságának korrigálása, meg egy hevedertartó gomb felszerelése alulra. És egy tokot sem árt majd beszereznem, mivel terveim szerint gyakran leszünk úton.

Összességében elégedett vagyok vele, amennyibe került annyit meg is ér, bár ha eredeti áron kellett volna megvásárolnom, nem biztos hogy ez lenne a véleményem. Így viszont boldog Lanikai felhasználó lettem.

További jó ukulelézést kívánok mindenkinek!