Kala KA-KG-T8 - Ukulele Magyarország
KOSÁR MEGNYITÁSA
KERESÉS
KÖZÖSSÉGI OLDALAK
Ukulele Magyarország
Magyar Ukulele Klub
Ukulele Hungary csatorna
Instagram
Twitter


Máris dekódolom a címet: a Kala nyolchúros, koafából készült, tenor méretű ukuleléjét jelzi ez a nagyon hosszú típusmegjelölés. Érdekes érzés volt először végigpengetni nyolc húrt ráadásul úgy, hogy az egyik közülük fémből van (azaz pontosabban csak fém bevonatú a húr). A hangzása teljesen más mint egy négyhúros ukuleléé (majd lesz összehasonlító videó is), és óriási élmény a gazdag, szinte gitárszerű hangzás. A videón látható hangszer egyébként azért is különleges, mert van beszerelve elektronika, bár ezt most nem teszteltem. Így is jó hosszúra sikerült a videó, hiszen annyi szépet és jót tudtam elmondani erről a hangszerről, hogy írnivaló szinte nem is maradt.

A kétszer négy húr tényleg alaposan igénybeveszi az ujjak és az alkar izomzatát, továbbá sokkal pontosabb technikát igényel mint a négyhúros ukulele, ezért a nyolchúrost inkább azok vegyék, akik a négyhúroson már magabiztosan játszanak (legalábbis nem okoz különösebb gondot az akkordok eltalálása). A nyolchúros hangzás jellegzetessége, hogy a hagyományos, magas G-s hangszer "szűk" akkordhangzása teljesen eltűnik, ezért ettől a hangszertől jellegzetes ukulelehangzást egyáltalán ne várjunk. De persze ez egyáltalán nem gond, hiszen nem is várunk . A G-húr mellé tett mély G és a C-húr mellé tett magas C-húr teljesen "kinyitja" az akkord hangzását, ettől halljuk gazdagabbnak a lejátszott harmóniát mint a hagyományos ukulelén.

A hangszer feje is nagyobb, hogy a hangolókra tekeredő nyolc húrvégződés kényelmesen elférjen. A hangolási folyamat egyébként semmivel sem bonyolultabb egy négyhúros ukulele hangolásánál azzal a különbséggel, hogy pont duplaannyi ideig tart. A hangolás itt is ugyanolyan fontos és kihagyhatatlan lépés, mint a négyhúros hangszeren, sőt ennél a nyolchúros ukulelénél még inkább zavaró, ha nincs jól felhangolva a hangszer, ugyanis a duplázott E és a A húr ugyanolyan magasságban szól, tehát kis pontatlanság esetén is borzasztóan hamis lesz, bármit is játszunk.

Ez az egyik legszebb hangszer, amit valaha fogtam a kezemben (beleértve más hangszereket is ), a koafára tett fényes lakkozás csodálatos! És végül következzen a hosszú bemutató videó:

Blogcímkék: kala nyolchúros

Az ukulele.hu-n minden blogbejegyzés (írott szöveg, képek, videók, hanganyagok) szerzői jogi védelem alá tartozik, ezért a blogbejegyzések többszörözése, terjesztése, másolása, átdolgozása és bármilyen egyéb felhasználása kizárólag a szerző előzetes írásbeli engedélyével lehetséges. A blogbejegyzések internetes címének (linkjének) közösségi oldalakon vagy más honlapokon történő megosztására ez a korlátozás nem vonatkozik, sőt megköszönjük, ha a bejegyzés linkjének terjesztésével az ukulelézést népszerűsíted:

https://ukulele.hu/blog/kala-kakgt8

Ajánlott blogbejegyzések

Gáll Tamás 2019-11-11
Biztos nem én vagyok az első és az utolsó, aki szavakat keresve és nehezen találva magasztalom egekbe ezt a zsenit . Aki nem ismerné, a világ legjobb akusztikusgitárosáról van szó, aki 5 év után újra Magyarországra látogatott, és mindenkit elkápráztatott...

Gáll Tamás 2010-12-30
A magyar ukulele blog létrehozásával célom, hogy minél több emberrel ismertessem meg ezt a kis csodálatos hangszert, és hozzak kedvet nekik az ukulelézéshez. A későbbiekben igyekszem minél több érdekes témáról írni (akkordokról, dalokról,...

Gáll Tamás 2023-05-26
A tavalyihoz hasonlóan idén is megkeresett David Chen, aki a 2023-as shanghai ukulelefesztiválon történő virtuális részvételre hívta meg a magyar ukulelés közösséget. Természetesen bárki mehet személyesen is, de nagyobb valószínűséggel a legtöbben...

Gáll Tamás 2022-03-22
Kedves (Leendő) Ukulelések! Az elmúlt néhány hétben ritkábban jelentkeztem blogbejegyzésekkel. Ennek az az egyszerű és csodálatos oka van, hogy a múlt héten megszületett a harmadik gyermekem, így nem volt időm videókat és blogbejegyzéseket készíteni....

Gáll Tamás 2018-04-02
Azzal szoktam kezdeni a dalt feldolgozó blogbejegyzéseket, hogy az előadót és a számot néhány szóban bemutatom. Remélem, nem gond, ha Elvis esetében az énekes bemutatásától eltekintek. Ha pedig valaki esetleg nem ismerné ezt az idén már 62 éves a dalt, sürgősen...

Gáll Tamás 2021-02-05
Az F-dúr 7-es akkordot kétféleképpen is származtathatjuk más akkordból. Talán a leglogikusabb az F-dúrból, hiszen ahhoz csak egy hangot adunk hozzá, mégpedig úgy, hogy a gyűrűs ujjunkat letesszük a harmadik húr harmadik bundjára, így megkapjuk az Eb hangot. Ha...

Gáll Tamás 2022-09-22
...azaz "Ne légy kegyetlen!". Ez egy szuper rock and roll dal Elvistől, amelyet 1956-ben énekelt fel egy New York-i stúdióban a Hound Dog című másik kiváló szerzeménnyel együtt, és ez utóbbi rögtön a slágerlisták élére tört. Egy kis idő múlva...

Gáll Tamás 2012-09-14
Augusztusban Magyarországon járt egy portlandi ukulelejátékos, Michael Kolibaba, akivel megszerveztünk egy találkozót, és egy hangulatos délutánt töltöttünk el ukulelézéssel. Nagyon jól megértettük egymást, mert az angol mellett a zene volt a közös...

Gáll Tamás 2014-07-17
Amikor néhány éve megírtam a *(l)ele című bejegyzést, nem gondoltam, hogy hamarosan én is a kezemben tarthatok majd egy szivardobozból készült ukulelét. Néhány hete kaptam egy kedves levelet Dávidtól, aki azt kérdezte, kipróbálnék-e egy szivardobozból...