KERESÉS
Gáll Tamás .:. 2018-05-25

Új sorozatot indítunk, melynek célja, hogy a teljesen kezdőknek minél több akkordot megtanítsunk. A mai videóban a C-dúrt tanuljuk meg, amely a legegyszerűbb akkord, és valószínűleg minden kezdő ezzel vág bele az akkordtanulásba. A sorozatban végigvesszük az "alapakkordokat", az egyszerűbbektől haladunk a bonyolultabbak felé. A sorozat célja, hogy a teljesen kezdők olyan szintre jussanak el, hogy a leggyakrabban előforduló akkordokat magabiztosan játsszák el, és egy-egy újabb, ritkábban játszott akkord ne bátortalanítsa el őket, hanem azzal akár saját maguk, egyedül is megbirkózzanak a jövőben.


ORTEGA RURUBY

Lássuk tehát a C-dúrt: írásban így szokuk jelölni: 0 0 0 3, ami azt jelenti, hogy a G, C, E és A húrok közül a G-t, C-t és E-t nem kell lefogni, csak az A-húrt kell a harmadik bundon valamelyik ujjunkkal odaszorítani a bundhoz. És hogy melyik ujjunkkal? Erre (is) választ ad a következő videó, melyen az Ortega RURUBY koncert méretű ukuleléjét hívtuk tanuláshoz segítségül.

A C-dúrnak egyébként van még néhány változata, vagyis máshogy is le lehet fogni, nem csak a 0003-as "alakzattal". Ezzel majd másik bejegyzésben foglalkozunk, most az a lényeg, hogy a C-dúr menjen biztosan, és a megmutatott gyakorlatokat napont 10-15 percig végezzük. Akkor lehetünk biztosak abban, hogy megy már a C-dúr, ha a videóban látottak szerinti gyakorlatok hibátlanul mennek, és borzasztóan unalmasnak találjuk



Az ukulele.hu-n minden blogbejegyzés (az írott szövegen kívül ideértve a képeket, videókat) szerzői jogi védelem alá tartozik, ezért a blogbejegyzések többszörözése, terjesztése, másolása, átdolgozása és bármilyen egyéb felhasználása kizárólag a szerző előzetes írásbeli engedélyével lehetséges. A blogbejegyzések internetes címének (linkjének) közösségi oldalakon vagy más honlapokon történő megosztására ez a korlátozás nem vonatkozik, sőt megköszönjük, ha a bejegyzés linkjének terjesztésével az ukulelézést népszerűsíted:
https://www.ukulele.hu/blog/cdur-ortega-ruruby


További olvasnivalók:

Gáll Tamás .:. 2018-05-25

Tudom, hogy nemrég készítettem egy postot az Indiana Jones filmzenéjéből, de amikor az elektroakusztikus ukulelét teszteltem, és pöngettem mindenfélét, ami eszembe jutott, egyszercsak elkezdtem játszani az ...

Gáll Tamás .:. 2018-05-25

Nem, nem a MasterCarddal szövetkezett a Kala gyár, az MC rövidítés mást jelent :). Ez a szép ukuleletest mangófából (M) készült és koncert (C) a mérete. Az előző néhány videón ezen a Kalán játszom...

Gáll Tamás .:. 2018-05-25

Az ás-és írásokat több mint tíz éve ismerés, mindenkinek terjesztés! Magam részéről örök értéknek, sokszor tökéletes szociológiai tanulmánynak tartás, többször visszaolvasás, mindig valami újd...

Gáll Tamás .:. 2018-05-25

Egy újabb zeneelméleti, mégis gyakorlati bejegyzéssel szeretnénk segíteni nektek eligazodni kicsit jobban a hangnemek között. Lehet, hogy a címben olvasott kifejezést - "transzponálás" - hallottátok már (énekórán vagy máshol, ká...