KERESÉS
Gáll Tamás .:. 2018-12-20

Eseményekben dús évet tudhatunk magunk mögött, aminek nagyon örülök, és talán a 2018-as lett az eddigi legtermékenyebb évünk. Terveink szerint még jelentkezünk idén bejegyzéssel, de szeretném már most megköszönni az egész éves figyelmeteket, a bejegyzéseink olvasását, Facebook-os követést, like-okat, megosztásokat, visszajelzéseket, kéréseket, kérdéseket, javaslatokat. Továbbra se fogjátok vissza magatokat, ha szeretnétek velünk megosztani a gondolataitokat! Az idei év két legnagyobb eseménye - számomra legalábbis - a két workshop volt: nyáron az ukulele.hu és az Ethnosound közös szervezésében David Chen tartott workshopot, ősszel pedig az Ortega Guitars Magyarországnak köszönhetően három városban is összejöttek az ukulelések. A budapesti állomás helyszínét a Eldorádó Hangszerkereskedés biztosította, és nagyon örültem, hogy ennyi kedves ukuleléssel találkoztam, akiknek workshopot tarthattam. És persze rendkívül izgalmas kaland volt részt venni a németországi Meinl Percussion Fesztiválon.

Egy karácsonyi videóval szeretnék nektek boldog karácsonyt kívánni, és egyben felhívni a figyelmeteket egy kis kütyüre, amelyet nem kizárólag ukulelések használhatnak, hanem bárki, aki jó minőségű hangot szeretne rögzíteni a telefonjával. Mindeddig nem volt alkalmam külső mikrofont igénybe venni a felvételeim készítése során, de most a Eldorádó Hangszerkereskedéstől kölcsönkaptam egy RØDE márkájú mikrofont.

Szerettem volna, ha lejátszott dalok igazán jó minőségben hallatszanak majd, és szerintem tényleg sokkal jobb lett a hangminőség.

A mikrofon egyébként nem túl nagy, és ha bedugjuk a telefonba, nem is lehet forgatni: a képernyő síkjára merőlegesen áll, passzentosan, stabilan van csatlakoztatva, és éppen ezért vigyázni is kell, hogy el ne hajlítsuk vagy le ne törjük. Attól függően, hogy milyen irányba csatlakoztatjuk, az előlapi vagy a hátlapi kamerával is használható. Egyszerű, gusztusos dobozban érkezik, amelyben egy szőrpamacs is van még, ha netán szeles időben szeretnénk hangot felvenni.

Túl sok időt nem töltött nálam ez a kis kütyü, de tetszett. Ha nem almás készülékhez szeretnénk csatlakoztatni, akkor értelemszerűen nem a "lightning" (vagyis az ME-L), hanem az "L" toldat nélküli verziót kell megvennünk. Őszintén szólva nem értem, miért nem cserélhető csatlakozóval készítették el ezt a terméket, mert akkor bármilyen telefonhoz használható lenne, de ezt nyilván RØDE-éknál jobban tudják .


Az ukulele.hu-n minden blogbejegyzés (az írott szövegen kívül ideértve a képeket, videókat) szerzői jogi védelem alá tartozik, ezért a blogbejegyzések többszörözése, terjesztése, másolása, átdolgozása és bármilyen egyéb felhasználása kizárólag a szerző előzetes írásbeli engedélyével lehetséges. A blogbejegyzések internetes címének (linkjének) közösségi oldalakon vagy más honlapokon történő megosztására ez a korlátozás nem vonatkozik, sőt megköszönjük, ha a bejegyzés linkjének terjesztésével az ukulelézést népszerűsíted:
https://www.ukulele.hu/blog/boldog-karacsonyt

További olvasnivalók:

Gáll Tamás .:. 2015-12-30
Kedves Ukulelések! Kérem, engedjétek meg, hogy az idei utolsó blogbejegyzésben egy kicsit nosztalgiázzak, ugyanis pontosan öt évvel ezelőtt, 2010. december 30-án indult el a Magyar Ukulele Blog (boldog ötödik születésnapot! ). Bár az öt év nem olyan hatalmas idő, hogy olyan borzasz...
Elolvasom a teljes bejegyzést!
Gáll Tamás .:. 2011-01-24
Ebben a bejegyzésben az ukulele hangolásának fortélyairól lesz szó. Mivel sokan kérték, hogy a hangolást részletesebben mutassam be - és a hangolás valóban nehézséget okozhat kezdőknek -, ezért úgy döntöttem, hogy az első oktatóvideót a hangol&aac...
Elolvasom a teljes bejegyzést!
Gáll Tamás .:. 2011-09-23
Újból ellátogattam az Ethnosound üzletbe, ahol nagy ukuleleválaszték fogadott. Néhányat megfogdostunk, megismertünk, felhangoltunk, kipróbáltunk, és szuperül éreztük magunkat (9:00-tól különösen). Kipróbáltunk egy Kala és egy Lanikai LU-11-es ukulelé...
Elolvasom a teljes bejegyzést!
Gáll Tamás .:. 2013-11-09
Az előző bejegyzésben ígértem, hogy megmutatom, hogyan lehet elpengetni a Mennyből az angyalt ukulelén. Természetesen nem "szentírás" az, ahogyan én játszom, ez egyféle feldolgozás, ki-ki tetszőlegesen alakíthat, változtathat rajta. Ezzel együtt bízom benne, hogy sokatok elnyeri a t...
Elolvasom a teljes bejegyzést!