KERESÉS
Gáll Tamás .:. 2016-09-29

Szeretettel ajánlom a figyelmetekbe a bariton ukuleléről szóló első bejegyzést. Ha azt esetleg nem olvastátok, talán érdemes azzal kezdeni. Most folytatom az ott megkezdett gondolatokat, és további részleteket árulok el erről a csodálatos hangszerről, és egy tízperces videót is készítettem.

A hangszer  jellemzői (amely egyébként spanyol tradícionális - klasszikus gitár - építési móddal készült):

tető: lucfenyő

hát, káva: paliszander

nyak: mahagóni

fogólap: ében

fejfurnér: ziricote, jávor

húrtartó: paliszander

szélezés: kaya mahagóni

menzúra: 513 mm

bundok: 19

felületkezelés: nitrolakk

Ebben a profi tokban lakik az ukulele. Ez egy keménytok, igazán strapabíró, komoly darab. Nem is a könnyűségéről lesz híres, ami nem baj, amíg megvédi a lakóját.

Gyönyörű, kék, bársonyból készült belseje van, ami nemcsak a széleken passzentos, hanem a fedelet lecsukva a fedél belseje is szépen rásimul a nyakra, húrokra.

Volt már szebben sikerült húrozásom is, de nem baj, a hang a lényeg

Ezen a képen látszik jól az a nagyon kedves meglepetés, amivel a családom még személyesebbé tette a születésnapi ajándékot. A kislányom - kicsit kicsinyített - tenyérlenyomata van beragasztva a hátlapra, így ha belenézek a hanglyukba, mindig a legifjabb padawan kis tenyerét látom

A hátlapja pedig valami elképesztően gusztusos. Még mostanában is előfordul (pedig jópár hónapja megvan már ez az uksi), hogy percekig nézegetem a faerezetet, annyira egyedi, annyira hibátlan és megunhatatlan, sima, és a fénye és a tapintása is selymes.

Végül pedig egy hosszabb teszt videó:




Az ukulele.hu-n minden blogbejegyzés (az írott szövegen kívül ideértve a képeket, videókat) szerzői jogi védelem alá tartozik, ezért a blogbejegyzések többszörözése, terjesztése, másolása, átdolgozása és bármilyen egyéb felhasználása kizárólag a szerző előzetes írásbeli engedélyével lehetséges. A blogbejegyzések internetes címének (linkjének) közösségi oldalakon vagy más honlapokon történő megosztására ez a korlátozás nem vonatkozik, sőt megköszönjük, ha a bejegyzés linkjének terjesztésével az ukulelézést népszerűsíted:
https://www.ukulele.hu/blog/a-bariton-ukulele-ii


Gáll Tamás .:. 2016-09-15

Nemrég egy hosszabb bejegyzést szenteltem az ...és megint dühbe jövünk című film főcímzenéjének, most pedig egy annál rövidebb következik, hiszen mindent elmondok a videón. Aki tehát szeretné megtanulni, hogyan kell eljátszani a Brotherly Love című dalt úgy, ahogyan azt a korábbi bejegyzésben láthatta, türelemmel, sok kitartással gyakoroljon, amihez a következő videóban igyekszem segítséget adni. Nem szeretném elkeseríteni a kezdőket, de ha javasolhatom, ne ezzel kezdjék az ukuleletanulmányaikat. Így eljátszani egy dalt több tapasztalatot, technikát igényel, aminek az elsajátításához kicsit több idő kell.

Így hangzana (kb.):


...és most azonnal elárulod, hogy kell lefogni a Fisz-mollt




Az ukulele.hu-n minden blogbejegyzés (az írott szövegen kívül ideértve a képeket, videókat) szerzői jogi védelem alá tartozik, ezért a blogbejegyzések többszörözése, terjesztése, másolása, átdolgozása és bármilyen egyéb felhasználása kizárólag a szerző előzetes írásbeli engedélyével lehetséges. A blogbejegyzések internetes címének (linkjének) közösségi oldalakon vagy más honlapokon történő megosztására ez a korlátozás nem vonatkozik, sőt megköszönjük, ha a bejegyzés linkjének terjesztésével az ukulelézést népszerűsíted:
https://www.ukulele.hu/blog/es-megint-duhbe-jovunk-hogyan-jatsszuk


Gáll Tamás .:. 2016-08-26

Egy korábbi bejegyzésemben (Kincs, ami nincs) áradoztam már arról, gyerekként mennyire magával ragadtak a Bud Spencer és Terence Hill filmjei. Nemrég jöttem rá, hogy a filmekben a direkt poénok mellett rengeteg finom abszurditás van, ami vagy feltűnik a nézőknek vagy nem. Én ez utóbbi kategóriába tartoztam, de mióta felfedeztem ezt az érdekességet, kicsit más szemmel (is) nézem újra a filmjeiket nézném újra a filmjeiket, ha lenne időm

Kicsit gondolkodtam ezen a jeleneten. Ebben tökéletesen tetten érhető az abszurd humor, amire az előbb céloztam. Mire gondolok? Arra, hogy figyeljétek meg, honnan indul és hová jut ez a nem egészen egyperces rész. Terence ki van akadva, mert nem nyerte meg a futamot, mert valaki megbuherálta a csónakja motorját, és dühösen keresi az elkövetőt. Érthető az idegessége, hiszen egy versenyt vesztett el, és most szeretne utánajárni a dolgoknak. Ehhez képest pár másodperc múlva észreveszi a gusztán rotyogó hagymásbabot, és Bud tökéletesen szenvtelen és elutasító reakciói ellenére megpróbál "megalkudni" (fogadni) a kajára. Ez teljesen kizökkenti a filmet abból a kerékvágásból, hogy Terence a rosszakaróját kereste, mintha elvágták volna a cselekményt, és hirtelen teljesen másról van szó. Egy pillanatra nem is érti a néző... (már aki elsőre látja... van még ilyen?). Mit beszélgetnek ezek az ételről, amikor fontosabb dolog után kellene mennie Terence-nek. Ennek ellenére egyre elmélyednek a kajával kapcsolatos párbeszédben, nemcsak kiderül, hogy ez krumplishal, de Terence feni rá a fogát. Aztán amilyen váratlanul jött, olyan gyorsan vége is szakad ennek a kis közjátéknak, és visszazökkenünk az eredeti mederbe, amikor megjelenik a szerelő.

Az egész jelenetsor megkoronázása, hogy a konfliktusból kikerekedő bunyó végén senkié sem lesz a hagymásbab. Ezek a hosszabb-rövidebb, kissé abszurdnak is nevezhető, humoros és feledhetetlen jelenetek (ilyen a fagyizós-pisztáciás is) szerintem nagy mértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy a film ennyire szerethető sokadik megnézés után is. Olyan jelenetek ezek, amelyek nélkül is érthető lenne a cselekmény, tehát ha ezek netán a vágóasztalon végezték volna, akkor is kerek egész lenne a film, de szerencsére - és mindenki legnagyobb örömére - minden filmet számos ilyen kis jelenet színesíti. Szerintem amikor a pisztáciás jelenetet leforgatták, majd vászonra került, nem tudták a készítők, hogy a világ fagyiárusainak sorsát milyen mértékben befolyásolják. Én néha megkérdezem a fagyizóban, hogy naponta hányszor sütik el a pisztáciás poént a vendégek

Persze nem szeretnék filmelemzős bloggá válni, nem is értek hozzá, csak szerettem volna megosztani veletek a fenti gondolatokat, ahogyan a következőket is, bár erről már Kincs, ami nincs című bejegyzésemben részletesen írtam: ezek a filmek fele ennyire sem lennének élvezetesek, hangulatosak a tökéletesen megkomponált zenék nélkül. Az 1978-ban megjelent ...és megint dühbe jövünk sem kivétel ez alól. Ha meghallom az alábbi zenét, azonnal beugranak nekem a kiugró kutyák, lovak, jai alai, rulett, meg minden, ami a főcímben van:

A dal instrumentális változata szól a főcím alatt, amelyben az énekszólamot szintetikus hanggal helyettesítették, de ide szándékosan azt a verziót szúrtam be, amelyikben éneklik a Brotherly Love című számot. A dalt Guido & Maurizio De Angelis szerezte, kis túlzással azt is mondhatnám, hogy remekművet alkottak. A hetvenes évek második felére jellemző discoszámok valamennyi jellemzője megfigyelhető a dalban. Engem leginkább a dallam és az akkordvezetés fogott meg, hiszen annyira egyedi és ötletes, hogy (szerintem) biztosan nem másolták sehonnan, és ha valaki ezt lekoppintaná, tutira felismerhető lenne a plágium. Imádom a basszusszólamot, a trombiták nagyon jól válaszolgatnak, illetve töltik ki a sorok közötti helyeket. Szerkezeti szempontból is kiváló a dal: lendületes a bevezetője, aztán majdnem ugyanazokra az akkordokra szólal meg a versszak, majd a kicsit hosszabb átvezető az igazán egyedi akkordokmenetre épülő refrénig jutattja el a számot, amelynek a végén van egy kis "levegővétel", majd kezdődik újra az egész: versszak, átvezető, refrén. Egy kis dobolós átvezető rész után egy félhanggal fölfelé modulálunk új lendületet adva a szám utolsó egy percének, hiszen az első versszakot hallgathatjuk meg újra. Olyan jól fel van építve a dal, hogy a fülünk éhesen várja mindig a következő fordulatot.

Gondoltam egyet, rákerestem a neten a Brotherly Love akkordjaira, és letöltöttem az akkordokkal kiegészített dalszöveget, melyet aztán fel is tettem a Letöltések menüpontba, a megtekintéshez kattints ide (új ablakban nyílik meg). Ahogy látszik, nem "vészesek" az akkordok, és nagyon jól is szól ukulelén. De gondoltam még egyet, hogy ne legyen olyan egyszerű a dolgom, és elhatároztam, hogy megcsinálom "rendesen" a dalt, azaz úgy feldolgozom, hogy a dallamot is játszom, nem csak az akkordokat sikálom.

Nem tagadom, van benne néhány apró hiba, ezeket nézzétek el nekem. Elhatároztam, ha "mutatható" állapotba fel tudom hozni, készítek róla videót, hogy legalább az alapötletet lássátok, és megtanulva sokkal jobban el tudjátok játsszani annál, mint ahogyan azt a videóban látjátok. A bevezetőt és a versszakot meglehetősen könnyű eljátszani, a bonyodalmak az átvezetőnél kezdődnek, ahol a Hb dúrral tud alaposan meggyűlni az ember baja, és a refrén sem könnyű. Készítettem "hogyan játsszuk" videót is, ezt majd egy következő bejegyzésben teszem majd közzé. Addig is a "sikálós", tehát az egyszerű, akkordozós verzióval lehet próbálkozni, nem nehéz, kezdők is szeretni fogják!

Bud Spencer elmékének is szentelem ezt a bejegyzést, melyet egyben szeretettel ajánlok a Magyar Bud Spencer és Terence Hill rajongói társaságnak, a Spencerpolo.hu blogjának és a Krumplishal blognak.




Az ukulele.hu-n minden blogbejegyzés (az írott szövegen kívül ideértve a képeket, videókat) szerzői jogi védelem alá tartozik, ezért a blogbejegyzések többszörözése, terjesztése, másolása, átdolgozása és bármilyen egyéb felhasználása kizárólag a szerző előzetes írásbeli engedélyével lehetséges. A blogbejegyzések internetes címének (linkjének) közösségi oldalakon vagy más honlapokon történő megosztására ez a korlátozás nem vonatkozik, sőt megköszönjük, ha a bejegyzés linkjének terjesztésével az ukulelézést népszerűsíted:
https://www.ukulele.hu/blog/es-megint-duhbe-jovunk