Magyarország központi ukulele oldala
Ukulelét mindenkinek! ©
Még nincs ukulelém Kipróbált ukulelék Már van ukulelém Feldolgozott dalok Interjúk Olvasnivalók

KERESÉS


2013-04-18

Felix Mendelssohn-Bartholdy 1809-ben született Hamburgban. Rövid élete ellenére - 42 évet élt - sok műfajban kipróbálta tehetségét, és jónéhány feledhetetlen dallammal ajándékozta meg az emberiséget. Ezek közül talán a legismertebb Nászinduló, melyet 17 évesen komponált Shakespeare Szentivánéji Álom című színdarabjához.

A Nászinduló c hangon megszólaló triolái alapján szinte mindenkinek azonnal eszébe jut, mit hall - "jaaaa, az esküvői zene!!!" . Nem véletlenül lett annyira népszerű ez darab, hiszen a szépen felépülő C-dúr után annyira várjuk, hogy a teljes zenekar vagy éppen az orgona ráhasaljon az A-mollra, amit egy emelkedett H-dúr követ, és aztán olyan könnyed és fenséges dallamvezetéssel siklunk végig többször is a témán, hogy nem győzi inni a fülünk az összes hangot.

Kíváncsi voltam, vajon ukulelén mit lehet összehozni ebből a kicsit nagyobb hangterjedelmet igénylő darabból. Nagyzenekari összhatást nem lehet reprodukálni egyetlenegy kis hangszerrel, de elhatároztam, hogy legalább a fő témát megpróbálom átírni ukulelére. Az akkordokat és a dallamot követve az alábbiakat sikerült összehozni:

Nagyon fontos, hogy az A-mollnál fogjuk le az A húr harmadik bundját (azaz a c hangot), ezt a videón jelöltem is. Az akkord úgy fog kinézni, mintha az A-mollt és a C-dúrt egyszerre fognánk le:

TN_am_Cvel.jpg

Ez egy teljesen "szabályos" A-moll egyébként, mivel az A-mollban A-nak, C-nek és E-nek kell lennie, tehát a plusz hang lefogása nem "zavar bele" az A-mollba, csak azt egyszerűen nem szoktuk általában lefogni.

A Nászindulót egyébként a legkülönbözőbb tempókban szokták játszani, előfordul, hogy egészen pattogós, gyors indulóként játsszák, ami nekem nem nagyon tetszik (ezt az ordasnagy hibát Mozart Török indulójával is el szokták követni). Egy egészségesen közepes, feszes tempót kell eltalálni, hogy a hangok jól áramoljanak, és érezzük belőle az energiát, de mégse az legyen, hogy átrohanunk a művön.

Itt a jó idő, lassacskán elkezdődik az esküvői szezon, akár ilyen alkalmakra megtanulható ez a népszerű és gyönyörű darab!






További olvasnivalók:

2013-06-24
írta: Gáll Tamás

Tavaly készült egy rövid bemutató a Lanikai LU-21-es modelljéről, most pedig ...

2013-11-17
írta: Gáll Tamás

Itt van tehát az a videó, amivel segítéget szeretnék nyújtani ahhoz, hogyan játsszuk el ukulelén a Dream a Little Dream of Me című dalt. Amit korábba...

2012-11-30
írta: Gáll Tamás

Néhány hétig tesztelgettem egy érdekes színezésű, jópofa, KALA gyártmányú, szoprán méretű ukulelét. Ez a hangszer abbó...

2013-12-26
írta: Gáll Tamás

Év végéhez közeledve a focin kívül a másik kedvenc sportműsorom folyik a tv-ből, ez pedig az év közben összegyűjtött vicces sportjelenekből ös...



Iratkozz fel a YouTube-csatornánkra!
Legutóbbi bejegyzések
●   C-dúr (Ortega RURUBY)
●   The Basics of Playing Jazz On Ukulele
●   Ortega RUOCEAN-CE és RUFOREST-CE
●   Ukulele-jam Biatorbágyon
●   James Hill Ukulele Initiative
Még nincs ukulelém!
●   Miért érdemes megtanulni ukulelézni?
●   A zenehallgatásról
●   Miért érdemes zenét tanulni, zenélni?
●   A hangszeres játék jótékony hatásai
●   Ismerkedés az ukulelével I.
●   Ismerkedés az ukulelével II.
●   Tanulj velem ukulelézni!
●   Ukulelevásárlás
●   Ukulelevásárlás kisgyereknek
●   A bariton ukulele I.
●   A bariton ukulele II.
●   Tokkérdés
●   Körmös kérdés
●   MONO - a félkemény tokok Volvója
●   Hangszertanulás, hangszervásárlás (humor)
●   Az ukulelések gondolatai
   ugrás az oldal tetejére
Kipróbált ukulelék
●   Baton Rouge UR 11-C
●   Baton Rouge UR 21-S és Hafanana
●   Baton Rouge V1-S Royal
●   Baton Rouge V2-S Sun
●   Kala, a kis színes
●   Kala KA-S
●   Kala KA-MC
●   A Kala szoprán banjoleléje
●   Kala KA-KG-T8
●   Kala KA-RES-CHR tenor (rezonátoros)
●   Kala U-BASS I.
●   Kala U-BASS II.
●   Lanikai LU-11 - A tökéletes első ukulele
●   Lanikai LU-21
●   Lanikai LU-21C
●   Lanikai LU-21CE
●   A Risa koncert méretű ukuleléje diófából
●   Andoer - a kínai ukulele
●   Szivardobozlele
   ugrás az oldal tetejére
Már van ukulelém!
●   Friss ukuleletulajdonosoknak I. - a hangszer tartása, pengetése
●   Friss ukuleletulajdonosoknak II. - az első akkordok
●   Hangolódjunk!
●   Online ukulelehangoló
●   A relatív hangolás
●   Pengetési technikák kezdőknek
●   Akkordmenetek
●   A metronóm
●   Letöltések
●   Az összes akkord (középhaladóknak)
●   Zeneelméleti alapok - csak türelmeseknek!
●   Transzponálás - kezdőknek is!
●   Latinos dallamok az erdőben
●   Blues ukulelére és zongorára
   ugrás az oldal tetejére
Ukulelére feldolgozott dalok
●   3 Non Blondes - What's Up feldolgozás
●   4 Non Blondes - What's Up
●   Adele - Rolling In The Deep
●   Boldog szülinapot!
●   Bon-Bon - Valami Amerika
●   Cee Lo Green - Forget You
●   Creedence Clearwater Revival - Have You Ever Seen The Rain
●   Creedence Clearwater Revival - Proud Mary
●   Csendes éj
●   Elvis - Heartbreak Hotel
●   ...és megint dühbe jövünk
●   ...és megint dühbe jövünk - Hogyan játsszuk?
●   Five Foot Two - akkordok, pengetéstechnika
●   Grease - Summer Nights
●   Herman's Hermits - I'm Into Something Good
●   Indiana Jones
●   Indiana Jones - heavy metal
●   Kincs, ami nincs
●   Kiskarácsony, nagykarácsony
●   Komár László - Halványkék szemek
●   Mendelssohn - Nászinduló
●   Mennyből az angyal
●   Mennyből az angyal – Hogyan játsszuk?
●   Nemzeti dal
●   Tankcsapda - A rock and roll rugója
●   Tavaszi szél vizet áraszt
●   The Beatles - A Hard Day's Night
●   The Beatles - From Me To You
●   The Beatles - I Feel Fine (3 ukulelére)
●   The Beatles - Let It Be
●   The Beatles - Nowhere Man
●   The Beatles - Twist and Shout
●   The Champs - Tequila
●   The Lion Sleeps Tonight - Így altass oroszlánt!
●   The Mamas & The Papas – Dream a Little Dream of Me
●   The Mamas & The Papas – Dream a Little Dream of Me - Hogyan játsszuk?
●   Pachelbel D-dúr kánonja
●   Pachelbel D-dúr kánonja - Hogyan játsszuk?
●   Quimby - Most múlik pontosan
●   Republic - 67-es út
●   Republic - Szállj el, Kismadár
   ugrás az oldal tetejére
Ha csak úgy olvasgatnál...
●   4 húr 5 év
●   *(l)ele
●   A legifjabb padawan
●   A méret nem lényeg II.
●   A méret nem lényeg!
●   A portlandi vendég I.
●   A portlandi vendég II.
●   A sarod és a közel-keleti lant esete...
●   A zene és a humor
●   Az első magyar ukulele blog
●   Banjolele
●   Bohemian Rhapsody - MUSIKMESSE 2012
●   Build Me Up Buttercup
●   Elbúcsúzunk Bill "Tappy" Tapiától
●   Ethnosound - ukuleleteszt, blues jam :)
●   Filmzenék
●   Három év kihagyott felvételei
●   Kedvcsináló - avagy a kihagyhatatlan videó
●   Lanikai UkeSB
●   Látogatás az Ethnosoundnál
●   MUSIKMESSE 2012 - Frankfurt - az ukulelekínálat
●   A négynyakú
●   Paul McCartney koncertjén jártunk - élménybeszámoló
●   Pink Martini
●   Ukulele blues
●   Ukulele Wars
●   Ukulelére hangolva
●   Ukuleleszó a karanténból
●   Ukulelevásárlás Mankával az Ethnosoundban
●   Ukulelézett, Mylord?
●   Vendég a háznál: zongora
   ugrás az oldal tetejére