Magyarország központi ukulele oldala
Ukulelét mindenkinek! ©
Még nincs ukulelém Kipróbált ukulelék Már van ukulelém Feldolgozott dalok Interjúk Olvasnivalók

KERESÉS


2017-08-11

Izgatottan érkeztem tegnap az ukuleletalálkozó helyszínére nem sokkal 17:00 óra előtt. Ukulelékkel felpakolva becaplattam, és nem kellett sokat várni, hogy megérkezzenek az első "kollégák" . A helyszínt meglátva az jutott eszembe, hogy kicsit sötét (hogy találjuk meg így az akkordokat?), és ha sokan leszünk, levegőtlen is lesz. Ezért kértem, hogy kapcsoljanak fel néhány plusz lámpát, és vagy 8-10 ventillátor gondoskodott arról, hogy valamennyire szellőzzön a helyiség. De ahogy egyre többen lettünk, és mindenki a pengetéssel volt elfoglalva, senkit nem zavart a hangulatfény, és a "forrósodó hangulat" .

Örömmel láttam, hogy fogynak az ülőhelyek, és szépen meg is töltöttük a termet. Szuperül sikerült a Petróleumlámpa az elején, aztán jött a kihagyhatatlan Let it Be akkordozva. Elismerem, kicsit "sok" volt a Let it Be fingerpickinggel, ezt nem lehet ennyi embernek egyszerre megtanítani, úgyhogy ebből majd inkább videót készítek.

Utána kisebb csoportokat alakítottunk: spontán módon szerveződtek kis "ukulelekörök" a különböző helyiségekben, és úgy láttam, hallottam, hogy jókat játszottatok. Én a kezdőkkel vonultam el, és igyekeztem néhány alapdolgot átadni nekik, hogy az elkövetkező hetekben tudjanak mit gyakorolni .

Nekem külön érdekesség volt a találkozás SchZsolttal, akinek az elmúlt egy évben sok szép blogbejegyzést köszönhetünk. Most találkoztam Zsolttal először élőben (igaz, láttam már videón ukulelézni), nagyon örültem a találkozásnak! Hozta a saját gyártású kis sütisdobozleléjét, amit ki is próbálhattunk.

A program végén pedig - ahogy egyre fogytunk - maradt egy kb. 8-10 fős társaság, és így zenélgettünk egészen fél tízig!

Ilyenkor azt szokták mondani, hogy "ahhoz képest, hogy első alkalom volt, jól sikerült". Szerintem abszolút értelemben véve is jól sikerült! Én legalábbis nagyon jól éreztem magam. Tudom, melyek azok a körülmények, amelyeken lehet és kell is javítani, hogy a következő még jobb legyen, de szeretném a Ti elképzeléseiteket és kívánságaitokat is meghallgatni, ezért kérem, írjon bátran, akinek van javaslata, kérése a következő ukuleletalálkozóval kapcsolatban.

Köszönöm még egyszer, hogy ennyien eljöttetek, nekem nagyon jó élmény volt a tegnapi délután és este, amit ilyen sok kedves, ukulelét szerető ember társaságában tölthettem. Szívesen veszem, ha elkülditek az általatok készített képeket, videókat e-mailben!






További olvasnivalók:

2017-12-07
írta: Gáll Tamás

Rengeteg levelet kapok, amelyben a belépő szintű hangszervásárlással kapcsolatban érdeklődtök. Az általános információkat számos bejegyzésben taglaltuk már...

2015-06-02
írta: Gáll Tamás

"Megvettem tehát az ukulelét. Vajon jól szól majd? Remélem, a húrok is rendben lesznek. Bízom benne, hogy hamar beállnak, és a hangolással sem lesz gond. Beválik a g...

2013-03-08
írta: Gáll Tamás

Ehhez a dalhoz nem lehet túl sokat hozzáfűzni: egy kiválóan megkomponált, ötletes és igazán különleges hangulatú számról van szó...

2015-06-18
írta: Gáll Tamás

Ha van fogas kérdés, talán van körmös is :). És most nem a körmös osztásáról lesz szó :D. Az elmúlt években érkezett néhány e-mail&...



Iratkozz fel a YouTube-csatornánkra!
Legutóbbi bejegyzések
●   C-dúr (Ortega RURUBY)
●   The Basics of Playing Jazz On Ukulele
●   Ortega RUOCEAN-CE és RUFOREST-CE
●   Ukulele-jam Biatorbágyon
●   James Hill Ukulele Initiative
Még nincs ukulelém!
●   Miért érdemes megtanulni ukulelézni?
●   A zenehallgatásról
●   Miért érdemes zenét tanulni, zenélni?
●   A hangszeres játék jótékony hatásai
●   Ismerkedés az ukulelével I.
●   Ismerkedés az ukulelével II.
●   Tanulj velem ukulelézni!
●   Ukulelevásárlás
●   Ukulelevásárlás kisgyereknek
●   A bariton ukulele I.
●   A bariton ukulele II.
●   Tokkérdés
●   Körmös kérdés
●   MONO - a félkemény tokok Volvója
●   Hangszertanulás, hangszervásárlás (humor)
●   Az ukulelések gondolatai
   ugrás az oldal tetejére
Kipróbált ukulelék
●   Baton Rouge UR 11-C
●   Baton Rouge UR 21-S és Hafanana
●   Baton Rouge V1-S Royal
●   Baton Rouge V2-S Sun
●   Kala, a kis színes
●   Kala KA-S
●   Kala KA-MC
●   A Kala szoprán banjoleléje
●   Kala KA-KG-T8
●   Kala KA-RES-CHR tenor (rezonátoros)
●   Kala U-BASS I.
●   Kala U-BASS II.
●   Lanikai LU-11 - A tökéletes első ukulele
●   Lanikai LU-21
●   Lanikai LU-21C
●   Lanikai LU-21CE
●   A Risa koncert méretű ukuleléje diófából
●   Andoer - a kínai ukulele
●   Szivardobozlele
   ugrás az oldal tetejére
Már van ukulelém!
●   Friss ukuleletulajdonosoknak I. - a hangszer tartása, pengetése
●   Friss ukuleletulajdonosoknak II. - az első akkordok
●   Hangolódjunk!
●   Online ukulelehangoló
●   A relatív hangolás
●   Pengetési technikák kezdőknek
●   Akkordmenetek
●   A metronóm
●   Letöltések
●   Az összes akkord (középhaladóknak)
●   Zeneelméleti alapok - csak türelmeseknek!
●   Transzponálás - kezdőknek is!
●   Latinos dallamok az erdőben
●   Blues ukulelére és zongorára
   ugrás az oldal tetejére
Ukulelére feldolgozott dalok
●   3 Non Blondes - What's Up feldolgozás
●   4 Non Blondes - What's Up
●   Adele - Rolling In The Deep
●   Boldog szülinapot!
●   Bon-Bon - Valami Amerika
●   Cee Lo Green - Forget You
●   Creedence Clearwater Revival - Have You Ever Seen The Rain
●   Creedence Clearwater Revival - Proud Mary
●   Csendes éj
●   Elvis - Heartbreak Hotel
●   ...és megint dühbe jövünk
●   ...és megint dühbe jövünk - Hogyan játsszuk?
●   Five Foot Two - akkordok, pengetéstechnika
●   Grease - Summer Nights
●   Herman's Hermits - I'm Into Something Good
●   Indiana Jones
●   Indiana Jones - heavy metal
●   Kincs, ami nincs
●   Kiskarácsony, nagykarácsony
●   Komár László - Halványkék szemek
●   Mendelssohn - Nászinduló
●   Mennyből az angyal
●   Mennyből az angyal – Hogyan játsszuk?
●   Nemzeti dal
●   Tankcsapda - A rock and roll rugója
●   Tavaszi szél vizet áraszt
●   The Beatles - A Hard Day's Night
●   The Beatles - From Me To You
●   The Beatles - I Feel Fine (3 ukulelére)
●   The Beatles - Let It Be
●   The Beatles - Nowhere Man
●   The Beatles - Twist and Shout
●   The Champs - Tequila
●   The Lion Sleeps Tonight - Így altass oroszlánt!
●   The Mamas & The Papas – Dream a Little Dream of Me
●   The Mamas & The Papas – Dream a Little Dream of Me - Hogyan játsszuk?
●   Pachelbel D-dúr kánonja
●   Pachelbel D-dúr kánonja - Hogyan játsszuk?
●   Quimby - Most múlik pontosan
●   Republic - 67-es út
●   Republic - Szállj el, Kismadár
   ugrás az oldal tetejére
Ha csak úgy olvasgatnál...
●   4 húr 5 év
●   *(l)ele
●   A legifjabb padawan
●   A méret nem lényeg II.
●   A méret nem lényeg!
●   A portlandi vendég I.
●   A portlandi vendég II.
●   A sarod és a közel-keleti lant esete...
●   A zene és a humor
●   Az első magyar ukulele blog
●   Banjolele
●   Bohemian Rhapsody - MUSIKMESSE 2012
●   Build Me Up Buttercup
●   Elbúcsúzunk Bill "Tappy" Tapiától
●   Ethnosound - ukuleleteszt, blues jam :)
●   Filmzenék
●   Három év kihagyott felvételei
●   Kedvcsináló - avagy a kihagyhatatlan videó
●   Lanikai UkeSB
●   Látogatás az Ethnosoundnál
●   MUSIKMESSE 2012 - Frankfurt - az ukulelekínálat
●   A négynyakú
●   Paul McCartney koncertjén jártunk - élménybeszámoló
●   Pink Martini
●   Ukulele blues
●   Ukulele Wars
●   Ukulelére hangolva
●   Ukuleleszó a karanténból
●   Ukulelevásárlás Mankával az Ethnosoundban
●   Ukulelézett, Mylord?
●   Vendég a háznál: zongora
   ugrás az oldal tetejére