KERESÉS
2018-07-04

Szívem csücske ez a tenor szépség, de rögtön mondok róla negatívumot is: ez már nem a belépő szintű ukulelék közé tartozik, így bizony többet kell érte fizetni, ha egy ilyennel szeretnénk boldogítani magunkat. Viszont cserébe kapunk egy ritka szép jószágot, az általam próbált, látott ukulelék közül a legvastagabbat. Amikor először tartottam, azonnal éreztem, hogy egy jó, masszív ukulelével van dolgom. Ránézésre olyan, mintha egy öreg fatörzsből vágták, faragták volna ki. A napsugár minta ismerős lehet nektek is a korábbi bejegyzésből, melyben a kistesót próbáltuk ki, a Baton Rouge V2-Sun-t. Ha jól látom, a hanglyuk körüli mintát szerintem másmilyen technikával fejezték be mint a szopránon, mert a napsugár élei kicsi tompábbak: mintha kopott fa lenne, ami tovább erősíti azt az érzést, hogy ezt a remek kis hangszer egész testét egy fatömbből faragták (ami persze nem így van):

Az ukulele hátlapja kidomborodik, ez a Baton Rouge-ok egyik gyakori jellemzője. Egzotikus mahagóniból készült a test, a fogólap pedig diófából, így látványos a kontraszt az ukulele teste és fogólapja között. A hangolókulcsok számomra továbbra is kicsit szorosak (bár lehet, hogy majd bejáratódnak), ahogyan azt más Baton Rouge-modelleknél is tapasztaltam.

Ami szintén megszokást igényel, az a nagy test kezelése, tartása. Persze a ruhánktól is függ, hogyan sikerül megszelidíteni a kicsikét, de én azt vettem észre, hogy többször kellett igazgatnom, mert olyan érzésem volt, mintha kicsúszna a kezemből, mintha le akarna csúszni az ölemből. Ezért kicsit testtartást váltottam, és jobban átöleltem a hangszert, és máris tudtam rajta zavartalanul játszani.

Ahogy a képeken látszik, ez egy cutaway hangszer, amelyet elektronikával szereltek. Az elektronikáról túl sokat nem tudok elmondani, működik, rendben van, viszont előforduluhat, hogy valaki hiányolja belőle a beépített hangológépet. Feltételezem, hogy a miniképernyős (vagyis hangológépes) elektronikával drágább lenne a hangszer.

Az erősítőre rákötve jól szólt a hangszer, a "Tone" tekerő is tette a dolgát, nem dísznek van rajta, tényleg jelentősen változik a hangszín, ha tekergetjük. Lássuk és halljuk, hogyan szólt a kicsike:

Egy-egy ukuleleteszt végén szoktam összegző gondolatokat írni, és kicsit bajban vagyok, mert tényleg - márkától függetlenül - olyan jó kis uksikat próbáltam ki az elmúlt hónapokban, hogy hasonló gondolatokat tudok csak puffogtatni. Jelen esetben nyilván nem tudunk szó nélkül elmenni az ukulele ára mellett, hiszen ha valaki ilyen hangszert választ, biztosan hosszabb távra tervez, és nem hirtelen felindulásból választja ezt a típust. Viszont a befektetés megtérül, hiszen biztos, hogy nem ilyen ukulele fog szembe jönni minden sarkon, ráadásul a hangszer extra nagy teste hangosítás nélkül is öblös(ebb) hangon szól (már amennyire egy ukulelére lehet ilyet mondani). A Baton Rouge V4-TCE ukulelét tehát nyugodt szívvel ajánlom a Kedves Olvasóinknak még úgy is, hogy a hangolókulcsok kicsit szorosak. Ja, és még valami, ebből a modellből gyárilag készítenek balkezes verziót. A cutaway miatt ez indokolt is, de persze nem minden cutawayből gyártanak balkezes változatot. A teszthez a hangszert a Duo Hangszerbolt biztosította.




2018-06-24

Abban a megtiszteltetésben lehetett részem, hogy meghívást kaptam az idei Meinl Percussion Fesztiválra, melyen örömmel vettem részt, hiszen az ütős hangszereken kívül rengeteg ukulele várt mindenféle méretben, különböző kivitelezésben, és jópár basszusukulelét is kipróbáltam, közöttük az ún. fretless basszusukulelét is, azt jelenti, hogy a fretek nincsenek a nyakon, vagyis csak rá vannak rajzolva, így eszméletlenül kell figyelni, hol fogja le az ember a húrt, mert könnyen el tud mászni az ujjunk, és hamis lesz a játékunk.

De ne szaladjunk ennyire előre. Először is jó hosszú, több mint 11 órás buszozás után érkeztünk meg péntek este Gutenstettenbe, ami egy takaros kis német falu kb. a semmi közepén Nürnbergtől nem messze. A program szombaton 10-kor kezdődött, és a fesztiválnak a Meinl cég adott otthont a guttenstetteni főhadiszállásán. A szervezést és a program megvalósítását a maximális német precizitás jellemezte, az első perctől az utolsóig minden ki volt találva, ha egy workshop 10:30-ig kellett, hogy tartson, akkor addig tartott, és az esti fellépők előadásai is percre pontosan kezdődtek és végződtek. A résztvevők "etetése" nem hagyott kívánnivalót maga után (hogy stílszerű legyek), többféle konyha közül lehetett választani. Sokan voltak a rendezvényen, de mégsem éreztem úgy, hogy tömeg lenne. Le a kalappal a szervezés és a szervezők előtt (magyarok is részt vettek a szervezésben!), maximális profizmus jellemezte az egész programot.


A sok érdekes ütős hangszer mögött integetnek az ukulelék

Engem persze az ukulelék érdekeltek elsősorban, de egy ilyen eseményen az ember nem vonhatja ki magát a többi hangszer bűvöletéből, így én is igyekeztem kipróbálni minél több ütős hangszert, 1-2 gitárt stb. Beneveztem cajon és djembe workshopra is.


cajon

djembe

A cajon workshopot Stephan Maass és Juan Carlos Melian, a djembe workshopot Joannie Labelle és Ellen Mayer tartotta.

 

 

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a nevek hallatán mindenki felkiált, hogy "Úristen, ők?", hiszen - feltételezem, hogy pláne ukulelése körökben - itthon kevéssé ismertek ezek a nevek. Viszont mégis érdemes megjegyeznünk őket, mivel kedves személyiségük és végtelen profizmusuk elhitette az ütőhangszeren játszani esetleg nem tudó résztvevőkkel is (tehát pl. velem), hogy kicsit, csak egész picikét tudom ütni a cajont és a djembét. Magukkal ragadó volt az előadásmódjuk, igyekeztem egy-két trükköt, kéztartást ellesni tőlük (és a mellettem ülőktől), és egyszer csak azt vettem észre, hogy lelkesen püfölöm a ritmusokat, és pár perc elteltével kezdenek zsibbadni a tenyereim, fél óra elteltével pedig a sajgás és a nem-érzem-a-tenyeremet váltogatta egymást, de eszméletlenül élveztem az egészet.

Ez a szombat valószínűleg rekord az életemben, mert az egységnyi időre jutó kipróbált ukulelék száma vészesen magas volt! Úgy éreztem magam, mint egy kisgyerek, aki beszabadul a cukorkaboltba.

Nem tudtam hirtelen, melyik ukulelét fogjam, próbáljam, nyúzzam, a bőség zavara de vil ott zümmögött a fülembe: "Most ezt a szopránt!" "Hagyd azt, inkább ennek az elektroakusztikus tenornak vegyük el az ártatlanságát!" Az ütős hangszerek egyébként annyira hangosak voltak, hogy néha nehéz helyzetben voltam, hogy halljam saját játékomat, de szerencsére sok erősítő ki volt téve, úgyhogy az elektroakusztikus uksikon jót lehetett zúzni.

A jelenlegi csúcsmodell is ki volt állítva, amelyik megjelenésében is rögtön tudatja az emberrel, hogy nem mindennapi ukulelével van dolgunk:

Ennek a csúcsmodellnek egy rettentően érdekes változatát is kipróbáltam. Ha egy ukuleléből 5-6 vagy 8 húros verziót készítenek, többnyire a magas G-húr mellé tesznek egy mély G-t, és húrszámtól függően itt-ott dupláznak még. Az én nyolchúros Kalám húrozása pl. a következő: magas G, mély G, magas C, mély C, duplázott E és duplázott A-húr. Ez a hathúros Ortega viszont így van megbolondítva: szimpla magas G, magas C, mély C, szimpla E és mély A és magas A-húr! Nézzétek:

Hát az ész megáll, milyen ötlet, teljesen egyedi, ilyennel még sehol nem találkoztam. Nagyon érdekes volt rajta a hangzás, és persze mivel csúcsmodell, simult az ember kezébe, pengetésért könyörgött .

Sok kisgyereket is láttam a rendezvényen, külön nekik szánt zeneeszközöket tettek ki a szervezők, pl. ezt az asztalt.

Aztán persze az ukuleléknél is több kisgyerekes család megállt, hiába, a kis gitár az kis gitár .


Egy Rorschach-ábrást? Te mit látsz bele?

 


Ukulelék hátulról

És a poliuretán húrokkal szerelet basszusukulelék:

Amiről a bevezetésben beszéltem, folytatom röviden: rendkívül érdekes játékélményt biztosít egy fretless basszusukulele (vagy -gitár), hiszen sokkal nagyobb odafigyelés és koncentráció kell, hogy a megfelelő helyre tegyük az ujjunkat. Persze ez is gyakorlat kérdése, hiszen ha megszokjuk a hangok helyét, nem nehezebb rajta játszani mint egy bundokkal (vagyis fretekkel) rendelkező hangszeren.

Tehát közelről a drágaság:

Az ukulelézéssel és dobolással töltött nap focimeccs nézésével végződött. Végül lebeszéltem magam arról, hogy svéd arcfestéssel üljek be vagy 150 német drukker közé, ezért tárgyilagos arcot felvéve szurkoltam az esélytelenebbnek, és alig tudtam leplezni kárörvendő mosolygásomat az elképesztően gyönyörű svéd gólt követően. Ja, és minek a videóbíró, ha tök tiszta 11-est nem képesek visszanézni. Aztán jött a szokásos német szerencse és egyenlítő gól az első félidő végén: pitteg-pattog a labda, és a német csatár el sem találja, a sípcsontja felső részéről vért hányva vánszorog be az egyenlítő gól persze, hogy a 48. percben. A rendezvény résztvevőinek üvöltésétől persze majd’ felrobbant az ebédlő, én pedig egy kelletlen sájzét elmorzsoltam a bajuszom alatt. Aztán jött a Lineker-törvény, hiszen a második félidő hosszabbításának ötödik percében – mert a németeknek jár öt perc hosszabbítás úgy, hogy nagyobb sérülés vagy fetrengés nem volt egy vérző németet kivéve, aki elesett a csatában -, de lényeg az, hogy az imént hivatkozott, kiváló angol focista fogalmazta meg a következőket: a focit kétszer 11 ember játssza, és a végén a németek nyernek. Hát ez most sem történt másképp. Ha igazságosak akarunk lenni, azt el kell ismerni, hogy a német csapat teljesen más sebességgel focizott, és a svédek ólmos lábakon mozgó jegenyéknek tűntek mellettük. Persze a győztes gólnál majdnem lerepült az épület teteje. Azzal vigasztaltam magam, hogy legalább nem kellett hallgatnom a magyar kommentátorok rengeteg sületlenségét, amit képesek összehordani közvetítés címszó alatt .

Visszatérve a fesztiválra: számomra óriási élmény volt részt venni rajta, ezúton is köszönöm a megtisztelő meghívást és lehetőséget, hogy ott lehettem. Blogtörténeti esemény volt, amikor a helyszínről élőben - a blog történetében először - bejelentkeztünk:

Gutenstetten, Németország. Meinl Percussion Festival

Posted by Ukulele Magyarország és Magyar Ukulele Blog on Saturday, June 23, 2018

 

E sorok írása közben egyébként éppen hazafelé tartunk néhány ukulelével felszerelkezve, amelyekkel a közeljövőben találkozhattok majd a blog hasábjain.

Ezt a bejegyzést sok szeretettel ajánlom annak a kis csapat tagjainak, akikkel együtt utaztunk Németországba és vissza, és közösen lehettünk részesei ennek a nagyszerű fesztiválnak.




2018-06-19

Nemrég megkerestek azzal, hogy jó lenne megtanulni pár magyar dalt, például a „Tavaszi szél vizet áraszt” címűt. Feltételezhető, hogy a dallamot mindenki ismeri, és Tamás legutóbbi bejegyzése alapján akár ki is találhatná magának, de gondoltam, akadnak olyanok is, akik kottaolvasásban szeretnének fejlődni.

A dal egyszer már szerepelt itt a blogon, amikor is éneket kísértek akkordokkal. Ezúttal szóló ukulelére írtam egy hangszerelést, ami azt jelenti, hogy a dallamot és a kíséretet is ugyanazon a hangszeren játsszuk. A dal hangneme D-moll (ugyanazokat a hangokat tartalmazza, mint az F-dúr), ami C6 hangolású ukulelén nagyon kényelmesen játszható. Ezért bemelegítésképp gyakoroljuk el párszor az F-dúr skálát (vagy ha D-ről kezdjük, akkor hívhatjuk D-mollnak is).

Ahogyan mindig, először a dallamot kell megtanulni, de az meglehetősen egyszerű, és mivel nagyon közismert, a legtöbben kottaolvasás nélkül hallani fogják, ha netán rossz hangot fognának le.

Ha megjegyeztük a dallamot, akkor végigvehetjük az akkordokat:

A következő lépés, hogy begyakololjuk az akkordmenetet (közben énekelhetünk hozzá). A ritmus nagyon egyszerű, minden hangsúlyos negyedre (1-re és 3-ra) végigpengetünk a húrokon a hüvelykujjunk begyével. Az ujjbegy lágy hangot eredményez, nem is kell túl gyorsan pengetnünk, és hagyjuk nyugodtan zengeni az akkordot egy fél hang hosszan.

Ha van valaki, akivel együtt gyakorlunk, akkor feloszthatjuk a teendőket egymás között, és itt véget is érhetne a történet, de az elején ugye azt írtam, hogy szóló ukulelére van hangszerelve a dal, tehát most össze kell fűznünk a dallamot a kísérettel.

Ha az akkordokat a hüvelykujjal pengettük, akkor már majdnem készen is vagyunk. Nincs egyéb teendőnk, mint az akkord pengetése közben megállni az után a húr után, amin a dallam szól. Erről más esett pár szó az akkordvariánsok kapcsán. Fontos, hogy ne elkerülni próbáljuk a kihagyott húrt, hanem egyszerűen hagyjuk rajta a hüvelykujjat, mintha a kimerítő munka után belehuppanna egy függőágyba. Így a pengetés síkja, függetlenül attól, hogy hány húrt szólaltattunk meg, változatlan marad, és mivel az ujjunk a húron marad, még véletlenül sem fog megszólalni.

Ha eleinte nem menne, próbálgassunk csak üresen pengetni két, három vagy négy húrt, és figyeljük, hogy mi a különbség a hangzásban. Amikor a jobb kezünk már tudja a dolgát, akkor visszatérhetünk az akkordokhoz.

Két eset van a fenti darabban, ahol egy picit változtatnunk kell az akkordfogáson. Az első, amikor amikor G dallamhangra esik C-dúr akkord (a 2. és a 3. ütem). Itt az akkordot majdnem ugyanúgy kell lefogni, mint a C-dúrt, csak nem az első, hanem a második húr harmadik bundjára tesszük a gyűrűsujjunkat, és csak a három fölső húrt pengetjük meg. A másik hely a 7. ütemben van, ahol egy F hangra esik egy A7 akkord. Itt csak annyi a dolgunk, hogy a középső ujjal az A7 akkord mellé odafogjuk az F-et, és ugyancsak három húrt pengetünk meg.

A dal teljes szöveggel, pdf-ben letölthető innen.

Jó szórakozást!